×

A lány, aki beszélt
Tóth Krisztina: A lány, aki nem beszélt
Lapis József
2016 // 01. 15

A gyerekirodalomban régóta ottho­nosan mozgó szerző 2015-ben több gyerek­könyvet is meg­jelen­tetett, és ezek közül egyik sem nevez­hető éppen szok­vá­nyosnak. Két korábbi köte­tében már nehéz témák kerül­nek elő. Tóth Krisz­tina A lány, aki nem beszélt című könyve most az örök­be­foga­dás hely­zetét járja körül mesei keret­ben.
A gyerekirodalomban (elsősorban versei révén) régóta otthonosan mozgó szerző 2015-ben több gyerekkönyvet is megjelentetett, és ezek közül egyik sem nevezhető éppen szokványosnak. Az Orrfújós mese (Sanoma) egy takonycsalád ügyes-bajos dolgain keresztül, szellemesen mutatja be a fertőzés kellemetlen következményeit, a bacilusterjedés leginkább járható útjait. A másik két kiadott kötetben még nehezebb témák kerülnek elő, nyugodtan kijelenthetjük, hogy hiánypótló módon. Sok szülő és szakember panaszkodott régóta arra, hogy bizonyos, gyermeket és szülőt egyaránt komoly próba elé állító élethelyzetek, kemény kérdések gyerekirodalmi művek segítségével történő feldolgozására, átbeszélésére egyszerűen nincs mód, hiszen ezek a problémák nem kerülnek be a gyerekkönyvek világába (legalábbis magyar nyelven, hazai szerzők tollából). A Csimota kiadó fontos kiadványaiban több tabutéma megjelenítésére vállalkozott az utóbbi években (a másság különféle formái, a háború, a szülői alkoholizmus, a Down-szindróma stb.), s Tóth Krisztina tavalyi köteteivel a Móra kiadó is jelentős mértékben járult hozzá az ügyhöz. Az Anyát megoperálták egy kislány szemszögéből, őszinte, gyermeki előadásban egyszerre komolyan elgondolkodtató és derűs módon szól a daganatos betegség jelentette családi krízisről. A lány, aki nem beszélt pedig az örökbefogadás helyzetét járja körül mesei keretben.



Tóth Krisztina maga is örökbefogadó szülő, aki immár nem pusztán interjúkban és magántermészetű szövegekben számol be tapasztalatairól, hanem egy olyan mesében is, amely közvetett módon, költői nyelven, varázslatos történésekben beszéli el egy kislány születésének, elhagyásának, megtalálásának, szeretetteljes felnevelésének, végül a nemzőszüleivel való újratalálkozásnak az eseményeit. Ez a szikár szüzsévázlat azonban távol áll attól a csodálatos világtól, amely a könyvben – részben a szöveg, részben Makhult Gabriella nagyon jellegzetes, linómetszetes illusztrációi nyomán – megelevenedik. Valóban mesékről van szó, mégpedig a népmesék motívumait és szerkezetét fölhasználva. Tóth Krisztina ezen belül sok mindent kölcsönöz és átformál a cigány népmesék hagyományvilágából is: nagyon tudatos és fontos az a (több mint) gesztus, hogy egy jelölten cigány kislány történetének elmondásához az egyébként kifejezetten plurális roma folklórkincsből (is) merítsen elemeket. Maga a komplex szerkezet is követi ezt a tradíciót, amennyiben A lány, aki nem beszélt három, szorosan összefüggő meseepizódból áll, s megfigyelhető benne a „hőscsere” motívuma is.

Az első történet, A teknő (a címben szereplő tárgy maga is jellegzetes része a roma folklórnak) két „erdei ember” elbeszéléseként indul („Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy cigány asszony, aki az emberével lakott kinn az erdőn”), miközben mindennapi erdei életük viszontagságaival, nehézségével ismerkedünk meg. Az asszony világra hoz előbb egy tollas baglyot, majd egy hatalmas szemet, ám ezeket, mivel nem tudják gyakorlati hasznukat venni, s túlzottan különösnek is találják, elhajtják. A harmadik csecsemőt félelmében már meg sem nézi az asszony, hanem egy teknő alá rejti („nem is teknő az, hanem kicsinyke sírdomb”). A gyermek nagyjából ekkortól válik a mese központi alakjává, de hasonlóan fontos sorsszereplő marad a bagoly és a tóvá váló síró szem, valamint a teknőbe rejtett kislányra rábukkanó asszony és fiú is, akik anyává és testvérré válnak („Te vagy a mi gyermekünk”; „Te vagy az én testvérem”). A világ kegyetlenségének realista (ám humorral átszőtt) bemutatása szintén gyakori a cigány mesékben, s az erdei házaspár valóban kemény, embert próbáló, nélkülöző, a természettel azonban közeli kapcsolatot ápoló életet él. Az ő magányos, gyermektelen sorsuk folyása a harmadik, Az erdei emberek című mesében kerül újra elő, amely két világ – a falusi és az erdei – különbségeit, konfrontációját, majd lehetséges találkozását mutatja meg, hiszen a kislány, bátyja segítségével, felkutatja nemzőszüleit. Nem marad velük, hiszen kötődése, életvitele, szeretete elsősorban nevelőszüleihez köti, ám a kapcsolat fenntartásának lehetősége megadatik. Az erdei asszony így szól: „Most már tudjátok, hol lakunk. Ha meglátogattok bennünket, megtanítunk benneteket az erdei titkokra. Segíthetsz az öregnek tüzet rakni és gödröt ásni.” Ekképp az öreg erdei ember nem pusztán a lánygyermekét ismerheti meg, de – ahogyan ez az archaikus cigány mesékben szintén felbukkanó elem – az előnyben részesített (s hamar munkára fogott) fiúgyermek segítségét is megkaphatja. („Ti vagytok a mi erdei gyermekeink!”) A könyv a hallgatóságnak címzett, didaktikai funkcióval is bíró kiszólással fejeződik be: „És most már ti is: tudjátok, hol vannak, mert hallottátok a történetüket, láttátok kanyargós útjukat a fák közt. Majdnem olyan sokat tudtok már ti is, mint odafent a hunyorgó, okos csillagok.” Ezáltal a mesemondó valamelyest részévé teszi a hallgatóságot a mesének és a közös tudásnak, továbbgondolásra serkent, de mindenekelőtt jelzi, hogy közünk van a bennük szereplőkhöz, hatással bírnak ránk, és bizony mi is hatással vagyunk a világra.

A két említett mesét a középső, a könyvben csak elforgatva olvasható gyönyörű történet fűzi össze, Az emlékező forrás. Az epizódnak meghatározó szerepe van a mese alakulásában, amennyiben ez az a rész, amelyben a lány, aki nem beszélt emberi nyelven (csak erdei hangokat kiadva a természeti létezőkkel kommunikált), önmagát az erdő mélyén fakadó, kék színű forrásban megpillantva emlékezni, majd beszélni kezd. (Izgalmas, ahogyan szépsége finom „erdei” hasonlatokban mutatkozik meg: „A haja barna csigákban tekeredett, mint a fák évgyűrűi, a szeme sötétlett, mint az alvó víz, és a mélyén ravasz kis fény csillogott, mint amikor kútba tekint a csillag.”) Lényeges, hogy az emlékező-emlékeztető forrás nem más, mint testvére, a síró szem, akihez másik testvére, a tollas bagoly vezeti el (a síró hős motívuma egyébiránt szintén cigány népmesei elem). A jelképes, a narratíva közepén is katartikus erejű jelenet a múlttal való találkozás, az önmagára ismerés nehéz, de felszabadító pillanata, amely a saját identitás alakulásában, a saját nyelv megtalálásában kritikus szerephez jut, s amelyhez Makhult Gabriella izgalmas és csodaszép, többszörösen tükrös szerkezetű illusztrációja társul. A kalandos képi világ egy olyan univerzumot hoz létre, amely a meleg, szenvedélyes sárgás-pirosas tónusok és a hűvösebb, tiszta kék-zöldek elegyéből áll, s a művészeti technikának is köszönhetően a figurák a feketés háttérből világlanak ki. A sötét színárnyalatoknak azonban a legkevésbé sem automatikus hozzátartozója a komor hangulat, sőt nagyon gazdag értelmezési és érzékelési játékot tesz lehetővé. (S itt fontos lehet, hogy az erdei emberpár is úgy jelenik meg, mint „kérges és sötét, mint a faág”.) Figurális szinten visszatérően egymásba játszanak az olyan motívumok, mint a szem vagy a fa, de általánosan is elmondható, hogy az illusztráció az emberi és növényi-állati világok keveredését, érintkezését, egymásba vetülését hozza létre, ezáltal párhuzamot vonva a falusi és erdei kultúrák párbeszédével is. A kislány a könyv második felében nemcsak emberi hangját találja meg, de az erdei nyelv ismerete is megmarad számára.

Nagyszerű mesével van dolgunk, amelyben az örökbefogadott gyermek lesz értője mindkét családjának (és az általuk képviselt csoportoknak), s a szeretet ösvényein járva a jó testvérek segítségével képes lakhatóvá és élhetővé tenni az egyébként korántsem idillikusan ábrázolt világot. Tóth Krisztina és Makhult Gabriella könyve régóta várt, vitát generálni képes mű, amelynek összetett szépsége a felnőtt és a gyermek olvasót is kihívás elé állítja.

Tóth Krisztina: A lány, aki nem beszélt. Makhult Gabriella illusztrációival, Móra, 2015.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben