×

Legendagyalázás
A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája
Kovács Patrik
2014 // 08. 18

Kohlhaas Mihály történetét sokan és sok­féle­kép­pen adap­tálták már film­vá­szonra. Arnaud des Pallières mun­kája Mads Mikkel­sennel a fősze­repben való­színű­leg mind közül a leg­ke­vésbé érdek­feszítő: a francia–német kopro­dukció lassú, vonta­tott és maní­ros dol­gozat, mely nem tud mit kez­deni az örök­becsű alap­anyag­gal. E film láttán a ló­csi­szár való­színű­leg újra elin­dulna a maga iga­záért…
Heinrich von Kleist híres kisregénye felettébb hálás alapanyag a mindenkori filmkészítők számára, hiszen a sűrű szövésű elbeszélésnek számos − gazdag lehetőségekkel kecsegtető − rétege van. A 16. században játszódó história egyszerre szól a korabeli – és mindenkori − jogállamiság és az önbíráskodás fonák viszonyáról, a különböző társadalmi csoportok kapcsolatáról, a lázadás természetéről és persze magáról az átlagemberről, aki lángpallosával egy egész országra kíván lesújtani. Kleist műve nemcsak finoman megszerkesztett nézőpontból vizsgálja az alapkonfliktust, de stílusa is egyedi. Nyersesége mai szemmel nézve is meghökkentő, cinizmusa olykor borotvaéles, társadalmi körképe pedig borzongató. A téma szinte tálcán kínálja magát az aktualizálás divatjának, Arnaud des Pallières azonban nem ezt az utat választotta: inkább az eredeti történetet kívánta újramondani, minimális változtatásokkal, korhű díszletek között. Kísérlete sajnos dugába dőlt: a Michael Kohlhaas legendája kifejezetten unalmas és képzeletszegény lett.



Mintha maga Pallières sem tudta volna eldönteni, miként kezelje az alapművet, így hát a Michael Kohlhaas legendája több irányba is engedményeket tesz. A kevés harci szekvencia és a lázadó hadakat pásztázó jelenetek a történelmi kalandfilm felé tendálnak, a morálfilozófiai fejtegetések pedig egy elvontabb koncepciót sejtetnek, de igazán túlsúlyba a meditatív hangvételű, minimalista stílus kerül. Noha a narratíva nagyjából megtartja az eredeti elbeszélés fő pontjait, Palliéres érezhetően tömörít, kulcsmomentumokat hagy ki, mi több, ellipsziseket helyez el a szüzsében. Nem mer vagy nem akar mélyre ásni, inkább csak a felszínt karcolja – és épp ezt igyekszik leplezni harmatgyenge artfilmes manírjaival. Az operatőr hosszú beállításokat szentel olyan érdektelen mozzanatok szemlézésére és felnagyítására, mint a rebellis seregek végtelen vándorlása a senkiföldjén vagy épp Kohlhaas mindennapi teendői a birtokán. A forgatókönyvíró és a rendező mindezt némi obligát meztelenséggel fejeli meg, és voltaképpen kész is a Kohlhaas Mihály eddigi legbátortalanabb és legjellegtelenebb adaptációja. Azt már csupán ráadásként említjük meg, hogy a film szerkezetén is számos repedés éktelenkedik. A dramaturgia hézagos és akadozó, egyes jelenetek és szereplők (kiváltképp a hercegnő figurája vagy épp Kohlhaas lánya) nem bírnak valódi rendeltetéssel, az igazságkereső lócsiszár históriájának pedig egyáltalán nincs jól követhető drámai íve.



A rendezés minden tekintetben opportunista, még a karakterizálást illetően is. Kohlhaas ugyanis az eredeti elbeszélésben korántsem makulátlan hős: Kleist szabadságharcosa, miközben serege felduzzasztásával komoly tényezővé emelkedik, maga is enged az önkény hübriszének. Bestiális zsarnokként épp azt az igazságeszményt torzítja el, melynek védelmében kardot ragadott. Pusztításvágya elhomályosítja erkölcsét, az államtól független autoriter hatalom koncepciója pedig mérhetetlen dölyfről árulkodik. Pallières viszont nem is tesz kísérletet ezen izgalmas kettősség érzékeltetésére. Inkább aranyfüstbe burkolja a Mads Mikkelsen által játszott főszereplőt. Minden kétértelmű gesztusból ragyogó erényt kovácsol, ráadásul kihagyja az esküszegés motívumát, mely az eredeti műben sokat árnyal a figurán. Sajnos ezen az áldatlan állapoton Mikkelsen sem képes kozmetikázni. Pedig tehetséges színész, mi több, karakteres egyéniség, ám ezúttal egyik tulajdonságából sem tud hasznot húzni, a szerepét ugyanis elfelejtették megírni. Bánatosan a távolba révedni pedig nem embert próbáló feladat. Sajnos a többi színész mozgástere is korlátozott, így a kiváló Bruno Ganz vagy a Luther Mártont alakító Denis Lavant is csupán engedelmesen beleszürkül a siralmas színvonalba.



Igazán kár ezért a filmért: Kleist örökké aktuális és sokrétű elbeszélése nem ilyen mostoha „bánásmódot” érdemelt volna. Arnaud des Pallières rosszul mérte fel a helyzetet, amikor úgy látta, ezzel az adaptációval feltétlenül az artfilmes közönség kegyeit kell keresnie. A direktor nem hajlandó hozzájárulni a legendás történetről szerzett közös tudásunkhoz, nem kívánja korszerűsíteni vagy akár a saját képére formálni az alapanyagot: inkább az erőltetetten művészieskedő, jellegtelen stílusú kóklerek erődjébe húzódik. Azok, akik Kohlhaas története iránt érdeklődnek, jobban teszik, ha kezükbe veszik a gyorsan kiolvasható kisregényt, így még a mozijegy árát is megspórolják.

Pontszám: 3/10

A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája

Színes, feliratos francia-német történelmi dráma, 122 perc, 2013 (12)
Rendező: Arnaud des Palliéres
Forgatókönyvíró: Arnaud des Palliéres, Christelle Berthevas,
Szereplők: Madds Mikkelsen (Michael Kohlhaas), Mélusine Mayance (Lisbeth), Delphine Cuillot (Judith), David Bennent (César), David Kross (Lelkész), Bruno Ganz (Kormányzó)
Bemutató dátuma: 2014. augusztus 7. (Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben