×

Lehet, hogy az egész énrólam szól?
Beszélgetés Kern Andrással
Jónás Ágnes
2016 // 01. 21

Amikor a kávézóba érek, Kern András már bent vár. Látha­tóan nem zavar­ják a für­ké­sző tekin­tetek. Épp olyan sze­ré­nyen üldö­gél, mint ahogy annak idején a Ki mit tud? taps­viha­rában a szín­padon állt. Elmon­dom neki, hogy láttam Vámos Miklós novel­láján alapuló, Gondolj rám című új filmjét, és be­val­lom azt is, hogy elsír­tam magam rajta a végén.
Amikor a kávézóba érek, Kern András már bent vár. Láthatóan nem zavarják a fürkésző tekintetek. Épp olyan szerényen üldögél, mint ahogy annak idején a Ki mit tud? tapsviharában a színpadon állt. Elmondom neki, hogy láttam Vámos Miklós novelláján alapuló, Gondolj rám című új filmjét, és bevallom azt is, hogy elsírtam magam rajta a végén. Nem válaszol, csak rám mosolyog. Kernandrásosan. Tizenkilenc évvel a Sztracsatella után is jó heccnek, isteni dolognak tartja a rendezést.



Mi fogta meg Vámos Miklós Halhatatlan című novellájában?

Hogy bizarr. Jó történet.

Mennyi maradt a filmben az alapműből?

Halálosan át lett dolgozva a novella, csupán az alapötlet lett megtartva, ami annyi, hogy egy ember megbetegszik, és megutáltatja magát a környezetével, azért, hogy ne hiányozzon nekik annyira, ha már nem lesz közöttük. Aztán később azt mondják neki, hogy meggyógyult. Ekkor meg vissza akarja csinálni az egészet. Ennyi van átvéve a novellából, a többi mind át van írva, közösen persze, Vámossal.

A film jórészt kórházi közegben játszódik, ön dr. Borlai Miklóst alakítja. Szakterminusokban gazdag dialógusokat hallhatunk. Konzultált szakértőkkel a figura hiteles megformálásának érdekében? Gyűjtötte a szakdumákat?

Jól ismerem az orvosi dumákat, van hozzá fülem. Nem kellett gyűjtenem. Egyszerűen csak érdekel az orvoslás, sok orvost ismerek, a beszélgetéseink során sok minden rám ragadt. Néhány dolgot persze megkérdeztem, és volt, hogy elmentünk megnézni egy műtétet is.

Valódi kórházi körülmények között forgattak, vagy épített díszleteket használtak?

Egy bezárt kórházban forgattunk a Megyeri úton. Éppen alkalmas volt filmezésre.

Mi alapján választotta maga mellé a szereplőket?

Hogy kinek mi való.

Azt már a Sztracsatella óta tudhatta, hogy Eszenyi Enikőnek való lesz ez a szerep, de például a lányát alakító Szilasi Blankára hogyan esett a választás?

Őt castingoltuk.



Ha jól tudom, nem volt idegen tőle a filmezés.

Hatéves korában játszotta Lizát Gárdos Péter Az igazi Mikulás című filmjében. Először csak nézelődtünk gyerekszínész stúdiókban, meg elmentünk az AKG-be (Alternatív Közgazdasági Gimnázium), ahova Blanka is jár. Próbafelvételeket csináltunk – ma ezt már úgy mondják: casting. Jöttek sorra a fiatalok, mi megnéztük őket. Folyamatosan szűkült az esélyesek köre, végül három lány maradt. Blanka volt közülük a legjobb. Hát így lett ő a filmbéli lányom.

Okostelefonok, GPS, net – a digitális kütyüknek köszönhetően a Gondolj rám éppen olyan, ahogyan most élünk. Pedig tudom magáról, hogy meglehetősen gyanakodva néz a modern kor vívmányaira.

Én nem gyanakodva nézem, csak én nem tudom használni őket! A filmben szerencsére nem is kellett megnyomnom a GPS-t.

Tehát megvan nélkülük.

Én véletlenül meg.

Játsszunk olyat, mintha nem láttam volna a filmet, és úgy kérdezném: milyen a film hangulata, hangvétele és képi világa?

Mit tudom én!

Ne vicceljen!

Realista, mai, pesti, rokonszenves, ironikus, önironikus, de ezeket elég nehéz megmagyarázni. Vannak olyan dolgok, amiket elég nehezen tudok szavakba önteni, és nem csak én. Amikor tizennyolc éve a Sztracsatellát kezdtük forgatni, akkor voltam először olyan helyzetben, hogy a Ragályi volt az operatőröm. Folyton azt kérdezgettem tőle én is, hogy milyen legyen a film világa, hogy legyen megcsinálva. Elemér meg nézett rám: „Hogyhogy milyen legyen? Majd amit a helyzet ad!”

Elmentünk egy kórházba – akkor is éppen kórházba –, és volt egy jelenet, amelyben én fekszem az ágyban, és a hülye kis nővér, akit Kerekes Éva játszott, felébreszt engem hajnalban. Én azt kértem, hogy eközben nagyon nagy erővel tűzzön be rám a nap. Elemér ekkor kitetetett az ablakba három ötezres vagy tízezres lámpát, és azt mondta, hogy „itt álljon a kamera!” – én meg mondtam, hogy de ne ott, mert engem szemből kellene láttatni, a nővért pedig inkább oldalról. Akkor a kamerát arrébb tettük egy kicsit. Belenéztem a kamerába – szembeültettem egy embert, hogy azért nézzek is valakire, és akkor Elemér megkérdezte: na? És akkor én erre azt mondtam: igen!

Amikor minden „be van keretezve”, meg van világítva, megvannak a mondatok és a helyzet, és elkezd létrejönni az, amit az ember a fejében teremtett – ez a film! Ekkor már meg lehet fogalmazni, hogy milyen lesz a világa, de előtte nem. Meg utána se.



Van kedvenc képkockája a mostani filmben Ragályitól?

Nincs. De még azt szívesen elmesélem, hogy az első Sztracsatella-nap abból a szempontból is érdekes volt, hogy miután azt mondtam, hogy igen, ilyen legyen, és lement a teljes első forgatási nap, megvolt a pisilés a kacsába, felvettünk még nyolc-tíz beállítást, és este hat óra lett, akkor azt mondtam: „Na, akkor mára végeztünk, ezt kellett felvenni mára!” És akkor az Elemér azt mondta: „Jól van, te tényleg tudsz rendezni!” Noha dolgoztunk már együtt korábban is, ezt az oldalamat még akkor nem ismerte. Ő arra volt kíváncsi, hogy én ezt az egészet majd meg tudom-e rendezni.

A miniszter félrelépet és a Csudafilmet is vele forgatta. Ha nem tudtam volna két évvel ezelőtti beszélgetésünkből előre, hogy most is vele dolgozik, akkor sem kellett volna látnom a stáblistát ahhoz, hogy tudjam, ezúttal sem lesz más a felállás. Mi az a szakmai plusz Ragályi Elemérben, ami más operatőrben talán nincs meg, és ami miatt ennyire egy húron pendülnek a közös munkáik során?

Nem tudom. Az biztos, hogy nincs könnyű dolga. Éppúgy tudni kell Sándor Pál szemével látnia, mint egy grúz rendezőével vagy az enyémmel. Valószínűleg az ő életében is arról van szó, amiről színészként az enyémben: őrületes alkalmazkodó képességgel és empátiával rendelkezik. Tud úgy látni, ahogy én akarom, hogy lássunk a filmben.

A film sztorijához visszakanyarodva: milyen fejlődés megy végbe Borlai lelkében és életfelfogásában a leleteredmények tudatosultával?

Szerencsére azt a pillanatot nem látjuk, mert nincs ábrázolva a filmben. Ezt átugrottuk. A néző már csak azt látja, amikor már tudja, és elmegy az onkológiára.

Az orvosok többségéről köztudott, hogy inkább racionálisak, mintsem valamiféle transzcendens humbugban higgyenek, ha életekről van szó. Borlai beteg periódusai nyomokban mégis tartalmaznak némi Istenbe vetett hitet, vele folytatott rövid dialógust.

Igen, de a legnagyobb ötlet, ami bevillan neki ezekben a periódusokban, az azért mégiscsak az övé, nevezetesen, hogy ha az életének vége kell legyen, akkor megutáltatja magát a szeretteivel.

Vagyis fájdalmat okoz nekik azért, hogy ne okozzon fájdalmat.

Pontosan.

Ahogy egy irodalmi mű szerzője nem azonos a lírai énnel, úgy a film szereplői sem az általuk megformált karakterekkel. Én mégis úgy érzem, hogy Kern András és az általa megformált figura nem idegenek egymásnak.

Jól érzi. Beleírtam az élettapasztalataimat is. Vámossal közösen írtuk a forgatókönyvet. Nem együtt, hanem külön-külön. Én írtam valamit, ő véleményezte vagy átdolgozta, és küldözgettük egymásnak a papírhalmazokat. Szóval igen, van belőlem benne, de megesik az ilyesmi. Pláne akkor, ha az ember egy olyan szerepet ír, amelyet ő maga fog eljátszani. Olyat, ami való nekem, és amibe bőven beleférnek a saját élményeim, gondolataim, poénjaim, fájdalmaim, árulásaim, gazemberségeim. Beleírtam és bele is játszottam, persze.



Bevallom, féltettem is önt a film egyik Elek Ferenccel játszott jelenetében. Tudja, amikor beleszív a cigarettába. „Kávé, cigi… Ezeket elhagytam, vagy ők hagytak el engem” – mondta Bárdos András önről szóló könyvében.

Miért ne szívnék. Tudok én cigarettázni, ha akarok!

Jó, akkor nem féltem. Elgondolkodott azon, ha ilyen helyzetbe kerülne az életben, mint a karaktere, akkor...

Fogalmam nincs!

Honnan tudja, hogy azt akarom-e kérdezni, amire maga gondol?

Megérzés.

Nem azt akarom kérdezni, hogy mit csinálna, ha olyan helyzetbe kerülne, mint a karaktere, hanem hogy mit venne még fel a bakancslistájára?

Ja, a bakancslistámra? Hát a film bakancslistájára felvettünk valamit, ami aztán kimaradt.

Mi volt az oka?

Nem passzolt dramaturgiailag. Nem vitte volna előre a történetet.

Mit csinált volna ebben a jelenetben?

Beöltöztem volna amerikai katonának, és egy helikopterről lőttem volna, csak mert betegen már ezt is megtehetem.

Úgy lett volna, hogy miután Borlai elviszi az anyját az öregek otthonába, meglát balra egy táblát, amire ki van írva: Vértesszőlős. Elmegy oda, mert emlékszik, hogy egyszer egy betege nem tudott hálapénzt adni, de azt mondta neki, hogy ha bármikor kedve támad helikopterezni, akkor csak látogassa meg Vértesszőlősön, mert ő pilótaként heccrepüléseket szervez. Fel lehet szállni a helikopterekkel, és még lőni is lehet róluk, mint az Apokalipszis mostban. Hát ez lett volna a bakancslista-jelenet, de kimaradt.

Pedig lehet, hogy jó lett volna, ha beleveszik.

Látványos nagy jelenet lehetett volna belőle, amint Robert Duvallként lövöldözöm. Még azt is mondtam volna, hogy „szeretem a reggeli napalm szagát! Mert ez olyan fontos mondat volt a Coppola-filmben.

De miért éppen a repülés?

Én repülésmániás vagyok, szeretem a gépeket.

Bemennek a moziba a nézők, megnézik a dramedyt , kijönnek, és azt mondják, hogy…

Az volna az optimális, ha az emberek kijönnének, és azt mondanák: „Hű, de érdekes volt ez! Nekünk való! Hej, de megszólított ez a film!” Még esetleg el is gondolkodnának: „Én is úgy csinálnám, mint a főhős, vagy másképp? Ez a nő meg… (Eszenyi Enikő) olyan, mint az én feleségem? Lehet, hogy az én feleségem is jár már évek óta valakivel, csak én nem tudok róla? Lehet, hogy a lányom megsértődne rám? Lehet, hogy az apósom egy nácivá válna, amikor a zsidóságról kezdenénk el beszélgetni? Lehet, hogy ez az egész énrólam szól? Mindegy, nem tudom, de megyek és bőgök egy kicsit.” Mint ahogy maga tette. Ez lenne jó. Ha így jönnének ki a moziból.

Közel húsz év telt el első filmje és a mostani között. Mennyivel más ma rendezni, mint a ’90-es években?

Semmivel. Maga a filmforgatás nem változott. Ez mindig egy nagy játék, egy jó hecc, egy isteni dolog!

Sikerre számít?

Nem tudom.

Nálam a sikerlistán van.

Akkor legyen magának igaza!

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben