• Lüktetésből terepmintát – Kritika Bordás Máté Egy völgy elárasztása című kötetéről

    2021.07.16 — Szerző: Szabados Attila

    Bordás Máté debütkönyve a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg 2020-ban, és mint az első kötetek általában, olvasható az idáig vezető út összefoglalásaként, summájaként is. Ezt az olvasatot erősíti a változatos hangneme: eltérő ritmusok és szerkesztési módszerekkel megalkotott képek jellemzik.

  • Az „Egy völgy elárasztása” című kötet borítójának alapja  Kép forrása
    Az „Egy völgy elárasztása” című kötet borítójának alapja
    Kép forrása

    Az öt ciklus [Áradás-terv (0); A völgy elárasztása (I); A völgy elárasztása (II); A völgy (III); Rés (IV)] mind másképp, egymástól eltérő megfontolások alapján szerveződik, ugyanakkor ez a költészet nem adja könnyen magát. Sőt különösen nehéz dolga van az olvasónak, hiszen a kötet közepére egyre motiválatlanabbnak tűnő, zavaros grammatikai megoldásokkal találja magát szemben, ami esetenként problémássá teszi az értelmezhetőséget. Például sok helyen nincs jelölve a tárgy vagy az alany, vagy éppen azokra csak egyszer utal a szerző egy-egy nagyobb terjedelmű egységben. A cikluscímek után zárójelbe tett római számoknak sok üzenete lehet, de kérdéses, hogy ebben az egyébként is nehezen értelmezhető, jelentésekkel túlságosan telített világban van-e plusz funkciójuk, és amennyiben igen, vajon nem vész-e el ez a kötet egyébként is széttartónak látszó megoldásai között (pl. változatos betűtípusok, indexszámok használata).

    Dilemma az is, hogy miért van két egyforma cikluscím eltérő számozással.

    A szerző többek között a cezúrák tudatos használatával (pl. megnövelt sorközök, csillagok segítségével) választja el a strófákat annak megfelelően, hogy kire vonatkozik az aktuális egység, esetleg ki a megszólaló, de az indexszámok használata már meglehetősen direkt metodikának hat. Viszont ezekből is látszik, hogy Bordás Máté első kötetében minden relatív, semmi nincs kirögzítve, az egzakt, természettudományos megközelítés ellenére is meglehetősen képlékenynek tűnik a színre vitt világ.

    Bordás Máté  Kép forrása
    Bordás Máté
    Kép forrása

    A versek tematikája viszont könnyen megfogalmazható – fontos szerepet kap a (legszélesebb értelemben vett) környezet és a vele kapcsolatban álló ember viszonyrendszere, az egymásra gyakorolt hatásuk kapcsolatuknak leginkább abban a vonatkozásában, hogy milyen utakat jár be az információ közöttük, és főleg, hogy mi történik akkor, ha ezek az információk úgy csordulnak túl bennünk, akár egy áradó folyó.

    Az Áradás-terv (0) a terep előkészítése. A ciklus egyetlen fragmentált hosszúvers, miként az utolsó kivételével a többi is. Első sora, a „Vitus!”, olvasható címként, hiszen kiderül, hogy ez a család kutyájának neve, ami ráadásul a felkiáltójel miatt beszédaktusként is érthető, közvetlen hívásaként az állatnak – azaz rögtön a kötet elején egy konkrét helyzetbe kerülünk. Egy viszonylag gördülékeny családvers bontakozik ki előttünk, amelyben apa és fiú – a cím felől a kötet önmagára utaló gesztusaként is érthető ez – egy terepasztal építésébe kezd (talán a garázs előtt), de olvashatunk a csaholó kutyáról és a vers főbb alakjának kishúgáról is. A szöveg gondolatvezetését a tudatos rejtőzködés szervezi: „Vitus! – kiáltja apám már későn, / és kirepül néhány fogam. / Az esés, a lánc hossza, a fájó csomók: / lámpások gyúlnak – mondja anyám.” A képek azonban már ekkor sem tiszták egészen, sok a vakfolt, és ahhoz képest, hogy történetmesélő vers(ek)ről van szó, a narratívák meglehetősen szilánkosak, nagyok a hiátusok és a logikai ugrások a különböző szöveghelyek között.

    Ezeket a szöveghelyeket az olyan plasztikusan kidolgozott motívumokkal igyekezett összetartani a költő, mint a lánc, a garázs vagy a lámpás, illetve a hozzájuk kapcsolt cselekvések. Mégis, mintha egy kaleidoszkópot néznénk, hiszen a versbeszélő folyamatosan reflektál a környezetére és az eseményekre, így a következő mozaikkép már egy új perspektívából láttat: „A csuklómnál foga odavisz a vasasztalhoz. / Mágnestenyerével kihúzza a homorú fiókot.” Máskor olyan egyértelmű sorokat olvashatunk, amelyek ezeknek a mozaikkockáknak egy közeli, szinte mikroszkóp alatt vizsgált részletét helyezik fókuszba: „Apám írisze átrendeződik”. És a terepasztal hirtelen megelevenedik, beszívja a körülötte állókat, a „zöldellő mezőket elönti az óceán, / barna láncolatok emelkednek a pupillából…” Az apa tehát fontos karakter, a kitáruló terepviszonylatok mozgatója és formálója.

    Bordás Máté  Kép forrása
    Bordás Máté
    Kép forrása

    Az azonban kétséges, hogy a töredezettség nem válik-e redundánssá, nem dolgozik-e maga ellen a szöveg(ciklus) azáltal, hogy felkelti a történet rekonstrukciójára ösztönző olvasói elvárásokat, de ahhoz túl kevés információt közöl, hogy sikerrel járjunk ebbéli törekvéseinkben. Másfelől viszont ez az eljárás pont az elbeszélhetetlenség kérdéskörére irányíthatja a figyelmet, a múlthoz való hozzáféréssel szembeni bizalmatlanság jeleként is érthető: annak a belátásaként, hogy a múlt valójában rekonstruálhatatlan. A képek és az eseménymozzanatok áramló tömkelege nem engedi, hogy az olvasó behelyettesítő, összekötő műveleteket hajtson végre, és bár a kötet bizonyos szövegeiben ez meglehetősen izgalmas játéknak bizonyul, néhol nagyon is demotiváló.

    A második ciklus fokozza ezt a kavargást.

    Az atmoszféra és a megfoghatatlan képek is sajátos, az ébrenlét, az álom és a tudattalan hármasán alapuló érzékelésmódokat, illetve a köztük lévő különbségeket viszik színre. Az asszociatív gondolat- és képfűzéssel, az eltérő minőségek gyors és nem mindig reflektált összekapcsolásával pedig az automatikus írás eljárása felől is érthetők. Mindenesetre A völgy elárasztása (I) ciklus váratlanul ránt kiskapitális betűivel a bejárandó versvilág impulzusai közé. A völgy elárasztása (II) a korábbiakhoz képest viszont konkrétabb, hiszen könnyebben felfejthetők a geopolitikai-társadalmi folyamatokkal foglalkozó fragmentumok. A központozás ebben a ciklusban sokadlagos szempont, a gyorsaság és a lüktetés a meghatározó. Azonban a megkapó tempónak ellenszegülve érdemes egy-egy sornál elidőzni, hiszen így, higgadtabban olvasva inkább látványosnak, mint sikerültnek mutatkozik ez a blokk: „éjjeli hörgések anakonda / az angyaltetemek közt tekereg / kibuggyan egy-egy repedésből / a bél és belőle a sár”.

    Érdekes azonban az utazásmotívum, amelynek talán itt van a leginkább jelentősége: GPS-be táplált adatokkal érünk el a Közel-Keletről Szolnokig, valamint a következő, A völgy (III) című ciklusig, amely még töredezettebb, mint az előzők. Pontosan nem is ismerjük meg a völgyet, ami olyan, mintha éppen az a kitöltendő tér lenne, a kötet tere, amit a versek zabolátlan áradata hajt uralma alá. A szkoliózis, vagyis a gerincferdülés motívuma ennek az egységnek fontos szervezőeleme, főleg, mivel egyszerre hozza játékba a bio- és a geopoétikát, hiszen a test tartóoszlopával egyetemben maga a környezet is deformálódik a tér mindhárom irányába. Ebben a ciklusban figyelemre méltó a korábban már említett felsőindexes technika is. Bordás sokszor a szavakat alkotó betűket egymás után kétszer megismétli, másodjára felső indexbe szedi őket, amelyek egyfajta hatványként nyomatékosítanak bizonyos szöveghelyeket. De akadnak arra is példák, hogy két szó fűződik össze ugyanennek a technikának az eredményeként: „kéöbhröeg dééss”. Ezt izgalmas értelmezési lehetőségeket nyit meg, de ahol az összefűzött szavak megegyeznek, a duplázás sokszor fölöslegesnek tűnik.

    bb

    A Rés (IV) című egység a legkevésbé hangsúlyos a könyvben, nyitánya azonban annál érdekesebb, ugyanis az előző, A völgy (III) című ciklus utolsó soraiból bontakozik ki: „tiszta oxigén helyett a nosztalgia // kéjgázát szívom / majd felüvöltök:” – a kettőspont után azonban semmi nincs, a vers véget ér, és azonnal kezdődik a következő ciklus. A matrjoska-babák tematizálása jól illeszkedik a kötet gazdag jelentésrétegeihez, hiszen ez a játékszer a könyv értelmezői metaforájaként is megállja a helyét, de önmagában a Rés (IV) inkább összegez, keveset hoz a korábbi ciklusok teljesítményéhez, és nem is segíti a homályosabb részek értelmezhetőségét. És ezen a legutolsó szakasz, az Áradás (V) sem változtat, amely nyitányában megismétli a Rés (IV)-ét, hiszen újra az előző egység végéhez kapcsolódik: „Most érhettek partot. / Odakint az uszályról leemelik a matrjoska babákat:”. Ez a ciklus a korábbiakkal ellentétben elkülönített versekből áll, szakít a fragmentált hosszúversen alapuló ciklusépítési eljárással. Bár új elemként megjelenik a nagyapa alakja, az összefoglaló jelleg miatt olyan, mintha a könyvnek két lezárása lenne, amelyek külön-külön ugyan jól szervesülnének, de így, ebben a formában és sorrendben kissé redundánsnak hatnak.

    Összességében egy nagyon sokszínű kötet Bordás Máté első verseskönyve .

    A költő rátermetten nyúlt a manapság egyre közkedveltebb biopoétikai eszköztárhoz, miközben a reáltudományok felől közelít, és versnyelvében dominánsak az úgynevezett geopoétikai és fizikopoétikai jegyek – az Egy völgy elárasztása ezért is bizonyul találó címnek. Kreatív és megkapó ez a versvilág, tele inspiráló gondolatokkal, reflexiókkal az alkotástól a magánéletig. Olvasni olyan, mintha a Samsara című dokumentumfilmet néznénk: elsősorban nem maga a (kötet)egész összetettsége a lenyűgöző, hanem inkább az a dinamika, az a már-már zavarba ejtő könnyedség, amellyel a versek halmozzák a képeket.

     

    Bordás Máté: Egy völgy elárasztása

    Napkút, 2020

    Bordás Máté: Egy völgy elárasztása

  • További cikkek