×

Izgalmas repülés, unalmas landolás
Robert Zemeckis: Kényszerleszállás
Rédai Gergely
2013 // 02. 02

A Kényszer­leszállás egy kétség­telenül izgal­mas alap­helyzet­ből indul, és nem csak az akció­thriller­szerű kez­deti feszült­ségek miatt, amit a gép zuha­nása közben átél­hetünk, de leg­alább annyira a közép­pontba állított ambi­valens hős­figura miatt is.
A felütés nem tanmesét ígér, a hős pilóta példa nélküli bravúrral teszi le az irányíthatatlan repülőgépet több mint száz emberrel a fedélzeten, de mindezt olyan véralkoholszinttel, amivel egy gördeszkáról is leszállították volna. A becsapódáskor hatan életüket vesztik, köztük az egyik légiutas-kísérő, Catherina is, aki az előző estét hősünkkel, Whip kapitánnyal töltötte. A kapitány a kórházban való ébredése után azonban mintha műfajt váltana a film. Elindul egy szövevényes jogi csatározás és nyomozás a felelősök felkutatására, és ezzel párhuzamosan bomlanak ki az alkoholista pilóta függőségvezérelt életének epizódjai. Robert Zemeckis már többször is bizonyította, hogy képes az amerikai műfaji film belső tereinek kreatív és izgalmas bejárására. Ezúttal sem érezhetjük, hogy recept nélkül dolgozik, de a fűszerezés sajátos, és a tálalás is minden ízében profi.

A pörgős nyitányhoz képest meglehetősen kényelmes tempójú az elbeszélés, de minden momentum továbbépíti a jól megformált mellékszereplők és főként Denzel Washington pilótájának arculatát. Néhány remekül megírt jelenettel, mint a nikotinfüggő, a drogfüggő és alkoholfüggő „cigarettaszünete” a kórházi lépcsőházban, és néhány meglehetősen közhelyes intermezzóval, mint amikor Whip régi családi videókat nézegetve (ahol természetesen apjával dobálgat egy amerikai focilabdát) issza le magát, egészen az ájulásig. Denzel Washington alakítása azonban a legvázlatosabb jelenetekbe is életet visz, akár egyedül is elvinné a hátán a filmet, de szerencsére nem kellett magányosan vállalnia ezt a küldetést.

John Goodmannek, a film bohócfigurájának hatásos belépői mindig üdítő színfoltot lopnak az időnként komor összképbe, és Kelly Reilly is hihetően formálja meg a kiutat kereső drogfüggőt. A beállítások mindig pont annyit mutatnak, amennyit kell, az intim közelséget és a közömbös távolságokat mértani precizitással váltogatja a kamera. A végjátékban a szállodai hűtőszekrény tetején hagyott vodkás üveg hosszú közelije a hatásszünet után az üvegért lendülő kézfejjel jól szemlélteti a tálalás ízléses profizmusát.

Jól kitapintható azonosulási pontjaink nincsenek. Talán a társadalmi felelősségvállalás mint erkölcsi cél lebeghet a szemünk előtt, de egy olyan társadalomban, ahol a jog átveszi az erkölcs és a lelkiismeret szerepét, és ahol különböző érdekcsoportok alakítják az igazságot. Inkább egy olyan hősnek drukkolhatunk tehát, akire szívesen bíznánk az életünket egy légi katasztrófában, aki befogadja az utcára került narkós lányt, de aki tönkreteszi a saját családját, és nincs elég ereje, hogy leküzdje a függőségét.

A meghallgatás egyértelműen a második drámai csúcspont (a lezuhanás mellett), ahol valódi emberi hőstettet visz véghez Whip (és pont ugyanúgy alkohol és kokain hatása alatt áll, mint első hőstetténél), és bár meglenne a lehetősége, hogy elkerülje a börtönt, mégis mindent bevall. A döntés nem egyszerű, hiszen a balesetet valóban a gép meghibásodása okozta, a gépen talált vodkásüveg ügyét pedig a már elhunyt stewardessre lehetne kenni, akit már nem érint az ügy kimenetele. De a pilóta ezen a ponton kiszabadul a játszmaelvű világ és az önámítás diktálta hazugságspirálból, és mindent kitálal.

Ez egy olyan hepiend, vagy legalábbis morális kifuttatása a valamelyest realista törekvésű történetnek, amiben a magam részéről még hinni tudok, és szívesen meg is teszem. Ez az a pont, ahol véget kellett volna érnie a filmnek! A hosszú, feszültségteli és rázós repülés után azonban Zemeckis végrehajtja az irányított kényszerleszállást a hollywoodi klisék és szájbarágott tanulságok kifutójára. Hallhatjuk Whipet, amint a börtönben beszédet tartva sorra veszi a cellatársak és a mozinézők számára a film tanulságait, majd az apjától elhidegült fiú is meglátogatja őt, büszkeségtől dagadva, hogy a „leglenyűgözőbb ember, akivel valaha találkoztam” esszéjéhez interjút rögtönözzön immár szeretett szülőjével. Csak azt tudom mondani, hogy kár volt ezért a landolásért, de ennek ellenére is megéri jegyet váltani az élményre.

Kényszerleszállás (Flight)
Rendezte: Robert Zemeckis
Színes, feliratos, amerikai thriller, 138 perc, 2012 (UIP–Duna Film)

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben