A PÉNZ

Amikor Millerrel (Richard Gere) a film elején interjút készítenek a lakásán, és a riporter arról kérdezi, hogy hogyan képes sikeres maradni a gazdasági válságban, azt válaszolja, hogy mindig vannak és voltak lufik, amelyek kipukkadnak, mert magukhoz vonzzák a pénzt, de annyit megtanult, hogy a világot alapvetően öt dolog irányítja: a pénz, a pénz, a pénz, a pénz és a pénz. Ahogy bontakozik a történet, kiderül, hogy Miller rendíthetetlen önbizalma mögött az üresség és csalások állnak. Hiszen New York az üzleti élet fellegvára, a nagy pénzhozó bika, s itt bármi történik, mindig a megfelelő szögbe kell állítani az álarcunkat, mert a pénz a mindenható, s az erős győz, a gyenge veszít. Akiről pedig kiderül, hogy blöfföl, az mindenét bukja. Egy ilyen, takargatnivalóan hatalmas blöfföt ábrázol a film, egy élethelyzetet, amikor egy pillanatra minden kockán forog, s nem látni, mi is lesz a végső megoldás.

Miller, a főszereplő másik kedvenc bölcsessége az, hogy a magabiztosság fél siker. És a film is teljesen magabiztosan és korrektül evickélt az üzleti élet terepén. Nem bicsaklik meg egyszer sem a történet, nagyon tisztán viszi végig azt a feszültséggel teli időszakot Miller életében, amikor összegyűlnek a feje felett a sötét felhők. A gyilkossági, sikkasztási és családi szálak izgalmas összeszövögetése adja a konfliktusok aknamezejét. És milyen mindeközben Miller alakja? Tipikus üzletember. Bővebben: olyan, aki egyéni játékos, akit csak a saját céljai mozgatnak, és aki remekül sakkozik egy kegyetlen világban. New York vadonja tele van magányos farkasokkal, akik mind arra törnek, hogy a pénzvilág falkavezérei legyenek. S Miller is ilyen ember, akinek karakterét Richard Gere finoman bontja ki, nem árul el sokat, de a végére mindannyian tisztán láthatjuk a váltakozó maszkok között a valódi arcát is.

A fordulatok gazdagságának köszönhetően az izgalom a film végéig kitart. Éppen ott képes meglepni a nézőt, ahol nem számít rá: sok esetben nem számít a pénz, kell valami más is. A nyomozás mellett a család is szerepet kap és tartogat meglepetéseket. Az eljárás alatt Milleren végig fennmarad az álarc, amit a családban fokozatosan levetni kényszerül, és kiderül, hogy milyen ember is ő valójában: olyan, aki megcsalja a feleségét és sikkaszt a cégétől. A kétfrontos álarc tépkedés éppen ellentétes mechanizmusú, míg a nyomozó, Michael Bryer (Tim Roth) végig tudja Millerről, hogy hazudik, és ő volt a bűnös, de nem tudja megfogni, addig a családja s különösen a lánya, Brooke (Brit Marling) nem ismerték az álarc mögötti embert. Bár mind a két részről (család és nyomozás) saját fegyverével próbálják legyőzni, de csak a család oldaláról sikerül. A legnagyobb jellemfejlődésen Brooke megy keresztül, aki az őszinte természetéből átvált a hideg világnak megfelelő jelmezbe – a színlelésbe, különösen jól látszik ez az utolsó jelenet mindent eláruló arckifejezésében.

Ami mindezen pszichológiai feszültségekkel teli cselekményen túl is izgalmassá teszi a thrillert, az a nyomozás és a nyomozó, Bryer alakja, aki mindenhol ott van, és aki már az első percben kiszúrja Millert, mert mögé lát. Tim Rothnak nagyon jól áll a nyomozó szerepe, hiszen a tekintete és egész fizimiskája kellőképpen irritáló, illetve vesébe látó hozzá; van is egy kis áthallás a Hazudj ha tudsz! sorozatbeli szerepéből. A vizsgálódás inkább egy személyes harcba megy át, ahol azt akarja elérni, hogy a gazdagok ne ússzanak meg mindent, csak azért, mert pénzük van. S mindez egy garantáltan pörgős mozit hoz létre, ahol az elejétől a befejezésig nincs megállás.

Ha érzünk magunkban elég bátorságot egy jól megrendezett thrillerhez, és szeretnénk látni Richard Gere Golden Globe-díj jelölést érő alakítását, valamint sokadjára rá akarnánk jönni, hogy a pénz mozgatja a világot, akkor ne hagyjuk ki a filmet.

Végzetes hazugságok (Arbitrage)
Rendezte: Nicholas Jarecki
Színes, magyarul beszélő, amerikai–lengyel filmdráma, 2012 (Big Bang Media)