×

Elemi szálak és szövetek
Regős Anna textilművész alkotói világáról
Mayer Erzsébet
2016 // 03. 28

Regős Anna textilművész szemé­lyi­sége, alkotói élet­műve tisz­te­letre és elis­me­résre méltó. Hatá­rozott jellem, letisz­tult egyé­niség, meg­úju­lásra kész, s mindez képezi gaz­dag alko­tói pályá­jának fede­zetét. Már­pedig akit az Isten textil­mű­vész­nek szán, abból textil­mű­vész is válik.
A kultúrtörténet tanúsága szerint a szövés mindig a nők tevékenységi körébe tartozott. A görög mitológiából tudjuk, hogy az élet fonalát a párkák szőtték. Az egyik sodorta, a másik kimérte, a harmadik pedig elmetszette a szálat. De nemcsak az égben, hanem a földön is a nők az élet felelősei, a spermafonatból testükben ők szövik az emberi életet. A civilizáció kialakulását követően ők azok, aki növényi szálakból, állati szőrből összeszövik a hétköznap használati tárgyait és a ruházatot. Mindez a világ szerves állapotának bizonyítéka. A történelmi idők változásával az ember kimetszi magát ebből a rendből, és elkezd az élet megváltoztatásához és átrendezéséhez terveket szőni, majd összeesküvéseket, míg a romantikusok változatlanul az álmaikat szövik. Vagyis az ember az idő fonatát tervezi, alakítja. Pénelopé a szövéssel múlatja az időt, és ezzel igyekszik saját magának meg is nyerni azt. A modernitásban földi élet helyszínei is bizonyos mintázatokat követnek: „London olyan volt, mint egy gépezet. Mindannyian fel-alá lökődtünk sík lapján, hogy kijöjjön belőlünk a kívánt minta”, mondja Virginia Woolf Saját szoba című esszékötetében. De a szövet nála érzékletesen utal magára az írásműre is: „A regényes mű olyan, mint a pók hálója, mely mégoly leheletfinoman is, de oda van kötve az élethez mind a négy sarkán.” Majd folytatja: „Az egész szerkezet, efelől semmi kétség, gondoljanak bármilyen híres regényre, egyetlen végtelenül bonyolult szövedék, mert lám, hány és hány különböző érzésből épül fel.”



A posztmodern ember viszont élete elvarratlan szálaival küszködik, s a rejtett, letagadott problémái elviseléséhez pedig elméleteket szövöget. Ez természetesen nem csupán a hétköznapi ember sajátja. Mindezek okán a pszichológusoknak egyre több feladata akad a közönséges és nem közönséges örömök és bánatok háziszőtteseivel foglalatoskodó embertársaival.



A szövés tehát a fentiek alapján jelen van teljes életünkben. Manualitása miatt őrzi az érzéki közvetlenséget, ugyanakkor szellemiséget rejt és fejez ki. Mint művészeti ág formailag folyamatosan megújul: a sík felületek térbe fordulnak át, akár grafikai domborművé is válhat a textil. Éppen a manualitása miatt a személyes és a történeti idő is beépül az alkotásba, nemcsak a szálak szövődnek egybe, hanem az alkotó egyénisége, személyes állapota is a szövetbe.

Regős Anna textilművész személyisége, alkotói életműve tiszteletre és elismerésre méltó. Határozott jellem, letisztult egyéniség, megújulásra kész, s mindez képezi gazdag alkotói pályájának fedezetét. Márpedig akit az Isten textilművésznek szán, abból textilművész is válik.

A sikeres pálya már gyermekkorában megalapozódott. Szülei biztató támogatására állandóan járt a keze, és nagy élvezettel figyelte, mi minden csoda kerül ki keze közül. Életkorának megfelelően részt is vett a család kézműves életében: gombolyított, a játékmaciknak sálat kötött, majd saját készítésű pulóvereivel egyénien öltözködött, ami a hasznosságon túl önérzetét is megerősítette, valamint megtapasztalta az önmegvalósítás nagyszerűségét.



A textilhez való vonzódása megerősödött a nyári iskolai munkák során. A budakalászi Lenfonógyárban látta az egész munkafolyamatot, elbűvölték a fonalraktár színes kincsei, szívesen hajtogatta, csoportosította a termékeket, s betekinthetett a tervezők és a kivitelezők szakmai tudástárába. Arra a kérdésre, hogy Regős Anna mi végre született, a válasz egyértelmű volt: hogy textilművésszé váljon. De amikor másodszori próbálkozásra bekerült az Iparművészeti Főiskolára, kiderült, hogy az út nem tükörsima. A művészjelöltek között nehezebben találta meg helyét. Ott már szembesült olyan szakmai problémákkal, mint a szerzői jogvédelem ingatagsága. Egyetemi évei alatt két olyan tanáregyéniséggel is találkozott, akiktől életre szóló tudást kapott. Pauli Anna természetes fiatalos szemléletével hatott rá, aki hagyta bejárni saját útját. Szilvitzky Margit pedig mint alkotóművész tárta fel előtte a textilben rejlő téma- és formagazdagságot. Tőle tanulta meg, hogy miként kell és lehet válaszolni a kor kihívásaira úgy, hogy a művész szüntelenül figyeljen saját belső hangjára. Szilvitzky alkotásain jól követhető egy valóban autonóm, tehetséges művész útja, aki a hagyományos textiltől eljut a térplasztikáig, majd elkezd festeni, visszatérve a síkművészethez. A mester fénykora ráadásul egybeesett a textilművészet magyarországi virágzásával, amit a híres és méltán népszerű Szombathelyi Textilbiennálék eseményei bizonyítanak.



Regős Anna fémtextiljei is merész kísérletnek tűntek és tűnnek a mai napig a textilművészetben. A Computer kárpit című alkotás az Ernst Múzeum felhívására készült. Ezekben az években már nálunk is kezdett felhalmozódni a számítógépes hulladék. Regős Anna a szentendrei hulladéktelepen talált olyan kidobott számítógépes paneleket, melyekben felismerte a textilszerűséget és a textil struktúraépítő lehetőségét. Ezek a fémpanelek statikusak, merevek voltak, melyeket úgy tett textilszerűvé, hogy részint egy fémszűrő szövetre rögzítette, másrészt pedig olyan struktúrába rendezte őket, melyek dinamikus kompozíciót alkottak. Az alapszerkezet jóllehet el van rejtve, ugyanakkor mégis látható része a műnek. Aki messziről nézi ezeket a fémtextileket, akár a skófiummal hímzett miseruhákat is felismerheti bennük, hiszen a panelek ezüstösek, aranylóak, és finoman, rugalmasan illeszkednek egymáshoz. Így sikerült eleget tenni a kiállítás felhívásának, miszerint a textil ne csupán síkidom legyen, hanem türemkedjen ki a térből, mintegy plasztikussá válva.

Ez a mű Regős Anna ars poétikáját is teljes egészében elénk tárja. A dinamika és a rend összefüggését, a rend és a szabadság arányát. A művészi lét és az alkotás folyamatának lényegét a fegyelemben és az ízlésben jelöli meg. Sőt, meggyőződése szerint az ízlés mint emberi létforma nem csupán a művészetben, nem csupán a vizuális kultúrában fontos. Mivel ízlésen elsősorban a mértéktartást, az arányt érti, gondként érzékeli a művészek sajátos akadémizmusát, amikor is belegyönyörödnek saját alkotói teljesítményükbe. A művésznő a kontroll állandóságát, az önuralom szünet nélküli gyakorlását tartja az értékes teremtés alfájának és omegájának.



A Regős Anna főiskolai tanulmányait megelőző évtized a kortárs magyar textilművészet hőskorszaka volt. A virulás körülményei összetettek és sokatmondóak – letagadhatatlanul kapcsolódnak az emberek elidegenedést feloldó szándékához. A textilművészetnek kedvezett, hogy a többi művészeti ághoz képest kevésbé ideologikus, így sokkal szabadabb lehetett a művészet mint politikai tett. Előnyére vált, hogy gyökereivel mélyen fúródott a hagyományok talajába. Mindezek következtében a textilesek ebben a periódusban egyenrangúak voltak a többi képzőművészeti ággal. Sajnos mindez ma már történelem. A fenti tényezők együttállása ismeretlen. Szétesett az a rendszer is, ami összetartotta és biztosította a teljes folyamatot: a gyártó, a kivitelező, a kiállításrendező, a szakmai védelem, a minőségőrzés, az értékesítés összetartozó együttműködése. A textilesnek mindezt ma egyedül kell elvégeznie, ami szinte a lehetetlennel határos. Regős Anna súlyos gondként érzékeli, hogy a befogadó szemlélete is megváltozott: a használhatóság és az aktuális korszerűség érdekli. Tény, hogy többségének nincs pénze, akinek pedig van, abból hiányzik ez a fajta igényesség. A művészi létet akadályozza az is, hogy nincs galériás forgalom, nincs szakmai értékrend és szakmai védelem. A művészettörténészek kritikai észrevételei híján vannak a határozott értékrendnek. Nincs olyan intézményrendszer, amely feltérképezné a problémákat, és valamiféle megoldást kínálna. Mintha Szilvitzky Margit szavai foglalnák össze ezt a helyzetet: „A textilművészet szép lassan kihátrált mögülem, pályatársaimmal az útjaink már nem egy irányba haladtak. Amikor körülnéztem, és rokon törekvésű művészkollégákat kerestem, látnom kellett, hogy valójában sehova sem tartozom. A kiállítást szervező, támogató intézmények, de maguk a művészek többsége is műfaji kategóriákban gondolkodnak. Festett, varrott vásznaimmal igazán festőként nem definiálhattam magam, egyedül maradtam, és sehol nem találtam felém nyújtott kezet.”

Márpedig figyelem, hozzáértés, tisztelet, jóindulat nélkül nem terem igazi művészet még akkor sem, ha a teremtett művészek készen állnak erre.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben