×

Emberdalok intim köntösben
Beszélgetés Palya Beával
Jónás Ágnes
2016 // 03. 18

„A ’90-es évek elején egy lelkes, tehet­séges népdal­szerző, egy szen­ve­délyes és bor­zasz­tóan komp­lexu­sos, falu­ról jött kamasz­lány voltam. Azóta ren­ge­teg hidat ver­tem mű­fajok és orszá­gok között” – Palya Beá­val beszél­gettünk.
„A ’90-es évek elején egy lelkes, tehetséges népdalszerző, egy szenvedélyes és borzasztóan komplexusos, faluról jött kamaszlány voltam. Azóta rengeteg hidat vertem műfajok és országok között” – értékeli a zenei pályán eltöltött több mint húsz évét Palya Bea, akinek új, Tovább Nő című albuma március 18-án jelenik meg, a dalok pedig ugyanezen a napon debütálnak a budapesti Akvárium Klubban. Az intim témákkal és hagyományokkal operáló dalszerző-énekesnő ráadásul egy készülő francia nagyjátékfilmben is főszerepet kapott: Django Reinhardt feleségét fogja játszani.



Két év telt el nagy sikerű című albumod óta. Koncepció és témák tekintetében mennyiben különbözik új albumod az előzőtől?

Kevésbé indult ez konceptalbumnak. Inkább az engem érdeklő témákra fókuszáltam, és arra, hogy mitől érzek bizsergést a hasamban, aztán mindez – szexualitás, a női test élményei, a kapcsolatok mélységei, szülés és születés, vágy, csók, vér, exek és flörtök – kiadott egy szép ívet. Tulajdonképpen már a megjelenése után elkezdtem dolgozni az új albumon – a Tovább Nő bátrabb, elmélyültebb, érettebb és robbanékonyabb anyag lett. A korábbiakhoz képest szélsőségesebb dalok születtek, amelyekben a spoken word és a slam is jelen van. Az eddiginél is több törékenységet, örömet, erőt és fájdalmat mutatnak meg belőlem és abból az emberből, aki a dalokat hallgatja. Az album címe egy vállalt szójáték, jelzi, hogy még nőiesebb, még intimebb dalok és témák kerülnek boncolgatásra, és szeretném, ha még tovább növekedne az a tábor, aki szereti a zenénket.

Sok dal szól szakításról, szerelemről, magányról, de a flört mint téma meglehetősen rendhagyó. Mennyire képezik még életed részét a csábító pillantások most, hogy már megállapodtál?

Imádok flörtölni, megélni, hogy nő vagyok, ráadásul a zavaromat is oldja. Sokan kérdezik tőlem, hogy a férjem vajon tud-e erről. Hát hogyne tudna, jókat röhög rajta! Nagyon jól ismer, mély szálak fűznek minket össze. Egyébként a flörtölés a valóság. Nő és férfi ösztöne, lételeme. Ha pedig egy férfi megszűnik férfinek, a nő pedig nőnek lenni, onnantól kezdve a dolog hamis. A kérdés csak az, hogy ki meddig megy el. Eljátszhatjuk, hogy a csábító pillantások nem részei az életünknek, de ettől ez még hazugság marad. Egyébként a Flört névre keresztelt számunk a kísérleti jazzt és a népzenét olvasztja össze úgy, hogy közben egy dialógust hallunk, olyat, amelyben csak a nő dialógusrészletei tárulnak a hallgató elé. A férfi részei hangszeresek, de ettől még mindenki pontosan tudja, mi a férfiak válasza a csábítási jelenetben.



Azt mondod, imádod megélni, hogy nő vagy. Tükör című dalodban bátorítóan csendül fel a „szép vagy úgy, ahogy vagy” refrén. Ez lenne a nőiség lényege? Elfogadni önmagunkat, elengedni fülünk mellett a társadalmi és férfielvárásokat?

Inkább onnan indítanék, hogy mit jelent számomra embernek lenni, hiszen a dalaimban egyaránt szólok férfiakhoz és nőkhöz – a misszióm, hogy emberdalokat írjak. Szerintem az emberi létezés lényege többek között az őszinteség. Azt mondani, ami van. Nagyon ritkán mondjuk azt, ami van, idővel mindenki szépen megtanulja az elkendőzés, az őszintétlenség művészetét. Szerencsére én sok őszinte játékot látok a környezetemben. A zenésztársaimmal időről időre kénytelenek vagyunk egy kis erotikus játékot játszani, hiszen egyrészt erős nonverbális kötés jön létre a közös munka során, másrészt ez a zene egyik elengedhetetlen kelléke. Őszinte játékokról van szó, melyek mögött kimondatlanul is ott lapulnak a tiszta, lefektetett szabályok.

Bírom ezt a polaritást, a szerelem, a szex a két nem játékai és harcai” – nyilatkoztad korábban a férfi–nő viszonyok kapcsán. Századunk preferált játéka valóban a szex lett, szerelemre, udvarlásra és házasságkötésre azonban már kevesebb példa akad, ráadásul a nemi szerepek is felcserélődtek.

Azt én is látom, hogy a régi korok férfiasságára most pont nincs szükség, de azért maradt még a hagyományos szerepekből is. Én például nőnapra kaptam egy nagy csokor tulipánt, és remélem, nem csak én vagyok így ezzel. Nőként én azt igénylem, hogy egy férfi is tartson kapcsolatot a saját érzéseivel. Ne kendőzze el vagy tudja le a dolgokat egy-egy macsós körítéssel.

Vegyük azt a Palya Beát, aki a ’90-es években elindult a zene útján, és azt, aki most itt ül velem. Kettejük között miféle változás figyelhető meg?

Ó, rengeteget változtam, hiszen több mint húsz évről beszélünk! Most erről eszembe is jutott egy ’93-as felvétel: tizenhét évesen a tévében énekelek. Úristen, de régen volt! Azóta kislányból nővé, emberré, érett zenésszé cseperedtem. A ’90-es évek elején egy lelkes, tehetséges népdalszerző, egy szenvedélyes és borzasztóan komplexusos, faluról jött kamaszlány voltam, aki már nem mondható igazán vidékinek, de még városinak sem. Korábban jobban éltem a népzene bűvkörében, aminek egyébként nagyon örülök így utólag is, hiszen a népdalok barázdálták be a lényemet, ez az elsődleges zenei anyanyelvem. Azóta rengeteg hidat vertem műfajok és országok között, a zenei nyelvet sokkal jobban kidolgozom – törekszem arra, hogy az ne csak grammatikus és technikai legyen. Az én sorsom szerintem az, hogy látszólag össze nem illő dolgokat egymás mellé állítsak, azokból egységet alkossak, és hogy különböző világokat összeolvasszak. Olyan ez, mint amikor megpróbálsz a tárkonyos krumplilevesbe egy kis szerecsendiót tenni, aztán a végén kiderül, hogy nem is volt ez annyira rossz ötlet, sőt!

Mi az, amit a saját károdon tanultál meg?

Hogy ki nem akarok lenni, és kikkel nem akarok dolgozni.

Ki nem akartál lenni?

Olyan, aki nem én vagyok. Nem szeretem, ha megmondják nekem, milyen legyek, az ilyesmi elől menekülök. Például volt egy pont, amikor éreztem, hogy nem akarok csak tradicionális énekes lenni, nem akarok otthon maradó feleség lenni, nem akarok bizonyos menedzserrel dolgozni. Negyvenéves vagyok és többek között azért is szeretem ezt a kort, mert most úgy érzem, hogy a fogaskerekek összeálltak. Még mindig szép színes életem van, a korábbiakhoz képest annyi a különbség, hogy most minden sokkal konfliktusmentesebb.



Jellemző rád, hogy beleállsz a konfliktushelyzetekbe?

Én bizony bele. Igaz, nem mindig megy könnyen, mert sok energia és a saját törékenységem, sebezhetőségem felvállalása is kell hozzá. Nőként elmondani a zenekar srácainak azt, hogy hibáztam, még nehezebb.

Egy olyan közvetlen és délies temperamentumú embernek, mint amilyen te vagy, mennyire volt furcsa a városiak tartózkodóbb viselkedése?

Eleinte borzasztó furcsa volt, és sokszor néztek rám csodálkozva a közvetlenségem miatt. De elég, ha csak a Mexikóban eltöltött időszakomra gondolok, és rögtön rájövök, hogy egyáltalán nem vagyok sok. Ott még ilyenebbek az emberek: ölelgetik egymást, idegenek beszélgetnek el kedélyesen, mialatt várakoznak valahol. Hogy egy taxiban egy utas ül, na, olyan ott nem létezik! Ketten ülnek az anyósülésen, négyen meg hátul összepréselődve. Egymásnak teljesen idegen emberekről van szó, akik eszméletlen könnyedséggel kezdenek el beszélgetni az autóút alatt. Én lennék sok? Ugyan már! Ez lenne a természetes. Csak figyeld meg a kisgyerekeket! Ők is ilyenek.

Lili lányod most három és fél éves. Könnyen megtaláltad az egyensúlyt az anya és az énekes-dalszerző szerep között?

Mostanra már jobban be tudom osztani az időm, képes vagyok dalokat írni úgy is, ha Lili ott van körülöttem. A családom és a zenekar jól forgó gépezet lett, és mindkettőt képes vagyok működtetni. Megerősödött bennem az alkotói folyamat biztonsága is. Most valóban minden a biztonságosról, a nem unalmas értelemben vett állandóságról, a fenntarthatóságról és a kiszámítható dolgokról szól. Mindez ok a szabadságra, pontosabban lehetőség egy olyan új kísérletre, mint amilyen a Tovább Nő is.

És egy filmre is, hiszen főszerepet kínáltak neked, nem is akármilyet!

A megkeresés e-mailben történt, arról érdeklődtek, alakítanám-e Django Reinhardt feleségét, Naguine-t, egy szintó roma nőt egy francia nagyjátékfilmben. Casting nem volt, csak egy személyes beszélgetés, ezután olvastam el a forgatókönyvet, és örömmel mondtam igent a szerepre. A partnerem, Reda Kateb Django szerepébe bújik. A film a roma holokausztnak is emléket állít – örülök, hogy a szerep által én is egy nemes cél szolgálatába állhatok. Vállaltan szubjektív film lesz, nem kell maszkot viselnem, önmagamat adhatom. Igaz, nem szoktam hozzá, hogy dirigálnak nekem, mert rendszerint én vagyok az irányító – most meg kellett tanulnom egy nagy gépezet kisebb eleme lenni.

Mit gondolsz, miért épp rád esett a rendező választása?

Olyan nőt kerestek, aki jól beszél franciául, tud énekelni, cigány, és nem hivatásos színész.

Ha jól tudom, február végén vette kezdetét a forgatás, és két hónapig tart. Kiköltözöl Párizsba, vagy ingázni fogsz?

Inkább jövök-megyek, hiszen a lemezbemutató koncertre már a forgatás megkezdése előtt megvolt az időpont az Akvárium Klubba.

Vagyis ismét egy újabb hidat építesz műfajok és országok között, ahogy tetted ezt 2015 nyarán a Nyugati pályaudvarnál lévő tranzitzónában a zene nyelvén. Milyen gondolatok hívták életre ezt az elhatározást?

Az egész ötlet egy beszélgetéssel indult, amikor a férjem, Bodnár Réka menedzserem és én jöttünk haza vidékről. A hosszú koncert utáni autózás során volt bőven időnk beszélgetni. Bevallom, nem élek a hírek és a politika bűvöletében, de a migránstörténet akkor közénk is begyűrűzött. Mit jelent pontosan a menekültkérdés számunkra, mi milyen módon vagyunk kivetettek, hogyan vagyunk valahova nem tartozók, és mi van akkor, ha holnap nekünk kell menekülnünk – ezek jártak a fejünkben. Eközben a férjem, aki nagyon jól vezet, két olyan hibát is vétett, amit még soha. Ebből éreztem, hogy őt is mélyen érinti a téma. Felvetődött, hogy ki kellene menni énekelni egy kicsit a tranzitzónába. Másnap találkoztunk a Hangvetős Weyer Balázsékkal, kiderült, hogy ők is ugyanezt fontolgatják. Szeretetet, élni akarást, örömöt és figyelmet tapasztaltam. Először csak a férfiak jöttek közelebb, később már az asszonyok is előmerészkedtek a kerítésen túlról.

Őszintén szólva még mindig ott tartok, ahonnan a beszélgetésünk az autóban elindult: nem tudom, mi a jó megoldás egy ilyen helyzetben. Én csupán melegséget és emberséget akartam vinni a várakozó emberek közé. Egy biztos: a negatív beszéd nagyon káros, mindenbe inkább a pozitív üzenetet kellene beletenni. A kapcsolódáshoz lágyságot, a lágysághoz megértést – ennyit írtam később az egészről.

Mennyire vagy optimista? Hiszel még abban, hogy az emberek egyszer észhez térnek, és háború helyett dallal ostromolják egymást?

Képes vagyok optimistán tekinteni a világra és az emberre. Már az is erre ad okot, hogy van egy kislányom, akinek mindennap a szemébe nézhetek, és akinek mondhatom azt, hogy az enyém. Igaz, van az a finom birtokos jelző a szó végén, de nem azt jelöli, hogy ő a tulajdonom, hanem hogy ő hozzám tartozik. Mi, emberek vagyunk csak egymásnak, ezt kellene megértenünk. Lehet, hogy klisészerű, amit mondok, de szerintem az élet a maga összes nehézségével, mélypontjával és kihívásával együtt gyönyörű.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben