×

Nincs szükség több Jimi Hendrixre
Beszélgetés Gyémánt Bálinttal
Jónás Ágnes
2016 // 03. 21

Habár Gyémánt Bálint a hazai jazz­élet egyik leg­kiemel­ke­dőbb gitá­rosa, képte­len­ség őt műfaji ska­tu­lyákba gyö­mö­szölni. Talán éppen ezért jött jól neki, hogy az idei Cseh Tamás Prog­ram támo­gatott zene­karai közül az indie és alter­natív rock­ban utazó Hello Hurri­cane együt­test mento­rál­hatja.
Habár Gyémánt Bálint a hazai jazzélet egyik legkiemelkedőbb gitárosa, képtelenség őt műfaji skatulyákba gyömöszölni. Talán éppen ezért jött jól neki, hogy az idei Cseh Tamás Program támogatott zenekarai közül az indie és alternatív rockban utazó Hello Hurricane együttest mentorálhatja. Mit tanul ilyen helyzetben a mentor, és mit a mentorált, mire megy el pontosan az NKA-tól kapott pénz, és mi a kereskedelmi televíziók tehetségkutatóinak legnagyobb csapdája – interjúnkban ezekről is beszélgettünk.



A mentor a hozzá stílusban legközelebb álló zenekarral foglalkozik. Na most a Hello Hurricane indie és alternatív rockot játszik. Milyen közös zenei hozzáállás figyelhető meg a fiúkéban és a tiédben?

Amikor az idei évben megkaptam a pályázatban nyertes zenekarok listáját, nem azzal foglalkoztam, melyikük milyen műfajban utazik, vagy hogy én milyen zenei irányt képviselek. Kizárólag az ízlésemre hagyatkoztam, és arra a produkcióra fókuszáltam, amelyik nekem a leginkább tetszett, amelyiket a legizgalmasabbnak találtam. Így esett a választásom a Hello Hurricane-re. A közösségi oldalukat rendkívül igényesnek találtam: tele van remek sajtóanyaggal, ráadásul még a dalaikba is bele lehetett hallgatni. Nagyon örültem, hogy miután megjelöltem őket preferált mentoráltként, a Cseh Tamás Program zöld utat adott a közös munkához.

Vagyis szabad volt a vásár, nem pedig a CSTP osztotta rátok az előadókat.

Nem, de persze egy mentor sem ússza meg, előbb-utóbb mindenki kap zenekart.

Mi az, amitől a Hello Hurricane megjegyezhető, amiért te is szívesen vállaltad őket?

Érezni bennük az energiát, az erőt és az egoizmustól mentes önmagukba vetett hitet. Hisznek abban, hogy az üzenetük célt érhet. Szenvedélyesen állnak hozzá a munkafolyamatokhoz, ez az attitűd abszolút imponáló! A próbaterembe is komoly koncepcióval érkeztek. Az anyagot, ami véleményem szerint világszínvonalú lesz, márciusban rögzítjük.

Hogyan képzeljük el a mentorált–mentor viszonyt és a közös munkát?

Folyamatosan kapcsolattartás van közöttünk, ezt a program egyébként meg is követeli. Kontrollálom őket, figyelem, hogy valóban a tervnek megfelelően dolgoznak-e hétről hétre. Amennyiben elakadást látok, a tapasztalataimmal segítem őket, ha gond van, jelzem az NKA-nak.

Ahhoz, hogy ezt a nagy volumenű, komplex projektet végigvigyük, először meg kell írni az albumra kerülő számokat, fel kell venni őket, majd következik a hangszerelés, a keverési időszak, a lemezborító-fotózás, a grafikai munkálatok, a legyártatás. Az időzítésen rengeteg múlik. Tavaly sok csapat gazdálkodott rosszul a rendelkezésre álló idővel – kellő tapasztalattal nem rendelkező előadó számára nem csoda, ha a timing még idegen. Én ez évben is törekszem a pontos ütemterv betartatására.

Egy ilyen helyzetben, feltételezem, nemcsak a mentorált zenekar, hanem a mentor is tanul valamit.

Ami számomra izgalmas és tanulságos, hogy a Hello Hurricane tagjai szemmel láthatóan nagyon komolyan veszik ezt az egészet. Saját meetingeket tartanak, ügyesek a grafikai munkák terén, rendszeresen konzultálnak a menedzserükkel is. Tudatosan készítik elő a helyüket külföldre – gyakran a menedzserüket küldik ki egy-egy nagyobb rendezvényre. Megértették, hogy a zene egy olyan ipar, ahol sokan vásárolni, sokan pedig eladni akarnak, és hogy az előadó mint produktum van jelen ezen a piacon.

Szerinted mik azok a jegyek és kritériumok, amelyekkel egy kezdő zenekar sikeressé tehető?

Óriási a jelentősége annak, hogy milyen az együttes honlapja vagy például a Facebook-kommunikációja. Az arculat rengeteget nyomhat a mérlegen. Vannak, akik ezt fontosabbnak tartják, mint magát a zenét.

A ’90-es évek amerikai fiúbandáinak menedzserei a külső megjelenésére is óriási gondot fordítottak.

Igen, de például a Backstreet Boys esetében mindez egy professzionálisan megkreált dolog volt. A producerek tudatosan válogatták össze az egyes karaktereket, a srácok hajszínét és még sorolhatnám. A CSTP-sek a külsőségek villogtatásánál jóval többre hivatottak, a fellépéseiknek valós motivációja van: a Hello Hurricane a közvetíteni kívánt üzenetre fókuszál. Ehhez szeretnének olyan szócsövet kapni, amin keresztül közelebb kerülhetnek a világhoz. A program erre kínál zseniális lehetőséget.

Azt mondtad, hétről hétre ránézel a fiúk körmére, és referálsz. Mondhatjuk azt, hogy szakmai híd vagy köztük és a program között?

Pontosan erről van szó! A mentor is szerződő fél, ráadásul két irányba tartozik elszámolási kötelezettséggel: a zenekar és az NKA felé. Ha előbbinek problémája adódik a szerződéssel, nekem szól. Ha én azt látom, hogy a pénz a zenekar kezeiből nem a megfelelő helyre menne, vagy nem a tervezett ütemben fog megvalósulni a projekt, jelezhetem. Beszámolót kell írnom arról, hogyan értékelem a zenekar munkáját, az év során nyújtott teljesítményt, jogomban áll megírni a szubjektív véleményemet is.



Kizárólag a zenéért felelsz, vagy a gárda PR- és marketingfeladatainak ellátása is a te feladatkörödbe tartozik?

Van, hogy a marketingbe is be kell szállni. Mi, mentorok egymástól is kérhetünk segítséget – például ha én nem vagyok expert a Facebook-kommunikációt illetően, akkor a havi egyszeri mentori ülésünkön fordulhatok tanácsért a kollégákhoz. Minden pályázó máshol tart: van, aki már a második lemezét készíti, más még sosem készített albumot és klipet, és akad, aki kész hanganyaggal rendelkezik. A prioritások is ennek megfelelően kapnak hangsúlyt: egyes zenekaroknak épp a sajtókampány és a promóciós lehetőségek miatt fontos a program.

Hangszervásárlás tekintetében hol a limit?

Az, hogy ki mire költ és mennyit, változhat, az egyetlen, ami nem, az a jogcím. Ha egy zenekar videoklipre vagy CD-re szeretne pénzt kiadni, megteheti, eszközvásárlásra azonban nincs lehetőség. Ennek értelmében hangszereket nem vásárolhat magának a pályázó.

Ha nem bánod, feszegetem még egy kicsit a ráfordítások témakörét, de csak mert ezzel kapcsolatban több indulattal teli komment is napvilágot látott az utóbbi egy évben, íme közülük egy: „Milyen alapon költi az én pénzem az állam arra, hogy tizenhét éves fiatalok kiélhessék a színpadi vágyaikat?!” Ehhez mit szólsz?

Ideje helyretenni az erről való gondolkodást, mert fontos, hogy az emberek értsék, honnan megy a pénz a zenekarokra, és hogy az összeget mire költjük el. Ezt a programot a Nemzeti Kulturális Alap finanszírozza. Az NKA e tőkéje a szerzők üres hordozói jogdíjából elvont huszonöt százalék, egy átengedett adó, vagyis mindez nem az adófizetők pénze. Ez egy pályázatba visszaforgatott összeg, amelynek célja a magyar popzene generálása. A Cseh Tamás Program egyik legfontosabb feladata, hogy bebizonyítsa: a pénz megfelelő helyre és produkciókra folyik be, a magyar zenei piacon igenis szükség van a támogatott előadókra és arra, hogy külföldi piacra való termelés helyett magyar zenét játsszanak a rádiók.

Megkerülhetetlen a kérdés: mennyi esélye van azoknak a zenekaroknak, akik mögött nem áll szponzori háttér? Hiszen erre is akad példa.

Kétségkívül előny, ha van az embernek tapasztalt tanácsadója, olyan, aki szakmai berkekben már kellő rutinnal rendelkezik, nagyobb a piaci rálátása – de hiszek abban, hogy szponzori háttér nélkül sem lehetetlen sikereket elérni, hogy komoly, koncepciózus munkával előbb-utóbb a tehetségek a helyükre kerülnek, és képesek lesznek megtalálni a hivatásukhoz szükséges forrásokat. Az internetre való feltöltést nem tartom rossz kiindulási pontnak, habár a világháló egyszerre áldás és átok. Áldás, mert ezen keresztül ismerhetünk meg zseniális videoklipeket és előadókat. Hátulütője, hogy rengetegen töltenek fel számokat, amely által az egész kaotikussá válhat.

Ha én zenész lennék, és az első nagyobb fellépésemre készülnék, milyen tanácsokkal látnál el? Léteznek konkrét módszerek a szereplés okozta izgalom és stressz leküzdésére?

Biztos módszer szerintem nincs. A mai napig van bennem izgalom fellépések előtt, az évek és a több száz koncert során azonban megtanultam ezt az előnyömre fordítani. Nem az izgalom szív el tőlem energiát – én használom őt. Ami véleményem szerint a legfontosabb, az a rutin.

2007-ben kerültem ki ösztöndíjjal a norvég Zeneakadémiára. Akkoriban nagyon győzködtem az ottani tanáromat, hogy kint maradhassak mesterképzésen. Azt mondta, hogy habár nagyon meg van velem elégedve, most nem ennek van itt az ideje. Inkább zenéljek, amennyit csak tudok, találjak rá a saját hangomra, és kerüljek minél több szituációba.

A mesterképzést három éve a budapesti Zeneművészetin csináltam meg, és csak mostanra értettem meg igazán, mit akart az én tanárom, amikor azt tanácsolta, amit. Fontos, hogy az emberben legyenek „kilométerek”.

Néhány praktikus tipp persze mindig akad: budapesti koncertek sose legyenek túl közel egymáshoz időben. Jazztriómmal (Fonay Tibor – nagybőgő, Csízi László – dob), Harcsa Veronikával közös duómmal és a vele, valamint Andrew J-jel közösen alapított Bin-Jip zenekarral mindig ügyelünk a koncertek tudatos elosztására, és arra is, hogy mindegyiknek legyen apropója, exkluzivitása.

Hosszú távon csak annak a magyar előadónak a karrierje lehet gyümölcsöző, aki nemzetközi vizekre sem fél kihajózni. Egyetértesz ezzel az állítással?

Nem is mondhatok mást, minthogy igen, hiszen Harcsa Veronikával együtt én is folyamatosan ezen vagyok. Bármit is érj el, Magyarországon mindig egy helyi előadó leszel. Ha külföldre mész, igaz, hogy ismét a nulláról indulsz, de az idegen közönség mindig arra késztet majd, hogy frissen tartsd magad.

Szirtes Tamás mondása jut eszembe erről, miszerint nincs tegnapi siker. Vagy ha van, semmire sem jogosít fel. Az, hogy tegnap zengett a ház, forrt az élet, még nem garancia a holnapra.

Így van. Az emberek sok koncertedre kifizetik majd a belépőt, de minden egyes alkalommal elvárják, hogy elvarázsold őket. Ez a szakma ebből a szempontból meglehetősen nehéz, de éppen ettől izgalmas. A kikacsintás nem csupán több reménnyel, szélesebb felvevőpiaccal és több fellépési lehetőséggel kecsegtet – a realitást tükrözi, vagyis hogy napról napra meg kell küzdened olyanok szimpátiájáért és elismeréséért, akik még nem hallottak rólad, akikben még semmilyen negatív vagy pozitív prekoncepció nem alakult ki irányodba.

A kereskedelmi csatornákon sugárzott zenei tehetségkutatókon is szükség volt mentorokra. Vonzott téged valaha a segítségnyújtás e keretek között való kiterjesztése?

Legkevésbé sem. Nem az a legfőbb csapda ebben, hogy emberek olyan lehetőségekhez jutnak hirtelen, amihez egy átlag kezdő előadó nem, hanem hogy egy kezdő fiatal elhiszi (elhitetik vele), hogy az jelenti a csúcsok csúcsát, ha tévéképernyőn lehet, hogy bizonyos celebritási közegben megismerik majd a nevét.

Ráadásul ha valaki a kinézetével szeretne zenei produktumot eladni, az hosszútávon nem vezet előre. Számoljuk össze az elmúlt időszak tehetségkutatóin indult előadókat. Hány olyan értékes, sikeres előadót tudunk felsorolni, aki közülük hosszú távon talpon tudott maradni?

Szerencsére azért akadnak kivételek.

Persze, van közülük néhány, akinek az üzenete és a története nem változott. Ilyen például Molnár Ferenc Caramel, aki pont attól szerethető, hogy azon túl, hogy rettentően tehetséges, megmaradt annak, aki akkor volt, amikor az egész tehetségkutatósdit kezdte. Többek között ez a tulajdonsága teszi őt a mai napig hallgathatóvá és hitelessé.

A művészi háttér számomra többet jelent reflektorfénynél. Pontosan tudom, hogy milyen zenét kellene írnom ahhoz, hogy a Petőfi Rádió reggeltől estig játssza a számaimat, én azonban egy másik utat választottam, és járok azokkal együtt, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak. Külföldön és Budapesten egyaránt adunk teltházas koncerteket, azonban mi mindezt nem valóságshow-ba hajló médiaszerepléssel érjük el. Nem azon dolgozom, hogy tetsszem a közönségnek, mert az őszinte hallgató nem ezt várja, hanem a művészi mondanivalóra kíváncsi. Fantasztikus dolog, ha úgy tudsz énekelni, mint Tom Jones – de volt valaha bárki, aki a legjobb Tom Jones-imitátor lemezét akarta megvenni? Nyilvánvalóan nem. Átmenetileg izgalmas lehet, ha egy ötéves kislány úgy énekel, mint Christina Aguilera, de hosszú távon ez senkit sem fog érdekelni. Nincsen szükség több Jimi Hendrixre sem. Ha egyéni értékekkel, üzenettel akarsz operálni, egyedinek kell lenned. A saját hangod kell megtalálnod.

Kritikánk a Hello Hurricane lemezéről itt olvasható.

Egy korábbi beszélgetés Gyémánt Bálinttal az archívumban.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben