×

„A filmkritika manapság ritkán mer értelmezni"
Interjú a 15 éves Filmtett szerkesztőivel
Soós Tamás
2015 // 12. 01

2000-ben még nyomtatott lapként indult a Filmtett, az Erdélyi Filmes Portál, ami tizenöt éves fenn­állása alatt bele­kóstolt már a szak­könyv­ki­adás­ba, vala­mint a tábor- és fesz­tivál­szerve­zésbe is. A Filmtett szer­kesz­tőivel az inter­netre költö­zés trau­májáról, a kolozs­vári filmes életről és mez­telen Termi­nátor-szere­pekről beszél­gettünk.
2000-ben még nyomtatott lapként indult a Filmtett, az Erdélyi Filmes Portál, ami tizenöt éves fennállása alatt belekóstolt már a szakkönyvkiadásba, valamint a tábor- és fesztiválszervezésbe is. A Filmtett szerkesztőivel az internetre költözés traumájáról, a kolozsvári filmes életről és meztelen Terminátor-szerepekről beszélgettünk. A magyar filmes sajtót bemutató interjúsorozatunk ötödik része következik.



Sok magyar nyelvű filmes oldal létezik az Origo Filmklubtól a Geekz blogon keresztül az Apertúra Magazinig. Hova pozicionáljátok a Filmtettet ezen a palettán?

Jakab-Benke Nándor: A legfontosabb különbség rögtön a lap megnevezésében van: erdélyi. Mi erdélyi témákkal (is) foglalkozunk, az itteni – nem mindig túl eseménydús – filmes életet is tematizáljuk Magyarország és a nagyvilág filmgyártásán túl, azonkívül a román filmtermésre is hangsúlyosabban és naprakészebben figyelünk, mint amennyire egy magyarországi lap tud. Keressük az arany középutat a közönségközpontú olvasmányosság és az intelligens, szakszerűen megírt szövegek között. A filmkritikákat komoly tanulmányok, portrék egészítik ki (olyan, viszonylag hiánycikknek számító sorozatokat ideérve, mint a Stúdiótörténet vagy az Oscar-maraton), de vannak kis színes anyagok, interjúk, napi friss hírek is, sőt fesztiválokra és forgatásokra is eljárunk beszámolót írni. Műfajilag tehát igencsak vegyes a paletta, ennyit azért megőriztünk a régi, nyomtatott magazinjellegből.

Idén tizenöt éves a Filmtett. Mik voltak ennek a másfél évtizednek a legfontosabb történései?

J.-B. N.: Én később kerültem be a szerkesztőségbe, számomra a legnagyobb trauma és egyben lehetőség a nyomtatott lap megszűnése és a Filmtett online portállá változása volt, de kiemelkedő esemény a legendás forgatókönyvírói szakkönyv lefordítása is (McKee: Story), amit szintén mi adtunk ki. A legfontosabb dolgok egyébként mindig úgy történnek, hogy észre sem veszed, mert valami organikus fejlődés eredményei. Nincsenek éles választóvonalak, hanem egyszer csak azon kapod magad, hogy már X városban szervezed a fesztivált, vagy havi y számú olvasód van.



Amikor létrejött az újság Tekercskalóz néven, milyen volt az erdélyi filmes sajtó helyzete, egyáltalán léteztek akkoriban filmes lapok Erdélyben?

J.-B. N.: Nem igazán. Magyarul egyáltalán nem, de még román nyelven is alig. Pedig a század elején élénk mozis élet volt itt újságokkal, bemutatókkal. Szóval volt egy hagyomány, ahova vissza lehet nyúlni filmkészítőként, kritikusként is, csak épp az elmúlt hatvan év hiátusával nincs mit kezdeni.

Hogyan éltétek meg az internetre való átköltözést és a nyomtatott lap megszűnését?

Buzogány Klára: A legelején kicsit bizonytalanok voltunk – racionális döntésnek tűnt, de nagyon új volt a helyzet még akkor is, ha két éve létezett már a Filmtettnek egy online „kivonata”. Aztán viszonylag hamar belejöttünk, ráébredtünk, hogy a megspórolt nyomdaköltséget cikkekre is el lehet költeni, megszűnt a forgalmazással járó kínlódás, mégis megugrott az olvasottság. Ez lendületet adott, bár a nyomdaillatot a szívünk mélyén mind a mai napig hiányoljuk.

Eleinte olyan szerzők írtak a Filmtettbe, mint Varró Attila, Pápai Zsolt vagy Varga Balázs, akik azóta a magyar filmkritika és elméleti filmoktatás meghatározó alakjai lettek. Az elmúlt tizenöt évben sok szerző megfordult az újságnál – hogy látjátok, változtak, változnak valamiben az újabb filmkritikus-generációk?

J.-B. N.: Az attitűd nem igazán változik, próbálunk viszonylag egyívású szerzőket magunk mellett tartani. Ami változik, az a nyelv, vagyis pontosabban fogalmazva a nyelvezet. És fura módon egyre kevésbé specializálódnak az emberek, pedig az internet segítségével elérhető filmtörténeti mélyfúrások lehetősége elvileg ezt hozná magával – de nem: most mindenki mindenhez ért. Ennek ellenére még mindig működik a „typecasting”: X-et inkább horrorfilmekre küldjük, ha viszont történelmi film van, akkor Y megy a sajtóvetítésre.



A Filmtettnél változott a filmkritika szerepe 2000 óta?

J.-B. N.: Ha a szerepe nem is, a jellege alapjaiban változott, hiszen a nyomtatott lap sokszor csak akkor került a nyomdába, mire a filmet már nem vetítették a mozikban, így nem volt szempont az időmegszorítás. Most a neten viszont akkora a verseny a szerkesztőségek között, hogy elkerülhetetlen néha sietni egy-egy kritikával. Rövidebbek lettek, jobban félnek a spoilerektől (mivel néha a filmismertetők, beharangozók szerepét is átveszik), olvasmányosabbak, kevésbé alaposak. Ez van. Az ideális filmkritika egyébként egyszerre tud figyelni a bemutatásra, az elemzésre, az értelmezésre és az értékelésre is, a maiak (nem csak a Filmtettnél) legtöbbször bemutató-értékelő szövegek, alig elemeznek, s még ritkábban mernek értelmezni.

Hogyan állnak az olvasók a filmkritikához Romániában, illetve Magyarországon, mit várnak tőle és mennyire fogékonyak rá?

J.-B. N.: Mivel Romániában eleve nincs akkora túlkínálat filmes blogokból, lapokból, portálokból, pláne magyar nyelven, kicsit azt is elvárják az olvasók a kritikától, hogy megmondja nekik: kifizesse-e azt a bődületes összeget a szombat esti mozizásra, vagy inkább válasszon más filmet. Ennek ellenére a jó kritika alapvető szerepe nem változott: az emberek a film megnézése után (akár újból) felütik a szöveget, és lecsekkolják azt, hogy mennyire stimmel a saját értelmezésükkel-értékelésükkel, folytatják a gondolatmenetüket, vitába szállva a kritikuséval. Sajnos az olvasottsághoz képest viszonylag kevés a visszajelzés, komment – ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki bárányként egyetért a kritikussal, hanem talán olyasmit, hogy igazából a kritika státusza keveset változott a nyomtatott forma óta ilyen szempontból.

Hogyan oszlik meg az olvasottságotok a két ország között?

B. K.: Ha a száraz számokat nézzük, sokkal több magyarországi olvasónk van, mint romániai, de ez valahol logikus is, hiszen – szintén a száraz számokat nézve – sokkal több magyar él a határ túlsó oldalán, mint az innensőn. Tudatos törekvésünk ugyanakkor, hogy minél több romániai olvasót megszólítsunk: olyan híreket közöljünk, amelyek számukra is érdekesek lehetnek, olyan filmekről írjunk, amelyeket ők is meg tudnak nézni a mozikban stb.

A Filmtett működtetésében és az állami, kulturális támogatások tekintetében segít a „kétlaki élet”?

goni Bálint: Összességében segít, hiszen lehetőségünk van román állami támogatásokat is megpályázni. Persze néha két szék között a pad alatt érezzük magunkat, hiszen romániai jogi személyként mindig bonyolultabb, több bürokráciát jelent magyar kulturális támogatásokra pályázni. A román kiírások esetében pedig olyan jól megírt, összerakott projektekkel kell felvennünk a versenyt, amelyek a román közönségnek szólnak, és a pályázatot elbíráló személy szubjektív hozzáállásán múlik, hogy nem sorol-e hátrébb egy olyan pályázatot, amelynek szűkebb a célközönsége.



A Filmtettfeszt azért született meg 2001-ben, hogy a Romániában nem vetített magyar filmeket bemutassátok ott. Mennyit változott, hogyan növekedett azóta a fesztivál?

B. K.: Alapkoncepciójában nem sokat, formájában azonban rengeteget. Most is az a célunk, hogy minél szélesebb erdélyi – nem csak magyar – közönséghez eljussanak a magyar filmek, viszont indulásakor a fesztivál csak Kolozsvárra összpontosított (hiszen itt a Filmtett székhelye is). A fordulópontot 2011 jelentette, amikor az örökös szervezői „merre tovább?” kérdésünkre nagyon konkrét választ sikerült találnunk: hát Nagyváradra! Egy helyi egyesület segítségével ott is sikerült megrendeznünk a fesztivál rövidített változatát, a kolozsvárival egy időben. Azóta évről évre növekedett a városok száma: vagy mi kerestünk meg egy hozzánk hasonló tevékenységet folytató helyi szervezetet, intézményt, vagy ő hívtak bennünket. Idén tizenkét városban vetítettünk, két helyen román társszervezők segítségével, több helyen szórványvidéken. Csendben megjegyzem, hogy az egész költségvetése egyáltalán nem nőtt arányosan, a kolozsvári csapat létszáma is nagyjából változatlan.

Manapság milyen arányban jutnak el magyar filmek a romániai mozikba?

B. K.: Elkeserítően kevés magyar filmet vetítenek a román mozik. „Rendes” forgalmazásba legutóbb a Fehér isten került, azelőtt meg az Aglaja, de talán az is csak azért, mert koprodukció. Többnyire akkor kerül magyar film moziba Romániában, ha egy fesztivál vagy filmhét vállalja a levetítését.

J.-B. N.: Romániában eleve kevés mozi van, s ezek között is gyengébb az úgynevezett artmozihálózat, ami például Pesten nagyon fejlett. Az emberek nem nagyon reszkíroznak, román filmre is csak azután ülnek be, hogy megjárja Cannes-t vagy Berlint – nemhogy magyar filmre.

Milyen most a kolozsvári filmes élet?

J.-B. N.: Románia vagy Erdély egészéhez képest talán itt a legpezsgőbb a filmes élet, és ezt nem a lokálpatriotizmus mondatja velem. A város méretéhez képest szívderítő, hogy működik két multiplex mozi, két klasszikus mozi, két lakónegyedi mozi retró programmal, és a hírek szerint nemsokára újraindul egy újabb központi, klasszikus, még az aranykorban épített mozi. Ezenkívül itt van az ország (és talán a régió) legnagyobb fesztiválja, a TIFF, de évközben is működik a filmklubhálózat, aminek a felszívóerejét két filmes iskola is biztosítja (lásd alább). Szóval zajlik.

Z. B.: A helyi önkormányzat is felismerte az ebben rejlő lehetőséget, ezért egy hatalmas kreatív ipari központ építésébe kezdett pár évvel ezelőtt. Időközben azonban csődbe ment a kivitelező, az építésre szánt EU-s támogatás lehívásának határideje lejárt, úgyhogy minden bizonnyal el fog telni még egy pár év, amíg a filmes vállalkozások belakják a központot.

Foglalkoztatok szakkönyvkiadással is. Miért szakadt meg ez a tevékenységetek Robert McKee forgatókönyvírói kötete óta?

J.-B. N.: Ez erősen pályázatalapú dolog, és nem mindig van ilyen pályázat kiírva. De minden jel szerint könyvkiadói tevékenységünk nem szakadt meg végleg, csak erőteljesen hibernál.

B. K.: Van most is egy szép kis listánk tele ötlettel, időnként elővesszük, bővítjük, agyalunk még rajta egy kört, aztán egyszer csak felébred a hibernálásból a könyvkiadásprojekt is, ebben teljesen biztos vagyok.

2002 óta rendezitek meg minden nyáron a Filmtett-workshopot, alkotóbort. A laikusnak mit kell tudni róla?

B. K.: Amikor a tábort először megrendeztük, semmiféle filmes oktatás nem létezett Erdélyben, sem magyar, sem román nyelven. Aki a filmkészítés gondolatával kacérkodott, annak Budapestet, Bukarestet vagy még távolabbi célpontokat kellett megcéloznia, úgyhogy a tábor afféle ízelítő, kedvcsináló, belekóstolási lehetőségként vagy gyorstalpalóként indult. Néhány éve szerencsére más a helyzet, elindult a Sapientia egyetemen a filmes oktatás, a Partiumi Keresztény Egyetemen lehet animációkészítést tanulni, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen is indult filmes-tévés szak. Azt tapasztaljuk, hogy jóval kevesebb pályázó érkezik nulla filmes háttérrel, mint ahánynak már van valamennyi ismerete, tapasztalata. Ugyanakkor minden nyáron tíz napig azt játsszuk, hogy miniatűr filmgyár vagyunk: a résztvevők csoportokra oszlanak a gyakorlati filmes szakmák szerint – ezek közül többnek az elsajátítására továbbra sincs intézményes lehetőség. A cél ilyen rövid idő alatt eljuttatni kisjáték- és animációs filmeket a forgatókönyvfázistól a bemutatóig, ami nagyon intenzív egyéni és közös munkát igényel. A mellékhatás: karikás szemek és erős baráti kapcsolatok. Gyakran előfordul, hogy akik a táborban ismerkedtek meg, később is megkeresik egymást, és együtt dolgoznak. Ugyanakkor szerintem rettentően fontos a csoportvezetők személyisége: csupa elismert szakembertől tanulhatnak, akik a tapasztalatok szerint később sem utasítják el a résztvevőket, sőt akár aktívan tovább segítik pályájuk alakulását.

Mi a legélénkebb emléketek, ami a Filmtett-táborhoz kötődik?

J.-B. N.: Mindig a legfrissebb tábor él a legélénkebben a fejekben. Az idén például rávettek, hogy egy sci-fi-paródia kedvéért a jövőből érkező Terminátorként meztelenül landoljak a Földön… a földön. Paradicsomtövek között.

B. K.: Az enyéim kellékekkel és a helyszínekkel kapcsolatosak. A fél országon átnyúló hajsza egy guminőért – ami nem fekszik, hanem ül, nem mindegy! –, eltört extra hosszú létra, elveszett és megkerült csónak, lebeszélni a rendezőt az igazi puska, mozgó vonat, valódi rendőrkalap használatától a színháziért cserébe, forgatás egy fenyves vöröshangyával teli zugában, az a pár nap, amíg az egész tábor keresi az ideális cirmos cicát egy faluban, ami nyilván tele van macskákkal, a mindegyre beszerzendő, folyton eltörő vagy eltűnő, különböző méretű és formájú kelléktükrök... meg az egyik helyszín isteni finom gyümölcslevese. Ha sztorira gondolsz, akkor a kedvencem: egy táborzáró vetítésen egy pici falu ütött-kopott kultúrházába begyűlt a teljes helyi közösség filmet nézni (sokan közülük szerepeltek valamelyik filmben, adták a házukat – vagy a macskájukat – a forgatáshoz), gyerekek, felnőttek telizsongták a termet, a táborlakóknak nem maradt hely, a falak mellett álltak izgatottan, várták a reakciókat. Azokból pedig nem volt hiány: kuncogások, kommentálások, hatalmas nevetések, kendős nénik bökdösték egymást, hogy „jaj, né, ott van Marika!”, aztán következett ez a film. Síri csendben nézték, a stáblista alatt pedig egy bácsi hátrafordult, s aggódva megkérdezte: „de a gyerek ugye jól van?”. Azok a fiatal filmesek, akik akkor körülállták a falusiakat, nagyon szerencsések voltak: ilyen elemi erejű, a szó legjobb értelmében faragatlan reakciókkal manapság ritkán találkozni.

Mit szeretnétek fejleszteni, változtatni a Filmtetten a jöben?

J.-B. N.: Néhány éve kicsit vissza kellett vennünk a kiadásokból, addig heti nyolc szöveg jelent meg, most öt. A kritika rovat szerkesztőjeként én azt szeretném, hogy újra nyolc (vagy még több) szöveg legyen egy héten, s így le tudjunk fedni minden egyes magyarországi és romániai premiert – így mindig szelekcióra kényszerülünk.

B. K.: És ugyanígy a többi rovat is bővülhetne. Elég gyakran előfordul, hogy kitalálunk valamit, vagy szerzőnk áll elő egy-egy remek cikkötlettel, amit aztán kénytelenek leszünk halasztani vagy félretenni, mert tele van a lapterv. De magán a honlapon is folyton találunk még csiszolnivalót. Az alkotótábort is upgrade-elni kell lassacskán, új helyszínt keresünk neki éppen, és talán nagyobb dolgok is fognak változni vele kapcsolatban a közeljövőben, illetve a Filmtettfeszt terjeszkedését tervezzük még újra átgondolni.

A sorozat korábbi részei:

Coolnak maradni: VOX-jubileum

Geekz: filmesblog lazán, szívvel

Vizuális környezettudatosság – Apertúra

Ajánlj egy filmet estére! – Kritikus Tömeg

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben