• Nemzedéki top 5

    A legjobb magyar filmek 2000 után II.

    2016.03.30 — Szerző: Pucher Bálint

    Az ezredforduló után készült leg­jobb magyar filme­ket lis­tázó soro­za­tunk­ban most a fiatalok álta­lános tapasz­tala­tairól szóló, nem­ze­déki köz­érzet­fil­mek laza cso­portja kerül terítékre.

  • Az ezredforduló után készült legjobb magyar filmeket listázó sorozatunkban most a fiatalok általános tapasztalatairól szóló, nemzedéki közérzetfilmek laza csoportja kerül terítékre.

    Nemzedéki top 5

    5. Tesó (2003, írta és rendezte: Dyga Zsombor, főszereplők: Welker Gábor, Schmied Zoltán és Elek Ferenc)

    Dyga ebben a filmjében lakótelepi huszonévesekről sztorizik. A középpontban egy testvérpár áll, akiknek nem a klasszikus módon kell önállósodniuk: az anyjuk elköltözik vidékre a pasijával, ők pedig harcba szállnak egymással a két rájuk maradt lakás közül a nagyobbért. Amikor elcsitulnak a kedélyek, egy nőügy kelt újra feszültséget köztük. A Tesó alapjáraton vígjátékos hangvételű, ezért eltúlzott karakterekkel és humorosra stilizált párbeszédekkel operál, néhány pillanatában viszont remek képet nyújt a „történelem utáni” nemzedékről. Ez a generáció a szocializmusból hátramaradt lakótelepek „magyaros jólétében” él, de már globalizált kultúrát fogyaszt, így például a zenebolond főhős élete egyik legmeghatározóbb élményének a kábeles internet bevezetését és a zeneletöltés felfedezését tartja. A film nem hibátlan, a kis büdzsét csak részben sikerült kompenzálni a játékossággal, a többi hiányosság pedig a szerelmi szálban csúcsosodik ki, mert a lány karaktere nincs igazán megírva, és az őt játszó színésznő alakítása is jellegtelen. Mindezek ellenére számos kreatív megoldás, az összekacsintások a nézőkkel és a sok művészeti utalás emlékezetes filmmé teszi a Tesót.

    Nemzedéki top 5

    4. Papírrepülők (2009, írta és rendezte: Szabó Simon, főszereplők: Bódi Eszter, Hőrich Nóra Lili és Sohonyai Péter)

    Variációk nagyvárosi fiatalokra: Szabó Simon első és idáig egyetlen nagyjátékfilmjében csak a végtelenben találkozó történetszálak futnak egymás mellett, általában kis téttel és egy csattanóval, fordulattal lezárva. Minden jelenet vágatlanul, kézi kamerázással lett felvéve, ezért miközben nyilvánvaló a kamera jelenléte és a film megrendezettsége, úgy érezzük, mintha valódi, véletlenszerűen elcsípett pillanatokat látnánk Budapesten. Ezt az érzést erősíti a sok amatőr színész naturális játéka is. A Papírrepülők jelenetei a Jarmusch-filmekhez hasonlóan szinte végig azon a határon játszódnak, ahol az eseménytelenségből, a holt időből kiválik az esemény, megtörténik valami, amit már érdemes elmesélni, ábrázolni. Ezért a legnagyobb veszély ebben az esetben a semmitmondás, amit Szabónak sem sikerült teljesen elkerülni, többnyire mégis érdekessé formálta a mindennapok anyagát. A Papírrepülők nem vállalt nagyot, de azt hitelesen hozta, még azokon a szálakon is, amelyek könnyen toleranciapéldázatokká válhattak volna.

    Nemzedéki top 5

    3. Boldog születésnapot! (2003, írta és rendezte: Fazekas Csaba, főszereplők: Kocsis Gergely, Ónodi Eszter és Máté Gábor)

    Fazekas Csaba első filmje remek vígjátékötletre épül: a korábban zenekarban játszó, most már csak iskolai zenetanár fiatalember, az anyjával élő András azzal tölti harmincadik születésnapját, hogy bepótolja mindazt, ami eddig kimaradt vagy jelenleg hiányzik az életéből. A célok az erotikus vágyaktól a felnőttséget jelentő saját lakásig, autóig és feleségig terjednek. A véletlen folytán keresztezi útját egy ellenszenves lány, akivel megállapodnak, hogy a nap végéig eljátsszák a külvilág felé a sikeres mintaházaspárt. Az önállósodás és családalapítás idejének folyamatos kitolódásában, a sikertelenség és a lemaradás okozta pánikban sokakat foglalkoztató témát dolgoz fel a Boldog születésnapot!, a főhős pedig a szinglifilmek női főszereplőihez hasonló azonosulási alapot nyújt. Nem válik ostoba romkommá a film, a befejezése visszaránt az illúzióból, és ugyanúgy viccet csinál András kisszerű életéből, mint a felnőttség jelképeiből és a kirakatboldogságból. Számos kreatív megoldás teszi érdekessé ezt a mozit: az első tíz perc például egyfajta prológus, amiről nem is egyértelmű egy darabig, hogyan kapcsolódik a történethez. Az alkotók egy népszerű témát úgy filmesítettek meg, hogy munkájuk nem tagozódott be az amerikai mintákat követő tucatfilmek közé, ez pedig keveseknek sikerült Magyarországon. 

    Nemzedéki top 5


    2. VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014, írta és rendezte: Reisz Gábor, főszereplők: Ferenczik Áron, Takács Katalin és Kovács Zsolt)

    A VAN... története nagyon egyszerű, kis téttel bír, a film erőssége inkább az epizódokban, a hangulatfestésben van. A főszereplő egy határozatlan, későn érő bölcsész, testvére és a barátai is előrébb tartanak nála. Áron diploma utáni, munkába állás előtti, szakítással súlyosbított lebegésében sok fiatal mai tapasztalatait lehet felismerni: a közösségi média elidegenedettségét, a diplomás munkanélküliséget, a végzettség szintje alatti állások elvállalását, az urambátyámat, a ki/bevándorlást és azt, hogy hiába jobb Nyugaton minden, kapcsolatok nélkül mégis idegen marad az új életet kezdő. Az alapvetően klasszikus elbeszélést időnként olyan kreatív megoldások törik meg, mint a szereplők riportfilmszerű bemutatkozása a kamerába vagy a Szomszédok végefőcímére hajazó konklúzióik – a film közepén. Ahogy a történet elején, úgy a végén sincs Áronnak se munkája, se barátnője, nem is fejlődik a karaktere, könyve megírásának se áll neki, mégis – amit szinte minden kritika leírt – magunkra ismerünk ügyetlenkedésében és az életkörülményeinkre az övéiben. 

    Nemzedéki top 5


    1. Szezon (2004, írta: Podmaniczky Szilárd és Török Ferenc, rendezte: Török Ferenc, főszereplők: Nagy Zsolt, Nagy Ervin és Kokics Péter)

    Török Ferenc a Szezonban folytatta azt a generációs, egykorú fiúkból álló társaságról, éjszakázásokról, barátnőkről szóló történetmesélést, amit az első filmjével elkezdett, de már nem a saját, „Moszkva téri” nemzedékéről, hanem a film jelenének huszonéveseiről beszél. A konkrét társadalmi réteg, a Balatonon szezonmunkát végző, vidéki származású pincérfiúk megismerését annyira fontosnak tartotta, hogy előtte dokumentumfilmet forgatott róluk Balatonaligán, ahol a játékfilm is játszódik. A Szezonba bekerültek olyan motívumok is, amik teljesen hiányoztak a doksiból, de az alkotók alapvetően a dokumentumfilmben megismert élethelyzeteket, motívumokat „játékfilmesítették meg”. Filmes intertextualitásról beszélhetünk, mivel például a főszereplő neve és párbeszédek kerültek be átfogalmazva a játékfilmbe. A valóságfedezet ellenére a Szezon mégsem dokumentarista mű, minden főszerepet hivatásos színészek játszik, és a képi stílus is stilizált hatást kelt. Azonosulási alapot ad a főszereplő, de eltűnik a Moszkva tér nosztalgikus sztorizása. Helyébe hétköznapi helyzetek, nem tragikus, de keserű minicselekmény, a korábbi díszletszerű társadalomkép helyére pedig jellegzetes folyamatok és karakterek lépnek. Kiváló helyszín ehhez az elit üdülő, ahol az alsóbb és felsőbb társadalmi rétegek találkoznak. A Szezonban remekül fonódik össze az egyéni sors és a társadalomkritika, de előbbi nem válik az utóbbi példázatává. A huszonéves, csóró, kalandokat kereső fiúk csak a lepattant helyekre jutnak be, és megismerik a lefele taposás, felfele nyalás birodalmát – azt a beszűkült mozgásteret, amit nemcsak a pincérek tapasztalhatnak meg Magyarországon.

    A sorozat előző része: Történelmi top 5


  • További cikkek