×

Oltalmazó ég
Christopher Nolan: Csillagok között
Szabó Ádám
2014 // 11. 17

Időfelbontáson nyugvó, a moder­niz­mus előtt tisz­telgő bűn­filmjei után Chris­topher Nolan egyre inkább a térre, a lát­ványra orien­tálódó poszt­modern szto­rikat válasz­tott. Új mega­mozija valahol a koráb­biak metszés­pontjá­ban helyez­kedik el: őrzi az elve­szett idő hálás szer­zői témáját, ugyan­akkor a gran­diózus tér­ábrá­zolás mellett is kitart.
Az elsősorban időfelbontáson nyugvó, a modernizmus előtt tisztelgő bűnfilmjei (kivált a Mementó) után Christopher Nolan egyre inkább a térre, látványra orientálódó posztmodern sztorik (lásd Eredet) felé fordult. Új megamozija valahol ezek metszéspontjában helyezkedik el: őrzi az elveszett idő hálás szerzői témáját, ugyanakkor a grandiózus térábrázolás mellett is kitart.



Igaz, a Csillagok között itt-ott magán viseli a nagyköltségvetésű darabok gyermekbetegségeit, összességében intenzív, lebilincselő IMAX-esemény, olyasmi, amiért a mozit mint attrakciót feltalálták. Mindaz, ami 2010-es álomheistja, az Eredet, netán Cuarón tavalyi űrfilmje (Gravitáció) csupán lenni szerettek volna. Epikus mesélés plusz átélhető drámaiság, ha nem is örökké csúcson álló, de végül tökéletes összhangba jutó házassága.

Nolan kiváló egyensúlyba hozza midcult-éveinek, valamint nagyszabású projektjeinek központi témáit. A Csillagok között ugyanis leginkább tér és idő rokonságáról ad hírt, e két dimenzió átjárhatóságáról tesz bizonyságot. Narratívájában az egyéni hangon beszélő auteur lép szövetségre a tömegek kedvét leső zsonglőrrel, helyesebben kiderül, a látvány és az idő mint absztrakt jelenség hogyan válnak tapinthatóvá, formázhatóvá. Külön öröm, hogy a rendező induló éveiben erős megszállottság-tematika nem tűnt el. A Matthew McConaughey által játszott Cooper ugyanis szó szerint csillagfüggő, a poros, lassan kiszenvedő Földön helyét nem lelő figura, aki valami nagyobbra áhítozik. A Napra tör, az univerzumot hordozná a kezében, ám lényeges, hogy törekvése pozitív, humánus szándékokat takar. Az emberiségen igyekszik segíteni, kötődése tehát nem önpusztító, mint a Mementó Lennyje vagy A tökéletes trükk bűvészei esetében. Mintha Steven Spielberg vesszőparipáját hangolna újra a brit tanítvány, vagyis: Hogyan szembesül egy kisember az őt túlhaladóval, és ezt hogyan fordítja a javára? Így a direktor jelen 165 millió dolláros mozija közelebb áll a Harmadik típusú találkozásokhoz, mint Kubrick ontológiai Clarke-feldolgozásához (2001: Űrodüsszeia), noha ez utóbbi klasszikus jeleneteire számos alkalommal utal, például az űr feketeségében keringő állomás snittjével, vagy éppen Hans Zimmer klasszikus zenékre emlékeztető témáival.



Mégis, a Csillagok között inkább veretes spielbergi problémákkal foglalkozó sci-fi dráma, sőt elsőrangú blockbuster-művészete révén tényleg abba a réges-régi, messzi-messzi galaxisba vezeti a nézőket, ahol a Cápa és Az elveszett frigyláda fosztogatói jelentették a Kaland kvintesszenciáját. Pozitív tudományszemlélete, az űrutazás csodálatos aspektusai éppen szép színezetű megszállottság-felfogása révén jutnak érvényre. Olyan ellentétek sorjáznak, mint a mikroközösség oltalmazása szemben a nagy bolygó kebelre ölelésével, vagy a szeretet a tudományos dogmák ellenében. Nolan végül összeköti ezeket a síkokat, úgy érvel, hogy a szeretet téren, időn átívelő, nagyon is kézzel fogható érzelem. Így fonódik össze a szerzőiség (idő, emóciók) a látványteremtéssel (tér átszelése, fantasztikus operatőri munka), még ha nem is végig hibátlanul. A Csillagok között olykor-olykor didaktikusan figurái szájába ad csaknem konyhafilozófiába hajló tézisszentenciákat, egy-két ponton hangsúlyosan kimondódik a „szeretet áthág minden szabályt” üzenete, de a film sodró lendülete, precízen exponált IMAX-beállításai gondoskodnak róla, hogy ne nagyon töprengjünk a kis döccenőkön. Ugyan a sztori laposabbnak hat a második félidőben, a jeges földöntúli vidékre időzített, őrült tudóssal nyakon öntött űrthriller-epizód gyengíti a sztorit, mégis, az első játékrész érzelmes, de giccsmentes jelenetei, hatáskeltő mechanizmusai javítanak az összképen. A Koyaaniqatsi dallamaira rímelő, Philip Glass inspirálta zenék, a lélegzetelállító nagytotálok jól szolgálják a mozi érzelmi amplitúdóját. Gondoljunk a meditatív szólamok kísérte autózásra, netán az űrbéli, ugyanazzal a muzsikával aláfestett dokkolásra, a Csillagok között zene-kép fúzióval horgolja össze a kalandfilmes narratívát a már-már transzcendens minőségekkel.



Pontosan ezért nem zavaró több melodrámai jegy (apa-lány viszony, viszonzatlan asztronautaszerelem), sőt ennek köszönhetően a síró karakterekkel végül a néző is képes azonosulni, velük együtt potyogtatja könnyeit. Ilyenkor nyilvánvalóvá lesz: nem hatásvadászatról beszélünk, a Csillagok között nem erőlteti a zsebkendőpusztítást, hanem magától, természetesen váltja ki a weepie-s, tearjerkeres reakciókat. A jól adagolt emocionális töltet hagyja könnyebben csúszni a negédesebb részeket is. Lássunk bár spielbergi vadgiccsbe illő záróképeket, hasson akármilyen elcsépeltnek a földi és a világűrbeli eseményeket összeláncoló párhuzamos thriller-montázs, biztos kezekben roppant hatásossá válnak, nem lehet szabadulni a mozi hatása alól. Christopher Nolan újdonsága nemcsak az időparadigmákat ragozza kiválóan, de a fantasztikus IMAX-robbanásra vágyó tömeget is örömmel látja.



Pont: 8/10

Csillagok között
Színes, magyarul beszélő amerikai-brit sci-fi, 169 perc, 2014
Rendező: Christopher Nolan
Forgatókönyvíró: Jonathan Nolan, Christopher Nolan
Operatőr: Hoyte Van Hoytema
Zeneszerző: Hans Zimmer
Szereplők: Matthew McConaughey (Cooper), Anne Hathaway (Brand), Jessica Chastain (Murph), Michael Caine (Brand professzor), Wes Bentley (Doyle)
Bemutató: 2014. november 6. (Forgalmazó: InterCom)

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben