×

A Római Birodalom visszavág
Timur Bekmambetov: Ben Hur
Csiger Ádám
2016 // 08. 22

Sok remake és reboot készül napjainkban, de a legnagyobb klasszikusokhoz, amilyen az Aranypolgár vagy a Casablanca, ritkán mernek hozzányúlni. Az új Ben Hurból azt is megtudjuk, miért.

Az 1959-es Ben Hur hatását a hollywoodi mozira nehéz túlértékelni, noha inkább alábecsülik a film jeletőségét. A Gladiátor akár a koppintásának is tekinthető, csak éppen nem fogathajtás, hanem gladiátorviadalok szerepelnek benne. Még kevésbé feltűnő, hogy az eredeti Star Wars-trilógiát is inspirálhatta William Wyler klasszikusa. Mindkettőben a gonosz, megszálló császári birodalom (Róma, illetve Palpatine) ellen harcolnak a sivatagban élő lázadók, élen egy messiással (Jézus és Luke), valamint gyarló szárnysegédjével (Hur és Han). Az előzménytrilógiában viszont már talán látványosabb a hatás, elég A baljós árnyak fogatversenyére gondolni.

William Wyler rendezése nem véletlenül gyakorolt ekkora hatást. Míg a főszerepben magát Krisztust felvonultató filmek rendre botrányt kavarnak (a Krisztus utolsó megkísértésé től A Passió ig), az ’59-es klasszikus biztonságosabb és dramaturgiailag is hatékonyabb megközelítésben szól Jézusról. Amellett is lehet érvelni, hogy a címszereplő nem más, mint Krisztus fikciós alteregója, de az nem kétséges, hogy a film egy másik karakter, egy narrátor (Hur) szemén keresztül mutatja be a vallási ikont. Az eleinte háborúpárti és bosszúszomjas Hur végül Krisztus hívévé válik, elsajátítja az elveit. A nézőnek pedig könnyebb Hurral azonosulni, mint egy félistennel, mivel ő eleinte gyarló ember, aki nagy jellemfejlődésen, mondhatni színeváltozáson megy keresztül. A film dramaturgiája briliáns: a rómaiak megszállta Jeruzsálemben a zsidó Hur és a római Messala elmérgesedő barátsága éppúgy hozzájárult a mozi népszerűségéhez, mint a főhős hihetetlen karrierje nemesi születésétől a sokévi igazságtalan gályarabságon át a fogathajtói sikerekig.

A friss remake elkészültének oka valójában meglehetősen prózai: a klasszikus alapjául szolgáló 1880-as regény közkinccsé vált, vagyis ingyen lehet belőle filmet készíteni. Való igaz, hogy a regényt korábban többször is adaptálták, de nem kétséges, hogy a vadiúj változat alkotói a Charlton Heston -féle 1959-e verzióról akartak még egy bőrt lehúzni. Igaz, Timur Bekmambetov rendező arról beszélt, hogy nem remake-et készítenek, hanem a regényt dolgozzák fel új megközelítésből. Hangzatos célkitűzés, de valójában szembefordultak a klasszikus filmrevitel bizonyítottan jól működő adaptálási stratégiájával.

Bekmambetovék a regény azon részeit használták munícióként, amik a klasszikus filmverzióból kimaradtak. Viszont filmjük bizonyítja, hogy az eredeti változat alkotóinak volt igaza: amit kihagytak, az valójában száraz és öncélú expozíció. A friss mozi megeleveníti Hur és Messala közös háttértörténetét is. Az alkotók elfelejtették, hogy a vegytiszta expozíció nagyjából akkor ment ki a divatból, amikor először használták az in medias res kifejezést, és okkal, mivel az ilyesféle hosszas bevezetés próbára teszi a néző figyelmét, érdeklődését. Míg Wyler filmjében Hur nagy karriert futott be Rómában is, ez a cselekményszál ezúttal Messalának jut – talán így volt ez a regényben is, de a klasszikus változat adaptálói inkább a főhősre koncentráltak, és jól tették. Egy Ben Hur című film ne Messaláról szóljon.

A lassú, félórás expozíció után Bekmambetov visszatér a régi változat cselekményéhez, és másfél óra alatt ledarálja azt, ami Wylernek röpke 212 percig tartott. Kevés hiányzott hozzá, hogy a mai alkotók legalább ebben jó munkát végezzenek: például míg Wylernél a fő bonyodalom egy balszerencsés véletlen (egy lezuhanó cserépre hiszik azt, hogy merénylet), addig Bekmambetovnál egy Hur által bujtatott, körözött zelóta tényleg orgyilkosságot kísérel meg – sokkal hitelesebb fordulat, mert kevésbé esetleges. De aztán jön a finálé, ami szintén visszatérés a regényhez és annak vallásos üzenetéhez, de egyben sajnos giccses is – kegyelemdöfés, amikor a végefőcím alatt egy Nicholas Sparks-adaptációkat idézően fülbemászó dalocska csendül fel.

A forgatókönyv annak ellenére összecsapott, hogy a három és fél órás klasszikus változaton azért nem lehetetlen javítani. Talán nem is csoda, hogy neves színészeket nem sikerült megnyerni a projektnek, kivéve talán Morgan Freemant, akinek a jelenléte azonban több mint kínos. Ősz rasztahajával úgy fest, mint aki most jön egy drága fodrásztól. Meg kell hagyni viszont, Bekmambetov rendezése annak ellenére látványos, hogy a film sosem megy át tipikus hollywoodi effektpornóba, a direktor ugyanis szokatlan kameraállásokat használ, hogy hőse nézőpontját rekonstruálja, így aztán sikerül átadnia például egy hajócsata és egy fogatverseny zsigeri élményét.

A látványos jelenetek azonban nem feledtetik a történet gyengeségeit, amibe részben a klasszikus változat kultstátuszából fakadó nyomás kényszerítette bele az alkotókat. A Ben Hur végül is szerencsétlen kísérlet, figyelmeztetés Hollywood iparosainak: azért nem szokás ekkora alapművekhez hozzányúlni, mert rossz film lesz az eredmény.

Pont: 3/10

Ben Hur
Színes, magyarul beszélő, amerikai történelmi film, 123 perc, 2016
Rendezte: Timur Bekmambetov
Forgatókönyv: Lew Wallace, Keith R. Clarke, John Ridley
Operatőr: Oliver Wood
Zene: Marco Beltrami
Szereplők: Jack Huston, Rodrigo Santoro, Toby Kebbell
Bemutató dátuma: 2016. augusztus 18. (Forgalmazó: Fórum Hungary)

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben