Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Dinamikus gesztusok – interjú Farkas Gergő Tamás tervezőgrafikus-művésszel

    2019.10.13 — Szerző: Sós Dóra

    Farkas Gergő Tamás 2015-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika-szakán. A L’art pour l’art Társulat után szabadon vallja: „Mindenki a maga szerencséjének a pogácsa.” Az egészséges, vidám, kiegyensúlyozott élet nála kéz a kézben jár a művészettel.

  • Farkas Gergő Tamás
    Fotó: Sós Dóra

    Milyen művészeti formákban próbáltad ki magad eddig?

    Az általánosban ének-zene tagozatra jártam, zongorázni, gitározni is tanultam (az egyetemen zenekarunk is volt). A középiskolában iparművészet tagozatos voltam. Ha tehettem, lementem egy időre a térképről. Bedobtam a vázlatfüzetemet a hátizsákomba, kibicikliztem a Szeged közeli vadonba, és egész nap rajzoltam, festettem. Apu barkácsolása és anyu hozzáállása a munkához a kreativitást, az önmegvalósítást és az őszinteséget mutatta fel példaként. De ez mindig a részem volt. Engem az is tud inspirálni, ahogy a vizes gördeszka kereke csíkot húz a betonon, ahogy siklik a kajak, vagy futás közben kitisztul az elme. Nem a képernyőn keresztül élem meg a világot elsődlegesen. Sokan csak a szabálykövetést választják, engem mindig a szabályok felülírása és új szabályok teremtése érdekelt.

    Pergetés Finnországban
    Fotó: Barta Gergely

    Miért fontos számodra az alkotás?

    Ez egy pozitív belső kényszer, aminek felszabadító érzés eleget tenni. Elégedettséggel tölt el, bármilyen kimenetele is lesz. Ez az alkotó energia része a mindennapjaimnak, de a vizuális művészet képes megmutatni, hogy miről és miként gondolkodom. Hiszem, hogy egy jó mű őszinte, eredeti ötleten alapul, kidolgozott gondolati háttér áll mögötte, és erős érzés társul hozzá – épp ettől lesz többrétegű.

    Ez a jó a kísérleti tipográfiában. Ha akarom, üzenet, ha akarom kép, így igazi alakváltóként mindenkinek adhat valami érdemit.

    Mit élsz át, amikor alkotsz?

    Amikor tényleg ráhangolódom, akkor megszűnik a külvilág, háttérbe szorul a tudatosság, az ego. Ahogy otthon, egymást közt nevezzük: „dimenziót váltok”. De ez az állapot azután áll csak be, amikor a műalkotás már eljut egy bizonyos szintre, és önmagát kezdi el építeni. Ezt a pontot hol könnyebb, hol nehezebb elérni. Ilyenkor már csak a folyamat köt le, „harminchat fokos lázban égek”, és az érdekel, mi a legjobb, ami kihozható az adott munkából. Ritkán adódik valódi kreatív beteljesedés, de akkor azt érzed, hogy nem tudsz se hozzátenni, se elvenni a kész műből, mert úgy jó, ahogy van.

    Munka közben
    Fotó: Kiss József Gergely

    Miket tanítottak neked a tervezőgrafika-szakon?

    A művészeti szakokon közös a művészeti anatómia, a térábrázolás és a geometria. Tehát mi is megtanultuk a klasszikus művészképzés alapjait, emellett az alapvető ismereteket a betűkről, a 3D-s képalkotást, a szakmai alapelveket és ezek alkalmazását. A pontos vizuális kommunikáció volt az elsődleges cél. Önszorgalomból tovább fejlesztettem magam a 3D-s területen, a storyboardkészítésében, a képkockánként való animálásban és a szaknyelvben.

    Mi fogott meg téged a betűkben?

    A munkáim a kalligráfia, a tervezőgrafika (tipográfia) és a szobrászat határán mozognak. Kevesen gondolnak egy betűre művészeti produktumként úgy, mint a szobrokra, grafikákra vagy festményekre. Az írásművészet, avagy kalligráfia mélyen gyökerező kulturális elem Európától a Közel-Keleten át egészen a Távol-Keletig. A kísérleti tipográfia számomra izgalmas része az, ami a felismerhetőség határán mozog. Még olvasható, de már egy hozzáadott tartalommal gazdagodik: kifejezőbbé válik, esztétikai-filozófiai dimenziókat nyer, új kérdéseket vesz fel. Felerősíti az írás szakralitását. Mindegy, hogy egy kész elemből indulsz-e ki, vagy az alapoktól tervezed-e meg ezeket a képi elemeket, a lényeg ugyanaz: a végtermék legyen organikus, és ragadja meg a befogadót.

    Betűállatok

    Farkas Gergő Tamás 2008-ban vágott bele a TypoZoo projektbe, amely „egy virtuális állatkert ketrecek nélkül”. Betűállatait Hermann Zapf betűkészletéből állította össze, a Zapfino karaktereiből. 2012-ben a sík, kétdimenziós rajzokból animáció lett. A gepárdot egy National Geographic-cikk ihlette, ami a kihalás szélén álló ázsiai gepárdot mutatta be.

    Az antwerpeni képzőművészeti egyetemen töltött tanulmányútja során készült el a Morph-o-type 3D-s betűkészlet. Ez külön az első betűszoborhoz, a gorillához készült, amely az ottani állatkert ikonikus állata. A Typo Safari című diplomamunka egy kiállítás terve volt, ahol az élő állatok megtekintése közben a látogatók egy vizuális szafarin is részt vehetnének. Ennek megvalósítása itthon se lenne kizárt, csak egy befogadó közegre vár.

    Egy hullám alatt

    E térbeli kalligráfia lényege, hogy a karakterek egy kitüntetett nézőpontból állnak össze, minden más nézőpontból csak dinamikus, térbeli szalagoknak érzékeljük őket. Ezt hívják a perspektivikus anamorfózis optikai illúziójának. Voltak ilyen munkái a régiek közül Hans Holbeinnek (például a Követek című festmény), a hazai kortársak közül Orosz István foglalkozik a témával. Ebben a munkában a középpontban egy kétnyelvű ambigram szerepel, tehát a képi elemből egyaránt kiolvasható a magyar betűkkel írt „víz” szó és az azonos jelentésű japán kanji is – 水 –, így a jelentés a japánok és a magyarok számára is rögtön felismerhető. A művet Hokusai Hullámok alatt, távol a kanagavai parttól című, színes fametszete inspirálta, és a két kultúra között kíván hidat képezni.

    Egy hullám alatt
    Fotó: Farkas Gergő Tamás

    Mennyire népszerű a kísérleti tipográfia itthon és nemzetközileg?

    Nemzetközi viszonylatban erősebben jelen van, hiszen ott jobban érvényesül a tervezőgrafika konceptuális oldala. Itthon sokkal inkább meg akarnak ebből élni, ezért a „kiszolgáló” tervezőgrafika dominál, így a nyugati trendekhez képest a kísérletező vonal kevésbé hangsúlyos. Nemcsak a logotípiában (betűlogókban) lehet kísérleti elem, hanem a videoklipekben, terek berendezésében is kaphat szerepet, ha erre nyitottak a megrendelők. Mivel azonban leginkább csak az autonóm művészet területén, szigetszerűen valósul meg, ezért sokkal szűkebb rétegekhez jut el, mint azt szeretném, és a befogadók szeme is nehezebben áll rá ennek a lényegére. Még a színes, árnyékokkal működő, térbeli, akár gépelhető betűk is megvalósíthatók lennének, de ezt otthoni körülmények között megvalósítani, hobbiszintre degradálva, meglehetősen hervasztó. E területen óriási potenciál lehet, ezért is tartom fontosnak, hogy továbbra is kutassak, kísérletezzek az említett témakörben.

    Mi az, ami jelenleg foglalkoztat téged művészileg?

    Az a karakterkészlet, amelyen most dolgozom – a Typomorhic című diplomamunkámat tökéletesítve, továbbgondolva és kibővítve –, a fény hozzáadásával futurisztikusabbá hatást ér el. Még inkább kilép a konvenciókból, és látványosabb, újítóbb módokon értelmezi újra a betű fogalmát. Ugyanakkor a projekt több irányba tart. Egyrészt szeretném, ha lenne belőle egy gépelhető, térhatású betűkészlet. Csakhogy itt a kutatási anyag egyenrangú a végeredménnyel.

    typomorphic “a”
    Fotó: Farkas Gergő Tamás

    Az emberek számára az írásjelek papíron létező, sík elemek. De az anamorfózis során a betű (a gesztus) életre kel. Egy karakter rajzolásakor minden egyes mozdulat egy absztrakt, térbeli alakzatot eredményez. Azaz a hagyományos kalligráfia dinamizmusa a papíron a tér egyfajta leképezéseként is felfogható. Ha erősebben nyomjuk az eszközt, szélesebb a vonal, tehát térben közelebb van hozzánk, ellenben a nyomás csökkenésével vékonyodni kezd, azaz tőlünk távolabb kerül, kanyarodás közben pedig csavarodik.

    Mindehhez az irodalmi kiindulópontot Hamvas Béla gondolatai adták nekem: „Amíg a képen csak a vonalakat és a formákat fogjuk látni, csak a kép felét látjuk. Mint ahogy az európai kép a valódinak csak külső fele. Amíg nem fogjuk megérteni, hogy a kívülről befelé ható fehér üresség nem egyéb, mint a belülről kifelé ható formáló erő, addig a festői valóságról sejtelmünk sem lehet.” Az anamorfózisra építő munkáimban azt kívánom demonstrálni, hogy a két- és a háromdimenziós állapotok között egy folyamatos párbeszéd zajlik, és ez nemcsak a látványban valósul meg, hanem a gondolati rétegekben is.

    Bauhaus 2020
    Fotó: Farkas Gergő Tamás

     


  • További cikkek