×

Kövér Aphroditék és Döglött kutyák
Hévíz Irodalmi Antológia 2012–2014
Artzt Tímea
2015 // 05. 07

A folyóirat és az antológia nem a szak­mához, hanem az olva­sók­hoz szól, ezt mu­tatja a búvár­szem­üve­ges férfiak­kal nyíló és fürdő­ruhás nőkkel záruló borító. Az anto­lógia szöveg­világát a játé­kos­ság jellemzi, vala­mint az, hogy a magas- és a pop­kultú­rát nem választja szét erő­szakosan.
Az 1990-ben alapított Hévíz művészeti és társadalmi folyóirat kezdetben csak a zalai régióban volt elérhető. A megújulás 2012-re tehető, amikor Szálinger Balázs és Cserna-Szabó András vette át az orgánum szerkesztését. Innentől vált a kéthavonta megjelenő lap országos terjesztésűvé és a kortárs magyar irodalom pezsdítő fórumává. A folyóirat a sokszínűség nevében öt rovatra tagolódik: a Nyílt víz novellákat és verseket, a Vízibicikli interjúkat, a Hajószakács pedig gasztro-irodalmi írásokat tartalmaz. A Hullámverésben recenziók, esszék és interjúk, míg az Öbölben a Balaton-felvidék legszebb tájait bemutató írások jelennek meg.

A folyóirat és antológia szerkesztőpárosa az elmúlt három év szépirodalmi termését: főként kisprózát és verseket, másodsorban a Hullámverés, végül pedig az Öböl helytörténeti darabjait válogatva alkotta meg a gyűjteményt. A szerzők között találunk ismerteket és pályakezdőket, hiszen „bárki” kimerészkedhet a „Nyílt vízre”, ugyanakkor mégiscsak kanonikus vagy kanonizálásra váró szerzők reprezentatív alkotásait szemlézhetjük. Az új Hévíz – ars poétikája szerint – nem a szakmának, hanem az olvasóknak készül, ezt mutatja a búvárszemüveges férfiakkal nyíló és fürdőruhás nőkkel záruló borító. Az antológia szövegvilágát a játékosság jellemzi, valamint az, hogy a magas- és a popkultúrát nem választja szét erőszakosan.

Az eszmék szerepéről gondolkodva Kemény István nyitóversében rögtön Csődöt mondanak a régi-új filozófiák, hiszen olyan rövid életútra kapunk jegyet, hogy nincs mód a bölcsesség megszerzésére: „Ottmaradtam értelmetlenül, / Bort locsoltam a nagy sötétbe,/ Mint egy kötélvég, a bokrokra esett. / Bent egy könyv várt a padlón kinyitva, / valami texasi buddhista írta.” Péntek Imre korunkban kissé elveszett lírai énjének is csak a hagyományos út (az ima) és egy – a kollektív tudatból felbukkanó – életmódtanács marad: „Tartok a tűzben több vasat, / lottószelvényt töltök ki”.

Az emberi kommunikáció álságosságának (Várnai Réka: Fehér) és hazugsággal fertőzöttségének (Farkas Balázs: Kánikula) kritikája olvasható a legfiatalabbak soraiból. Szvoren Edina (Frtlm és szgyn) novellájának zsírosodástól, kukacosodástól félő kutyatulajdonosa kontrollmániás. Keze nem a távkapcsolón, hanem a kutyát jutalmazó klikkeren. Nagy Bettinél, a fogyasztói kultúra szélsőséges bírálatában, ha megjelenik a rák, akkor megnyomjuk az Újratervezést; hisz Mestyán Ádám Áruhiány listáján már a halál is csak egy tétel nem halt meg, csak elfogyott, mert aki él, az elfogy, és nem hal meg. Végül Szabó Marcell pusztító szimbóluma, a szemetelőgép elnyeli a fogyasztói társadalom minden szennyét Az uzsonnában.

A napi politika romboló hatását bujtatja allegorikus köntösbe Király Zoltán Nem szerelmes versében, hogy végül leleplezhesse: a király meztelen. Hasonlóan ötletes Dezső Márton ironikus himnusza (Egy természetfeletti bringa alkonya), melyben az elhájasodott Aphroditéra csak a féltökű Árészok (értsd: költők, értelmiségiek) kíváncsiak. Anakronizmus az egész. Ám Hufnägl Zoltán szellemes, filmes toposzokra épülő költeményében válik teljessé a társadalomkritika: „Darth Vader halála után 25 évvel / A Köztársaság működik éppen / De nagyon alacsony a GDP (…) A galaxis egyes részeiben / Szó szerint éheznek a népek (…) Míg az elhízott Skywalker kormányzó / Folyton a jólétről papol.”

Letűnt a hősök és a karizmatikus vezetők kora, helyettük már csak karikatúrák vagy a kötetben többször is megjelenő avatárok léteznek. De mit várunk, mikor a narrátor is részleges tudással bíró megfigyelő lett? Ficsku Pál üdülőfalujának Prométheusz Karcsija nyugdíjas kazánkezelő, aki többnyire csak szemlélődik országos cimborájával, Volvós Zsigával. Egy nap üzekedő kutyák látványa kavarja fel a múltat, azt, amelyben az új információk nem nyomnak többet, mint Döglött kutyák tetemei a sínekre terítve. Barátok és riválisok, akik fontosnak tartják az emberi kapcsolatokat. Grecsó Krisztián idős özvegyasszonyai is ilyenek: Ilike és Margitka sorsa a termékbemutatók, a koporsók és a 700 forintos ételadagok mellett kapcsolódik össze, s válik bensőségesen barátivá A borravaló felében.

Soltész Béla Széphalom című prózájában súlytalanná lesz a jobb léthez szokott értelmiség nyelvromlás miatti aggodalma, hiszen a fiatalságnak az életlehetőségek hiányával kell szembenéznie: „Persze, Szofi néni, magyar szak, szoktam mondani, amíg pelenkázom a Zsófikát. Büdös, de még mindig jobb, mint amikor nagyapám seggéről mostam a szart. És ha így megy tovább, akkor apáméról is én fogom. Vagy kimegyek Olaszba, na nem kurvának, mint az anyám, hanem öreg olaszok seggét mosni.” Az ELTE helyett ez a perspektíva.

Aktuális társadalmi üzenetet hordoz Kerékgyártó István Langyos víz című novellája is, amely 1978-ban játszódik egy filozófia tanszéken. Egy tanársegéd a főhőse, aki meglátogatja a matuzsálemi kort megért filozófiaprofesszort, s ő éppen mint egy tavirózsa lebeg meleg fürdőjében, majd üdvözült mosollyal az arcán meghal, tekintete a jövőbe révedve, hiszen végre olyan látogató kereste fel, aki nemcsak olvasta műveit, de kérdése is volt hozzá. Sűrű atmoszférájú ellenutópiát képez Nagy Koppány Zsolt 2014-es regényrészlete (Nem kell vala megvénülnöd 2.0) férfiasságról, megbecsülésről, szerelemről és brutalitásról. Borbély Szilárd Nincstelenekjének és az özönvíz görög pusztulásmítoszának parafrázisa A Deukalion Termelő Szövetkezet, melyben szemben áll egymással gép és ember, csapás és áldozat, többség és kisebbség, család és egyén, s mindig az utóbbi a vesztes.  A múlt feldolgozásáról, az egyéni és a kollektív bűntudattal való szembenézésről szól Szántó T. Gábor A leghosszabb éjszaka, Szőcs Petra Karácsony és Bereményi Géza Hosszú menet című szövege.

Az út toposzával kezdődik Maros András Cserekészülék című novellája: „Tizenöt éve juttattam kerekes székbe ezt a férfit, aki harminc méterrel előttem gurul a járdán.” A narrátor 21. századi Saulként követi T. Tamást, akinek a rokkantságáért (mint kiderül, csak közvetve) felelős. Azért érez bűntudatot, mert elfutott a ráfogott vádak elől. Ezen a ponton érintkezik a szöveg Kafka és Kertész prózájával, amelyekben az ártatlanok is bűntudattal élnek: mert ítéletre várnak, mert túléltek, vagy pusztán csak azért, mert megvádolták őket. Jobb igazi bűnösnek lenni, mint ártatlan bűnösnek, és a Cserekészülék terében még visszanyerhető a szabadság.

Papp Sándor Zsigmond Az isteni jel című abszurdjában korunk tisztességes emberének lecsúszását és szenvedéstörténetét teríti elénk filmszerűen. Hősei Pank István és pedagógus felesége, akik havazásért imádkoznak április elején, hogy minél később lakoltassák ki őket. A rendszerváltástól kezdődő süllyedéstörténet állomásai az egyre nyomorúságosabb utcák és házak, szimbólumai pedig a használati tárgyaik, amelyek otthonuk falára szegezve kezdenek megjelenni, míg végül maguk is krisztusi pózba merevednek.

A romantika teljességeszményét álmodja újra Csehy Zoltán Sesto áriájában: „Egy zenéről álmodtam, sőt magát a zenét. Mint éles kés, úgy hatolt belém”, és valósítja meg Darvasi László Virág című metafizikai példázatában. A világ töredezettségével szemben ő felmutatja a teljességet: „Fogta a karját, mutogatott neki.(…) Az ott az ég. Felhők. Madarak. Szelek.(...) Nem emlékszem. Nem baj, fiam. Majd a télen. Akkor megmutatom az egészet.” Egy édesapa tanítja kamasz fiát, akinek „nehéz feje” kiejti az ismereteket. Ám egyik reggel különös szerepcsere történik: a fiúból apa, az apából fiú, a befogadóból meg a legfőbb tanítás („És nem szabad elfelejteni, hogy Isten.”) hallgatója lesz, aki a „kesztölceszömőce” keresésére indul.

Végezetül is mit találhatunk vonzónak ebben a gyűjteményben? Szegő János interjúját idézve: a szüneteket. Ruszt János rendező az iróniamentes aforizma szerint „a szüneteket szerette a legjobban” a próbafolyamatok során. Az antológia darabjai is éppen ilyen alkalmakat teremtenek: az alkotóknak a jól végzett munka feletti számvetésre, az olvasóknak pedig a kellemes időtöltésre. A hétköznapiság uralta csodák, tragédiák, bűntettek és művészsorsok mögül kortárs irodalmunk élő arca bontakozik ki, és tisztán leolvasható az ajkakon formálódó üzenet: a lantot nem letenni, hanem felvenni kell.

Hévíz Irodalmi Antológia 20122014, Magvető, 2015.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben