© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
A falu poétikájának hitele
A magyar falu poétikái – A FISZ irodalomtörténeti tanácskozása
A magyar falu poétikái címen 2016. március 3. és 5. között Szögligeten került megrendezésre a Fiatal Írok Szövetségének irodalomtörténeti tanácskozása. Az eseményt megnyitó beszédében Korpa Tamás a konferencia céljául a faluról alkotott képünk kimozdítását tűzte ki, amely elvárásnak a sikerültebb előadások eleget is tettek. Különös, hogy ezek a beszédek majdnem mind érintették a hitelesség kérdését.
A magyar falu poétikái címen 2016. március 3. és 5. között Szögligeten került megrendezésre a Fiatal Írok Szövetségének irodalomtörténeti tanácskozása. Az eseményt megnyitó beszédében Korpa Tamás a konferencia céljául a faluról alkotott képünk kimozdítását tűzte ki, amely elvárásnak a sikerültebb előadások eleget is tettek. Különös, hogy ezek a beszédek majdnem mind érintették a hitelesség kérdését. Ez a véletlen valószínűleg az előadók előzetes egyeztetése nélkül történt, a tény azonban a szóban forgó összefüggés relevanciáját csak még inkább alátámasztani látszik.
A nyitóbeszédek elhangzása után Szabó Szonja Ammen című filmjét tekintettük meg, amely a hit hozzáférhetősége kapcsán vetette fel a hitelesség problémáját. A filmben több szatmárcsekei – himnuszunk szülőfaluja – hitközösség (baptisták, pünkösdisták, reformátusok) működésébe is betekintést nyerhetünk, melyek képviselői a többi közösség hitének hitelét vonták kétségbe. Majd a filmről szóló kerekasztal-beszélgetés következett Antal Nikolett, Muszatics Péter, Tompa Andrea és Csepregi János részvételével. A beszélgetés többek között a film narratívájának üdvtörténeti jellegéről is folyt, hiszen a baptisták végül részt vehetnek a református istentiszteleten. Azonban ennek az eseménynek az iteratív jellegét a film semmilyen eszközzel nem támogatta meg, így akár egy ellentétes olvasat is létrejöhet, melynek értelmében csupán egy egyszeri „szolgálatról” van szó. Továbbá, de az imént elmondottaktól nem függetlenül, említést kell tennünk a film által felvetett problémáról, az ún. megfigyelői paradoxonról, amely a falu reprezentációjával foglalkozó előadások szempontjából is lényeges lehet.
A nap fénypontjának azonban kétségtelenül Oravecz Imre és Kulcsár-Szabó Zoltán beszélgetését tekinthetjük, melynek ürügyéül a 2015-ben a Magvető kiadónál, az előkészületben lévő életműsorozat első darabjaként napvilágot látott Távozó fa című kötet szolgált, amely megközelítőleg az elmúlt tíz évben született verseket fogja egybe. A beszélgetés anekdotikus és mindvégig szórakoztató hangvételének felütését az az Esterházy Pétertől származó megjegyzés szolgáltatta, amely szerint Oravecz „nagy paraszt költő”. Megtudtuk azt is, hogy a hopik nem látták szívesen Oraveczet, aki a Hopik könyve egyik példányát szerette volna nekik ajándékozni, de arról is hallhattunk, hogy Oravecz egykori földijei miként ismernek magukra vagy éppen családtagjaikra a regényekben, és miként igyekeznek leveleikkel rávilágítani arra, hogy az általuk fel-, de valójában csupán félreismert hozzátartozók politikai nézetei éppen ellentétesek voltak, és azok nemhogy nem sírtak Sztálin halálán, hanem valójában az SS szolgálatában álltak. Természetesen a fentebb hangsúlyozott hitelesség is szóba került, hiszen a falu vagy a népiesség kapcsán oly gyakran felmerülő népdal, illetve néptánc Oravecz szerint korántsem képzi olyan szervesen részét a falusiak életének, mint ahogy azt az iskolában belénk nevelik.
A második napot Bubenkó Gábor képekkel és videókkal illusztrált helytörténeti előadása nyitotta meg. Ezután a plenáris előadások következtek, elsőként Hansági Ágnesé, akinek előadásából megtudhattuk, hogy a 19. századi regények és elbeszélések (elsősorban Kisfaludy Károly, Eötvös József, Kemény Zsigmond és Jókai Mór került szóba) faluképe korántsem egy autentikus falutapasztalat hiteles lenyomataként gondolandó el: a tárgyalt szövegek kivétel nélkül irodalmi alkotásokhoz vagy zsánerképekhez nyúlnak vissza. Majd Szilágyi Zsófia előadása következett, amely Móricz Zsigmond kapcsán hasonló problémákat feszegetett. Móricz azért is nagyon jó példa a faluról való gondolkodásunk kimozdítására, mivel elbeszélő szövegeit – tisztelet a kivételnek – majdnem mindig referenciálisan olvassák, nemcsak a faluhoz, hanem a városi élethez kapcsolódókat is. Emlékezetes, ám a szöveg irodalmiságát eltagadó értelmezés társul a Rokonok című regényhez, amelyet a „panamák lápvilágának leleplezése” mentén értelmeznek a gimnáziumokban mind a mai napig. Szilágyi Zsófia előadásának célját a kortárs magyar paraszt-, illetve faluregényeihez (elsősorban Borbély Szilárd Nincstelenek című művéhez) kapcsolódó, már szinte állandó jelzőként működő „móriczi hagyomány” kritikájában jelölhetjük ki. Ebben az előadásban is felmerült a megfigyelői paradoxon problémája, hiszen Móricz sohasem valamilyen általa megélt, autentikus falutapasztalat alapján dolgozott – jóllehet az ilyen jellegű tapasztalat sem garantál hiteles reprezentációt –, hanem regényeinek megírásához ellátogatott az adott tájegységre anyagot gyűjteni. Nem nehéz elképzelnünk, hogyan számolódik fel az amúgy is hozzáférhetetlen autentikus falu atmoszférája, mikor Móricz Zsigmond városi öltözetben megjelenik az Ormánságban. Erről eszünkbe juthat az az interneten terjedő mém is, amelyen a bennszülöttek a közeledő antropológusok hírére kétségbeesetten igyekeznek elrejteni televízióikat és egyéb technikai berendezéseiket.
A plenáris előadások sorát Németh Zoltáné zárta, aki a falu fogalomtörténetét igyekezett áttekinteni.
A szünet után Mészáros Márton és Pataki Viktor Oravecz Imre Ondrok gödre című művéről szóló előadásai következtek. Mészáros a tárgyalt műben szereplő cséplőgépet a mcluhani protézis-elgondolás felől értelmezte, valamint kimutatta a gép leírásának bibliai pretextusait, mindehhez pedig Hans Blumenberg Lucretius-értelmezését (Hajótörés nézővel) hívta segítségül. Ezután Pataki Viktor az emlékezés elméleteit az elbeszélő szövegek elemzésében nélkülözhetetlen narratológiafogalmak felől gondolta újra – természetesen az irodalmi szöveget nem pusztán az elméleti diskurzusok illusztrációjaként felhasználva, hanem éppen ellenkezőleg: azt mutatta ki, hogy az irodalmi szöveg miként kell hogy próbára tegye az elméletek teherbírását.
A szóban forgó előadással kapcsolatot teremtett Keszeg Annának a nap vége felé elhangzó beszéde, amely a népviselet szerepével foglalkozott. A Keszeg előadását követő vita kapcsán merült ugyanis fel az autentikusnak vagy éppen a magyar kultúra ősi, de legalábbis nagy múltra visszatekintő mivoltának mintapéldájaként emlegetett kalocsai hímzés, amely a hiedelmekkel ellentétben csupán egy, a 19. század második felében keletkező konstrukció. Ez a megállapítás pedig Oravecz Ondrok gödre című művének emlékezet-, illetve hagyománykonstruáló tendenciájával cseng némileg össze.
A tanácskozás második napjának délelőtti szekciójának lezárulása után az érdeklődők Bubenkó Gábor kalauzolásával Pista bácsi tájházába látogathattak el, ahol mindenki betekintést nyerhetett abba, miként is éltek a múlt században Szögliget földművesei.
A konferencia Kollár Árpád előadásával folytatódott, aki a Bácska irodalmi reprezentációjába vezette be az érdeklődőket. Ezután Jánosi Zoltán Ratkó József költészetével ismertette meg a közönséget, aki az ötvenes évek elején egészségügyi miniszteri címet betöltő Ratkó Annának volt unokaöccse. Innen érthetjük meg, hogy kire is céloz a Nagynéném a miniszterasszony című opusz. Ezután Szirák Péter következett, akinek előadása Borbély Nincstelenek című műve kapcsán azt mutatta ki, hogy a falu irodalmi reprezentációja mindig csak egy másik közeg közbejöttével valósulhat meg.
Az aznapi tanácskozást Fekete Vince expresszív felolvasása zárta, a vacsora elkészültéig pedig a Szögligeti Pávakör szórakoztatta a tanácskozás közönségét és előadóit.
A harmadik és egyben utolsó nap Szász Pál előadásával vette kezdetét, amely Patai József Középső kapu című kisregényét vette górcső alá, majd Orcsik Roland következett a falu bolondjairól szóló előadásával. Ezután Korpa Tamás olvasta fel Győrffy Ákos személyes hangvételű, Borbély Szilárdról szóló írását. A tanácskozást Oláh Szabolcs előadása zárta, aki Cserna-Szabó András 2015-ben megjelent Sömmi című könyvéről beszélt, amely szórakoztató hangvétele ellenére is komoly kérdéseket vet fel például a közösség köztudatában élő kultuszfigurák hitelességéről vagy éppen arról, hogy a történetek mögött keresett igazság sosem érhető el, hiszen sosem keveredhetünk ki abból az útvesztőből, amely mindig csupán újabb és újabb szövegek felé nyit átjárókat – ahogy Cserna-Szabó szövege például a Tömörkény-korpusz felé.
A konferenciának sikerült eleget tennie az első napon megfogalmazott elvárásoknak, és abban is biztosak lehetünk, hogy a szögligetiek vendégszeretete is hozzájárult ahhoz, hogy mindenki kellemes emlékekkel térhessen haza.
A nyitóbeszédek elhangzása után Szabó Szonja Ammen című filmjét tekintettük meg, amely a hit hozzáférhetősége kapcsán vetette fel a hitelesség problémáját. A filmben több szatmárcsekei – himnuszunk szülőfaluja – hitközösség (baptisták, pünkösdisták, reformátusok) működésébe is betekintést nyerhetünk, melyek képviselői a többi közösség hitének hitelét vonták kétségbe. Majd a filmről szóló kerekasztal-beszélgetés következett Antal Nikolett, Muszatics Péter, Tompa Andrea és Csepregi János részvételével. A beszélgetés többek között a film narratívájának üdvtörténeti jellegéről is folyt, hiszen a baptisták végül részt vehetnek a református istentiszteleten. Azonban ennek az eseménynek az iteratív jellegét a film semmilyen eszközzel nem támogatta meg, így akár egy ellentétes olvasat is létrejöhet, melynek értelmében csupán egy egyszeri „szolgálatról” van szó. Továbbá, de az imént elmondottaktól nem függetlenül, említést kell tennünk a film által felvetett problémáról, az ún. megfigyelői paradoxonról, amely a falu reprezentációjával foglalkozó előadások szempontjából is lényeges lehet.
A nap fénypontjának azonban kétségtelenül Oravecz Imre és Kulcsár-Szabó Zoltán beszélgetését tekinthetjük, melynek ürügyéül a 2015-ben a Magvető kiadónál, az előkészületben lévő életműsorozat első darabjaként napvilágot látott Távozó fa című kötet szolgált, amely megközelítőleg az elmúlt tíz évben született verseket fogja egybe. A beszélgetés anekdotikus és mindvégig szórakoztató hangvételének felütését az az Esterházy Pétertől származó megjegyzés szolgáltatta, amely szerint Oravecz „nagy paraszt költő”. Megtudtuk azt is, hogy a hopik nem látták szívesen Oraveczet, aki a Hopik könyve egyik példányát szerette volna nekik ajándékozni, de arról is hallhattunk, hogy Oravecz egykori földijei miként ismernek magukra vagy éppen családtagjaikra a regényekben, és miként igyekeznek leveleikkel rávilágítani arra, hogy az általuk fel-, de valójában csupán félreismert hozzátartozók politikai nézetei éppen ellentétesek voltak, és azok nemhogy nem sírtak Sztálin halálán, hanem valójában az SS szolgálatában álltak. Természetesen a fentebb hangsúlyozott hitelesség is szóba került, hiszen a falu vagy a népiesség kapcsán oly gyakran felmerülő népdal, illetve néptánc Oravecz szerint korántsem képzi olyan szervesen részét a falusiak életének, mint ahogy azt az iskolában belénk nevelik.
A második napot Bubenkó Gábor képekkel és videókkal illusztrált helytörténeti előadása nyitotta meg. Ezután a plenáris előadások következtek, elsőként Hansági Ágnesé, akinek előadásából megtudhattuk, hogy a 19. századi regények és elbeszélések (elsősorban Kisfaludy Károly, Eötvös József, Kemény Zsigmond és Jókai Mór került szóba) faluképe korántsem egy autentikus falutapasztalat hiteles lenyomataként gondolandó el: a tárgyalt szövegek kivétel nélkül irodalmi alkotásokhoz vagy zsánerképekhez nyúlnak vissza. Majd Szilágyi Zsófia előadása következett, amely Móricz Zsigmond kapcsán hasonló problémákat feszegetett. Móricz azért is nagyon jó példa a faluról való gondolkodásunk kimozdítására, mivel elbeszélő szövegeit – tisztelet a kivételnek – majdnem mindig referenciálisan olvassák, nemcsak a faluhoz, hanem a városi élethez kapcsolódókat is. Emlékezetes, ám a szöveg irodalmiságát eltagadó értelmezés társul a Rokonok című regényhez, amelyet a „panamák lápvilágának leleplezése” mentén értelmeznek a gimnáziumokban mind a mai napig. Szilágyi Zsófia előadásának célját a kortárs magyar paraszt-, illetve faluregényeihez (elsősorban Borbély Szilárd Nincstelenek című művéhez) kapcsolódó, már szinte állandó jelzőként működő „móriczi hagyomány” kritikájában jelölhetjük ki. Ebben az előadásban is felmerült a megfigyelői paradoxon problémája, hiszen Móricz sohasem valamilyen általa megélt, autentikus falutapasztalat alapján dolgozott – jóllehet az ilyen jellegű tapasztalat sem garantál hiteles reprezentációt –, hanem regényeinek megírásához ellátogatott az adott tájegységre anyagot gyűjteni. Nem nehéz elképzelnünk, hogyan számolódik fel az amúgy is hozzáférhetetlen autentikus falu atmoszférája, mikor Móricz Zsigmond városi öltözetben megjelenik az Ormánságban. Erről eszünkbe juthat az az interneten terjedő mém is, amelyen a bennszülöttek a közeledő antropológusok hírére kétségbeesetten igyekeznek elrejteni televízióikat és egyéb technikai berendezéseiket.
A plenáris előadások sorát Németh Zoltáné zárta, aki a falu fogalomtörténetét igyekezett áttekinteni.
A szünet után Mészáros Márton és Pataki Viktor Oravecz Imre Ondrok gödre című művéről szóló előadásai következtek. Mészáros a tárgyalt műben szereplő cséplőgépet a mcluhani protézis-elgondolás felől értelmezte, valamint kimutatta a gép leírásának bibliai pretextusait, mindehhez pedig Hans Blumenberg Lucretius-értelmezését (Hajótörés nézővel) hívta segítségül. Ezután Pataki Viktor az emlékezés elméleteit az elbeszélő szövegek elemzésében nélkülözhetetlen narratológiafogalmak felől gondolta újra – természetesen az irodalmi szöveget nem pusztán az elméleti diskurzusok illusztrációjaként felhasználva, hanem éppen ellenkezőleg: azt mutatta ki, hogy az irodalmi szöveg miként kell hogy próbára tegye az elméletek teherbírását.
A szóban forgó előadással kapcsolatot teremtett Keszeg Annának a nap vége felé elhangzó beszéde, amely a népviselet szerepével foglalkozott. A Keszeg előadását követő vita kapcsán merült ugyanis fel az autentikusnak vagy éppen a magyar kultúra ősi, de legalábbis nagy múltra visszatekintő mivoltának mintapéldájaként emlegetett kalocsai hímzés, amely a hiedelmekkel ellentétben csupán egy, a 19. század második felében keletkező konstrukció. Ez a megállapítás pedig Oravecz Ondrok gödre című művének emlékezet-, illetve hagyománykonstruáló tendenciájával cseng némileg össze.
A tanácskozás második napjának délelőtti szekciójának lezárulása után az érdeklődők Bubenkó Gábor kalauzolásával Pista bácsi tájházába látogathattak el, ahol mindenki betekintést nyerhetett abba, miként is éltek a múlt században Szögliget földművesei.
A konferencia Kollár Árpád előadásával folytatódott, aki a Bácska irodalmi reprezentációjába vezette be az érdeklődőket. Ezután Jánosi Zoltán Ratkó József költészetével ismertette meg a közönséget, aki az ötvenes évek elején egészségügyi miniszteri címet betöltő Ratkó Annának volt unokaöccse. Innen érthetjük meg, hogy kire is céloz a Nagynéném a miniszterasszony című opusz. Ezután Szirák Péter következett, akinek előadása Borbély Nincstelenek című műve kapcsán azt mutatta ki, hogy a falu irodalmi reprezentációja mindig csak egy másik közeg közbejöttével valósulhat meg.
Az aznapi tanácskozást Fekete Vince expresszív felolvasása zárta, a vacsora elkészültéig pedig a Szögligeti Pávakör szórakoztatta a tanácskozás közönségét és előadóit.
A harmadik és egyben utolsó nap Szász Pál előadásával vette kezdetét, amely Patai József Középső kapu című kisregényét vette górcső alá, majd Orcsik Roland következett a falu bolondjairól szóló előadásával. Ezután Korpa Tamás olvasta fel Győrffy Ákos személyes hangvételű, Borbély Szilárdról szóló írását. A tanácskozást Oláh Szabolcs előadása zárta, aki Cserna-Szabó András 2015-ben megjelent Sömmi című könyvéről beszélt, amely szórakoztató hangvétele ellenére is komoly kérdéseket vet fel például a közösség köztudatában élő kultuszfigurák hitelességéről vagy éppen arról, hogy a történetek mögött keresett igazság sosem érhető el, hiszen sosem keveredhetünk ki abból az útvesztőből, amely mindig csupán újabb és újabb szövegek felé nyit átjárókat – ahogy Cserna-Szabó szövege például a Tömörkény-korpusz felé.
A konferenciának sikerült eleget tennie az első napon megfogalmazott elvárásoknak, és abban is biztosak lehetünk, hogy a szögligetiek vendégszeretete is hozzájárult ahhoz, hogy mindenki kellemes emlékekkel térhessen haza.
