Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Zajban a nyugalom – 5 debreceni helyszíntipp őszi olvasáshoz

    2019.10.17 — Szerző: Juhász Tibor

    Debrecenben élő szerkesztőnk, Juhász Tibor az őszi hetekhez választott olyan helyeket, amik térbeli adottságaiknak köszönhetően még érzékibbé tehetik az olvasás tapasztalatát. Kávézók, sörözők, jazz, Gordon Zsigmond és nem utolsósorban A kert, a város és a tenger.

  • Kép forrása

    Olyan helyeken szeretek olvasni, amiknek a használati szabályai nem kényszerítenek arra, hogy mélytengeri búvárként merüljek el a kezemben tartott kiadványban. Kocsmákban, kávézókban például, ahol zavartalanul beszélgethetnek az emberek.

    Izgalmas megszakítani az olvasást, kihallgatni, miről váltanak szót. Ilyenkor fülelek kicsit a hangszóróból áradó zenére is, közben beillesztem a velem szemben ülőt az éppen olvasott könyv karakterei közé, vagy elképzelem, milyen lenne, ha az adott kötet főszereplője besétálna az ajtón, és helyet foglalna valahol.

    Mondjuk, velem szemközt. Hogyan jellemezném szépíróként? Alkotói gyakorlat ez, fantáziajáték, ami után jó visszatérni a sorok közé. Magánrituálé, aminek segítségével az adott könyvvel együtt az adott környezetet is birtokba veszem – így lesz összetettebb az olvasmányélmény. Talán ezért is frusztrál az egyetemi olvasótermek fegyelmezettsége, a csend, ami mozdulatlanságra kényszerít, és amit mégis megtörnek az egyre kényelmetlenebb székeken való visszafogott fészkelődés neszei. Persze munkára pont az imént kifogásolt sajátosságai miatt ideális helyszín bármelyik olvasó, de ha kifejezetten a szórakozás vagy az írástechnikai edzés kedvéért szeretnék könyvet venni a kezembe, esetleg az időszűke miatt csak fél órám van az irodalomra, inkább „szabadabb” tereket keresek fel. Olyan közeget, aminek kakofóniájához bátran hozzátehetem a magam ricsaját.

     

    Menta Coffee
    Kép forrása

    Menta Caffee

    A Piac utca és környéke (ide értve a Csapó utcát is) a „beülős helyek” birodalma olyan központokkal, mint a Volt egyszer vagy a Mokka Drink Bar. A hely, amit kiválasztottam, hozzájuk képest viszonylag új, ám különösen markáns árnyalatokkal került fel a város kávézóinak palettájára. A Menta Coffee 2018-tól várja a sütemény-, üdítő- vagy kávékülönlegességekre nyitott debreceni lakókat. A mentazöld, letisztult alapdizájnú, az adott évszakhoz és ünnepekhez mindig kreatívan csatlakozó dekorációjú belvárosi üzlethelyiségnek azt az asztalát szeretem, ami a pult és az utcára néző ablak között található. Jó érzés a megnyugtató színvilágú falak közül a belváros őszi színforgatagát figyelni, az előttem áramló tömeg látványába feledkezni, majd visszarévedni a sorok közé. Nagy élmény volt itt olvasni Kondor Vilmos krimijeit, Gordon Zsigmonddal ennél az asztalnál fogtam kezet először. És bár nagyon erőltetett lenne párhuzamot vonni a 20. század első felének és napjainknak a kávéházi kultúrája között, a Menta Coffee atmoszférája sajátos ízt adott ennek az olvasói tapasztalatnak.

     

    Karakter 1517
    Kép forrása

    Karakter 1517

    Sokáig azt sem tudtam, hogy létezik. Egy megbeszélésre érkeztem ide először, majd visszatértem egyedül is. Kávézó és könyvesbolt egyben, finom presszóval, egyházi és független keresztény kiadók köteteivel. A helyszín egészen különleges: a Nagytemplom háta mögötti üvegépület megnyugtatóan fehér falakkal, kedves személyzettel és vendégekkel, érzelmes, mégis relaxációt segítő poposabb zenékkel. Körben fehér könyvespolcok, színes kötetgerincek, sárga és fekete ülőalkalmatosságok, ajándéktárgyakat bemutató vitrinek, fent pedig a kék ég, amit zavartalanul lehet szemlélni az üvegplafonon keresztül. Nagy László olykor túlságosan is impulzívnak ható költészetében itt elveszni igazán érdekes kísérlet, a Búcsúzik a lovacska űzött-vad szomorúságát például különösen megejtő átélni ebben a békét árasztó, elmélyült beszélgetésekre ösztönző környezetben.

     

    Prémium Söröző. A kép a XV. Tar-túrán készült
    Kép forrása

    A Say Hello terasza

    Debrecenben hagyománya van a kocsmanevek gyakori változtatásának. Nemrégiben beszélgettem erről a cívisváros kocsmológusaként ismert Gandhi-szakállas Szakál úrral, aki hajdani blogján több mint száz debreceni kocsmát mutatott be a nagyérdeműnek.

    Csavaros, ám roppant izgalmas okfejtésével arra hívta fel a figyelmem, hogy a névváltoztatás trendje előbb-utóbb azt eredményezi majd, hogy az ember már azt sem fogja tudni, hol iszik. Márpedig fontos, hogy otthonnak lehessen nevezni egy kocsmát. Ha ez nem megy, elveszik a becézhetősége, nehezebb lesz kötődni hozzá.

    Tény, hogy a Hunyadi utcáról nyíló Lillaként, Kosárként és Unpluggedként egyaránt ismert, mai nevén Say Hellót nem tekintem otthonnak. Törzshelyemnek sem, de ideális olvasási helyszínnek annál inkább. Számos helyi autóbuszjáratnak, valamint a 2-es villamosnak is van megállója a közelben, a Debrecen Pláza és a Fórum bevásárlóközpont sincs messze, így azoknak sem lehet nagy probléma elidőzni itt, akiket mozgalmas hétköznapjaik napjában többször is elszólítanak a város más-más részeibe. Ha valaki nem kirakatnézegetéssel, hanem például olvasással akarja elütni azt a kevés szabadidőt, ami két tennivaló között a rendelkezésére áll, alkalmas helyszínt találhat a Hunyadi utcán – a legutóbb az útikönyveiről és -blogjáról ismert Soltész Béla Inbox című prózagyűjteményével ültem itt. Egy-egy vicces és elgondolkodtató történet után a Kölcsey Központ kereszteződésének forgalmába bámultam, dohányoztam, és remekül szórakoztam a köteten. Most még viszonylag jó az idő, talán egyszer-kétszer érdemes lesz ismét belehelyezkedni a fekete műanyag fonatú székekbe.

     

    Prémium Söröző. A kép a XV. Tar-túrán készült
    Kép forrása

    Prémium Söröző

    Ha már a névváltoztatásról van szó, a Prémium Sörözőt Moulin Rouge-nak hívták annak idején. Tar Sándor még így ismerte a kocsmát, ami – hasonlóan a Say Hellóhoz – a tragikus sorsú író tiszteletére szervezett rendhagyó irodalmi emléktúra egyik állomása. Az utóbbi években többször is elsétáltam a Böszörményi út és a Mester utca kereszteződésében, de soha nem voltam bent, hiszen a hely évek óta zárva tartott. A tulajdonos ugyan kinyitotta egyszer-kétszer a túrázóknak, de azokon az alkalmakon, amikor én is az író tisztelőivel tartottam, ez sajnos nem történt meg, így mindig a Böszörményi úton álló Focitanya fogadta a menetelőket. A helynek és nekem egészen az idei, XV. Tar-túráig kellett várnunk egymásra. A Focitanya épületét egy újabb felesleges milliós-milliárdos szállodaberuházás(?) következtében lezárták, és ha valami pozitív eredménye is van a város egyre értelmetlenebbnek tűnő építési akcióinak, az az, hogy a Prémium kitárta kapuit, pultja mögött a Focitanyából ismert idős, alacsony és szikár fazonnal – aki egyébként mindkét hely tulajdonosa. A falakon faburkolat, az árlistán pénztárcabarát összegek, az asztaloknál Tar-karakterek .

    Nem tudom, ki találta ki, hogy a megnyugvásra váró embernek csend kell. Szerintem inkább arra van szüksége, hogy belesimuljon egy olyan közegbe, amelynek nincsenek felé elvárásai, és amiből akkor sem nézik ki, ha egy hirtelen ötlettől vezérelve fennhangon politizálni támad kedve, vagy magába szakadtan szeretne inkább olvasni. Például a Prémium Sörözőben.

     

    A Lugas Söröző terasza
    Kép forrása

    Lugas Söröző

    Az István úton van, körülbelül húszpercnyi sétára a Prémium Sörözőtől. Az István út balján kúszónövényekkel befuttatott kerítések sora, homályos beugrók, amikhez rozsdás avarba taposott keskeny ösvények vezetnek. Az egyikük a Lugasba visz. A járda jobb szélén teher- és személyautók, buszok torlódása, itt-ott merész biciklisek lavíroznak. A Lugas teraszán ülve napközben erre nyílik rálátás.

    19 óra után persze lassabb már a tempó, és ahogy először mély lilába, majd fokozatosan sötétebb kékbe borul a város, egyre inkább egy andalító jazzt játszó zenekar koncertjén érzem magam.

    Fejhallgatómból a Rouge című szomorkás, de balladisztikusnak talán mégsem nevezhető dal szól a The Roy Hargrove Quintet előadásában. Kezemben Gál Ferenc A kert, a város és a tenger című kultikus verseskötete, előttem sör, feles szilva. Mielőtt kortyolnék vagy újra nekiállnék ennek a csodálatos versgyűjtemény elolvasásának, az István út felé fordulok. Bámulom még egy kicsit a kerítést benövő bokrok levelei között átszüremlő fényeket, még egyszer meghallgatom a Rouge-ot.


  • További cikkek