×

Meg kell találni a középutat
Interjú Vörös Szilvia operaénekessel
Burkus Boglárka
2014 // 11. 14

Vörös Szilvia, az I. Marton Éva Nem­zet­közi Ének­verseny Nagy­díjasa őszin­tén és fiatal kora elle­nére rend­kívül határo­zottan beszélt velünk a hiva­tásáról – az ének­lésről, eddigi pályá­jának alaku­lásáról, az újság­írók, a média érdek­lődé­séről és eljö­vendő ter­veiről.
Vörös Szilvia, az I. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny Nagydíjasa őszintén és fiatal kora ellenére rendkívül határozottan beszélt velünk a hivatásáról – az éneklésről, eddigi pályájának alakulásáról, az újságírók, a média érdeklődéséről és eljövendő terveiről.



Először is gratulálunk a nagydíjhoz és az öt különdíjadhoz. Bizonyára a média részéről többen megkerestek téged azóta.

Szombaton megvolt a döntő, vasárnap a gálakoncert, és hétfőn már az MTI-nek adtam telefonos interjút. Amit abban mondtam, pár órával később más médiumokban is megjelent.

A média mellett bizonyára a szakma képviselői is megkerestek.

Tudtam, hogy a gálán mindenki fog különdíjat kapni, de azt gondoltam, hogy a különdíjakat azok között osztják majd szét, akik nem értek el helyezést. Aztán a nagydíj mellé kaptam még öt különdíjat is, ami igazán a meglepetés erejével hatott, és rettenetesen örültem nekik. A különdíjak egyben felkérések is egy-egy előadásra, koncertre, amelyekre inkább a következő évadban fog majd sor kerülni. Többek között a Pécsi Nemzeti Színházban is látható leszek majd, illetve a szombathelyi Iseumi Szabadtéri Játékokon, ami a színházakat illeti. Ezenkívül kaptam egy lehetőséget a MÜPA-tól is, amire már most áprilisban, a Tavaszi Fesztiválon sor fog kerülni.

Milyen érzés volt, amikor a döntő után Marton Éva kimondta a neved, és megkaptad a Nagydíjat?

Nagyon furcsa volt. A felkészülés ideje alatt – a főpróba kivételével – egyetlen versenytársamat se hallgattam meg, azokon kívül, akik közvetlenül előttem szerepeltek a próbákon. Voltak köztük nagy hangok, de persze nemcsak a volumen és a hang szépsége a fontos, hanem az is, hogy megfelelő énektechnikával is rendelkezzünk. A zsűritagok is elmondták, hogy nagyon szubjektív, hogy kinek mi tetszik, így persze a végeredmény is mindig támadható. Így a gála sem lehetett sokkal felszabadultabb az elvárások miatt, de a koncert után már igazán önfeledten kezdetét vehette az ünneplés, pláne, hogy fantasztikus különdíjakat is kaptam.





Miért jelentkeztél a versenyre? Marton Éva vetette fel a lehetőséget?

Vele nem beszéltünk erről, és én először úgy gondoltam, hogy Marton-tanítvány lévén talán nem kellene jelentkeznem. De aztán végiggondoltam, hogy tulajdonképpen ez az énekverseny nem a tanárnő énekversenye, hanem a Zeneakadémia saját rendezésű versenye, amit Marton Éváról neveztek el, így végül jelentkeztem. Jó, ha az ember kipróbálja magát nemzetközi mezőnyben, és természetesen a felkészülés is egy célkitűzés. Újabb darabokat tanulhat az ember, és a már stabil áriákon is dolgozhat, újra górcső alá veheti. Kiderül, hogy mennyit változik egy-két éven belül a darab és nyilvánvalóan a személyiség is.

Érdekes, hogy sok volt a kelet-európai, ázsiai versenyző. Vajon ennek mi lehet az oka?

Nagyon sok orosz, cseh és ukrán versenyző volt, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy az előzetes tervek szerint Jelena Obrazcova is zsűritag lett volna, aki betegségre hivatkozva végül lemondta a részvételt. Ami az ázsiai versenyzőket illeti: ők szerintem mára már behálózták az operaéletet.

Marton Évától bizonyára sokat tanultál.

Igen. Főként az adott darab iránti alázatra és a pálya iránti elkötelezettségre tanított meg. Nagyon szigorú, de hiteles tanár volt. Minden szerepet részletesen analizáltunk vele, de mindig elvárta, hogy egyéniségek legyünk, és a saját elképzelésünk szerint formáljunk meg egy-egy szerepet.



Mennyire más érzés egy versenyen énekelni, mint az operaszínpadon?

Teljesen más. Idegőrlő. Annak, amíg egy darabbal eljutunk a színpadra van egy folyamata:  az egyéni szereptanulás után közös próbák a rendezővel, az énekesekkel. Mindez kevésbé stresszes, mint egy versenyre készülni, és azon szerepelni.

Mikor döntötted el, hogy az énekesi pályát választod?

Zenei általános iskolába jártam, aztán a Pápai Református Gimnáziumban, középiskolás éveim alatt kezdtem el énekelni tanulni. A zenei általánosban a kórus, az énekóra, a zongora és a szolfézsóra miatt heti tíz zenével kapcsolatos órám volt. A gimnáziumban ezzel szemben heti egy énekóra volt, és első év végén úgy éreztem, hogy megcsömörlöttem. Az osztályfőnököm úgy gondolta, ennek az lehet az oka, hogy nem foglalkozhatom eleget zenével. Így kezdtem el énekelni tanulni, ami eleinte csak hobbi volt. Aztán az akkori énektanárom megjegyezte, hogy érdemes lenne komolyabban foglalkoznom az énekléssel. Az ő ösztönzésére felvételiztem a győri konziba, ahol két évig voltam Dobi-Kiss Veronika tanítványa.  Ezután egy félévet tanultam Grazban is, de ott nem éreztem annyira jól magam.  Marton Éva akkor hallott először énekelni, mikor Szegeden megnyertem a Simándy József Énekversenyt. Látott bennem tehetséget, és megkérdezte, hogy volna-e kedvem jelentkezni a Zeneakadémiára. Így végül Grazból átjelentkeztem Budapestre.

Oratorikus művekben és dalesteken is hallhatunk énekelni. Melyik műfaj áll hozzád közelebb:  a daléneklés vagy az opera?

Változó, de az tény, hogy eddigi repertoáromat nagyrészt az oratóriumok és a dalok teszik ki. Operaszínpadon még kevés alkalmam volt szerepelni. Júniusban ott volt az Elektra, aztán a zeneakadémiai Varázsfuvola-előadás és egy kortárs darab, ami az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány szervezésében futott.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=8Zm7NLAieQg[/youtube]

Sokan mondják, hogy az éneklés, az énektechnika megítélése nagyon sokat változott az évtizedek során.

Ez így igaz. Ma elsősorban azt várják el, hogy minden kiegyenlített hangokon, gömbölyűen szóljon. Úgy érzem, hogy napjainkban jelen van egyfajta túlzott tökéletességre való törekvés, „mesterkéltség” az éneklésben, míg a régi nagyoknál sokkal inkább a természetességet lehet érezni, közvetlenebb módon nyilvánult meg énektechnikájuk. Ezt nem problémaként vetem fel, csupán a változásra hívnám fel a figyelmet. Persze nem akarok magam ellen beszélni, de érdemes régi felvételeket is hallgatni. Mára a színpadi jelenlét és a színészi teljesítmény lett fontosabb.

Annak ellenére, hogy többnyire régizenei oratorikus műveket énekelsz, az énekhangod inkább dúsabb, a későbbi koroknak megfelelő hangszínű.

Nagyon szeretem a régizenét, ugyanakkor tudom, hogy Mozartot vagy különösen Bachot nem egyszerű előadni. Teljesen sallangmentesen, túlzások nélkül kell énekelni őket. Meg kell találni hozzájuk azt a középutat, amiből aztán nem mozdulhat ki az énekes. Ez talán a világ legnehezebb dolga. De a régizene mellett még rengeteg mindent szeretek hallgatni és szeretnék énekelni is. Szerencsére mindig jönnek izgalmas lehetőségek. Tavasszal például a Kelemen Kvartettel énekeltem Respighi Il Tramonto című kantátájában. Aztán Brüsszelben lesz egy koncertem, ahol Bartók-dalokat fogok énekelni. De a romantikus repertoár az, ami leginkább illene a hangomhoz.

Milyen előadásokban láthatunk téged még az idei évadban?

Idén fellépek az Erkel Színházban a Nabuccóban és az Aidában, aztán az Operaházban Gounod Faustjában is lesz egy kisebb szerepem. Ez utóbbi lesz a legnagyobb kihívás, mert egyetlen szereposztással fog a hat előadás lezajlani, és olyan énekesek lesznek a partnereim, mint Wiedemann Bernadett, Rost Andrea és Bretz Gábor. A Nagyhéten pedig a Művészetek Palotájában lesz egy Rossini-Stabat Mater, amiben közreműködöm.

.

Vörös Szilvia következő előadásai:

Erkel Színház: Nabucco, 2015. február 20., 22., 27; Aida, 2015. április 14., 15., 19.

Magyar Állami Operaház: Faust, 2015. május 17., 19., 21., 23., 26., 31.

Művészetek Palotája: Rossini: Stabat Mater, 2015. április 2.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben