×

„Jelenleg Budapest a világ köldöke”
Interjú Köbli Norberttel
Gyöngyösi Zoltán
2018 // 04. 09

Budapest inspiráló pezsgését Manhattanéhez hasonlítja, de hajlama van a szerzetesi magányra is: reggel kilenctől délután ötig írja napi penzumát. Köbli Norberttel, az utóbbi évek magyar történelmi sikerfilmjeinek forgatókönyvírójával beszélgettünk.

Találkoztam már néhány munkamegszállott alkotóval. Azt mondták, azért dolgoznak olyan sokat, mert rettegnek a haláltól, hogy beléjük fojtja a Nagy Történetet, ami pedig csak rájuk vár.

Megértem őket. Engem is ez szorongat. Ezért következetesen reggel kilenctől délután ötig írom a forgatókönyveket. Meg utána is – belejöttem. Nem hiszek abban, hogy őrületben és káoszban tenyészik a művész. Ha napi öt oldal összejön, az már jó! Ha nem megy, akkor határterületi témákkal foglalkozom. Nincs olyan, hogy a penzum után lenullázódik bennem a téma iránti hajtóerő: az még álmomban is hatoson fűt engem a tízes skálán.

És ha most jönne a halál?

Két olyan művem van eddig, ami túlél engem: a Félvilág és A vizsga.

Na és új filmed, az Örök tél? A kritikák szerint eddigi pályád csúcsa.

Hónapokon át voltam összezárva a szörnyű témával, ez kimerített. Még nem tudok a filmre kívülről nézni. És nem akarok vészmadárkodni arról, hogy felhígult a filmkritikai szakma, mert nincs azzal baj, ha sokan sok helyen leírják a meglátásaikat, de azt azért látni kell, hogy a műítészek egy része csak a véleményvezérek gondolatpaneljeit ismételgeti. Olvastam minden filmem kapcsán olyan kritikákat, amelyekből kisült, hogy az illető nem is látta, amiről írt. Van pár kedvenc kritikusom, ők a fontosak nekem. Majd ha néhány év múlva is szépeket fogalmaznak meg az Örök télről, vagy valaki felkeres azzal, hogy a szakdolgozatában egy fejezetet szentelne neki, akkor veregethetem meg a vállamat.

Azt mondtad: a film egyik célja, hogy az emberekben végre tudatosuljon a „malenkij robot” mibenléte. Miért nem volt ez eddig kibeszélve?

Én három okot láttam a túlélőknél. Az egyik a jótékony felejtés. A másik az, hogy olyan dolgokra kényszerültek rá, amelyek miatt szégyellték magukat. A harmadik a bizalmatlanság: akit az 20. század közepén rabszolgamunkára hurcoltak, az már nem fog hinni senkinek, és inkább nem beszél, nehogy baj legyen belőle. A film azért kellett nagyon, mert a közönség ugyan hallott erről az eseményről ezt-azt, de nem tudott mögé látni egy vizuális világot. Tőlünk viszont megkapta.

Te sem sokat adsz ki magadból az interjúidban. Introvertált ember vagy?

Addig, amíg írok. Van bennem szerzetesi magányra való hajlam, mint a bátyámban, aki katolikus pap. Ha viszont elégedett vagyok az eredménnyel, akkor gyorsan ki kell adni magamból az élményeimet. Van két baráti köröm erre: az egyik jogászokból áll, a másik írókból, forgatókönyvírókból és néhány színészből.

Az utóbbit értem. De az előbbiek?

Jogi karon végeztem. Vonzott ugyan a tárgyalótermek világa, ám két dologra jöttem rá. Az egyik, hogy ez nálunk nem olyan, mint az amerikai filmekben – szürkébb. A másik, hogy én a tárgyalóteremben már nem szólhatok bele a játékszabályokba. Egyik sem tetszett. Viszont imádom a John Grisham-könyveket, és írtam a pályám kezdetén egy tárgyalótermi drámát a zuglói nyilasperről, aztán az HBO-nak Kádár Jánosról és a Rajk-perről, bár az nyomozati szakban játszódik. Ha ebből film lenne, az lenne eddigi műveim koronája.

Kiről írnál még, és kiről nem?

Bőséges a felhozatal. Most jelent meg Szálasi naplója. Ez érdekel. Rákosi szerepelne a Kádár-forgatókönyvben, mert ő magát az ország megváltójának tekintette. És van egy régi filmtervem: a klessheimi kastély, 1944, Horthy és Hitler, kamaradráma.

Végjáték a Duna mentén

Láttam azt a sorozatot, ilyen típusúak kellenének most is. Nagyon benne lennék! A magyar történelem kimeríthetetlen. Még 1956-ról is van mit mondani.

Mindig ezek a negyvenes–ötvenes évek…

Ezzel az időszakkal egy életen át tudnék foglalkozni. Egyébként körülbelül 1900-ig tudok visszamenni a történelemben – ami előtte van, abban már túl kiismerhetetlen a hétköznapi viselkedés, a beszédstílus, a gondolkodásmód.

És a jelenkor?

Mindig készülök egy napjainkban játszódó filmre. Most írtam egy krimi-vígjátékot, ami a színészek öregotthonában játszódik. Gyilkosság történik, és egy Poirot-féle karaktert megszemélyesítő öreg sorozatszínész nyomozni kezd, ami nem éppen egyszerű a képzett hazudozók között. De hát valahol ez is a múlt, hiszen csupa öreg színész jelenne meg.

Mi az az emberi tulajdonság, ami a legjobban izgalomba hoz?

Az önáltatás és a képmutatás. De ezek nem bosszantanak, inkább szórakoztatnak. Nekem amúgy fát lehet vágni a hátamon, annyira türelmes vagyok a hülyeséggel szemben.

Akkor a mai magyar politika szórakoztató, nem?

Szeretem a helyzet- és karakteriróniát, és igen, vannak benne ilyen vonások. Nekem egyébként nincs sok dolgom a politikával: kölcsönösen békén hagyjuk egymást. Amikor a televízióval vagy a Nemzeti Filmalappal dolgozom, nem avatkoznak bele a munkámba. Sosem kaptam politikai megrendelést, vagy azt, hogy a filmjeimbe beletegyek valami „üzenetet”. Néha a Filmalap szól bele a dolgokba, de csak az ízlés terén. Nem tudom persze, hogyan reagálnék, ha a politika belemártaná magát az életembe. Egyszer volt ilyen kellemetlenségem, két éve, amikor elmondtam, hogy Trianonról írok egy kissé ironikus forgatókönyvet. Egy internetes portál gyalázni kezdett, kipakolt a címlapra, meg persze lezsidóztak, holott nem vagyok az. Azonnal töröltem az én és a fiam adatait a neten, s azóta sem vagyok hajlandó összekeverni ott a magánéletet a szakmai munkámmal. Ez utóbbit építem fel a nagy nyilvánosság előtt, nem magamat.

Lett következménye a cikknek?

Semmi, csak egy-két fotelhuszáros fenyegetés. De én nem azért nem politizálok, mert félek. Nincs mitől. Ami itt folyik, azt a madártávlat sztoikusságával szemlélem, onnan azért más a kilátás. Miért, Robert de Niro, Al Pacino vagy Edward Norton kifejti a politikai nézeteit bárhol is? Hát én sem. És olyan hálás vagyok Agatha Christie-nek, mert nem tudom róla, mikor kire adta a szavazatát! Muszáj, hogy e téren az alkotó titok maradjon, s ne politikailag közelítsék meg a személyét.

Sokan elvágyódnak az országból. Laknál máshol?

Jártam sok helyen a világban, amikor még filmforgalmazással foglalkoztam, de sehol nem éreztem letelepedési vágyat. Jelenleg Magyarország és Budapest kulturálisan és mindenféle szempontból a világ köldöke: élénkség, zizegés, pezsgés folyik itt, dolgozik a kulturális olvasztótégely, most itt történnek a nagy dolgok. Ahol még élni tudtam volna – egy ideig – , az Manhattan. Valahogy annak is rögtön kiismertem a szabályait. Ugyanez nagyban… Egyébként nincs jogosítványom, így a tömegközlekedésben megfigyelhetem az embereket. Nekem minden nap önmagában élményforrás, a környezetem szállítja a sztorikat. Mint író, komolyan veszem, hogy a pletykából sarjad ki a dráma.

Megosztás:

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs júniusi száma

Bővebben

A júniusi lapszám letöltése pdf-ben