• Génjeinkben a sorsunk

    Ibsen: Kísértetek

    2018.04.05 — Szerző: Kis Petronella

    A Kísértetek nagy erénye egyben bátorságát is mutatja: nem akar modern lenni, és ezzel képes megteremteni az igazi ibseni atmoszférát. Básti Juli eddigi egyik legelsöprőbb színészi játékát hozza egy olyan anya bőrébe bújva, akinek a létező legkeserűbb gyötrelmeket kell kiállnia fia boldogsága érdekében.

  • Génjeinkben a sorsunk

    Ibsen írói atmoszférája és a maga idejében óriási botrányt kavart drámája, a Kísértetek napjainkban nem sorolható a leginkább „közönségbarát” darabok közé, hiszen nem szórakoztat a szó szoros értelmében: cselekménye és látványvilága igen szegényes, hangulata nyomasztó és merengésre késztető, dialógusai viszont annál mélyrehatóbbak és súlyosabbak, ezért kibontakozásuk megkívánja a figyelmet, a türelmet és az érzékenységet a befogadók részéről. Ám mégis van a szerző műveiben valami örök – legalábbis ezt bizonyítja az a tény, hogy a színházak repertoárjában még mindig kimagasló sikerrel és teltházas előadásokkal szerepelnek az Ibsen-darabok. Nincs ez másként a Centrál Színház új bemutatója esetében sem. A modern kor közönsége fogékony a klasszikus értékeket megkérdőjelező művekre, noha a 21. században már egyre kevésbé adnak okot a megbotránkoztatásra.

    Alföldi Róbert rendezése azonban erre is rátesz egy lapáttal: az Ibsen-drámában megjelenő eleve puritán díszletet még inkább minimalizálja. Mindössze egy mozgatható, több részből álló, boltíves ajtó (amelynek rétegei az események kibontakozásával egymás után omlanak le), néhány szék és egy-két könyv látható a színpadon, így pedig a nézőnek esélye sincs arra, hogy a lenyűgöző színészi alakításokon kívül bármi másra koncentráljon.

    Génjeinkben a sorsunk

    Alvingné (Básti Juli) a férje halálának tizedik évfordulójára elhatározza, hogy létesít egy menhelyet. Az ezzel kapcsolatos teendőket Manders tiszteletessel (Gáspár Tibor) vitatja meg, aki az elhunyt tiszteletére beszédet is készül tartani. Társalgásuk közben a felszínre kerülnek az évek óta magukkal hurcolt, eltitkolt konfliktusok, vágyak és a darab egyik leginkább középpontba állított kérdéseként a látszat és a valóság viszonya. Manders lelkész ugyanis azt hiszi, jól ismeri az embereket, és megingathatatlannak tűnő elvei vannak a házasság szentségéről. Az ő szemében Alvingné súlyos vétséget követett el, amikor évtizedekkel azelőtt iszákos, kicsapongó életet élő férjét elhagyta, mert hibái ellenére kötelessége lett volna, hogy kitartson mellette. Mikor azonban az özvegyasszony feltárja előtte férjének igazi énjét, a tiszteletes maga teszi fel a kérdést a nőnek: hogyan volt képes mindezt elviselni? Manders karaktere nem képes a felszín mögé nézni – talán mert nincs bátorsága szembesülni az igazsággal –, rendkívül fontos neki a kívülállók véleménye, nehogy bárkit is megbotránkoztasson, ezért saját álláspontjait is másokéra alapozza, és így alkot ítéletet nemcsak olyan fajsúlyos kérdésekről, mint a házasság felbonthatatlansága, de arról is, mennyire haszontalanok és lázítóak a művészetek, vagy hogy minden esetben elítélendő-e az incesztus.

    A tiszteletes azt is felrója Alvingnénak, hogy festőnek készülő fiát külföldre küldte tanulni – épp amiatt, hogy megkímélje őt, és ne szerezzen tudomást szülei házassági válságáról –, és ezzel kiszakította őt a családi fészekből, sőt legitimálta azt, hogy züllött művésztelepeken nőjön fel. Osvaldnak (Ódor Kristóf) fogalma sincs arról, hogy egyre súlyosbodó betegségét génjeinek, apja romlott hajlamainak köszönheti. Noha az orvosa felhívja rá a figyelmét, hogy állapota örökletes, Osvald csak a példás életet élő, kiegyensúlyozott, tisztességes és szerető családfenntartó képét látja anyja leveleiből, ezért önmagát vádolja, amiért képtelen alkotni, és egyre sűrűbben nyúl a pohár után. Ezek az élethelyzetek, emberi sorsok implikálják a Kísértetek – és az élet – talán legmegosztóbb kérdéseit, amelyekre a 21. században sem kaphatunk örökérvényű válaszokat: Levetkőzhetjük-e az emberi mivoltunkból eredő bűnös kísértéseket? Megvédhetjük-e, egyáltalán érdemes-e megvédenünk gyermekünket a családi viszályoktól? Mit tehetünk, ha úgy tűnik, nem szabadulhatunk elődeink belénk kódolt múltjától? Mi az igazi szeretet: ha élete végéig gondozzuk ápolásra szoruló családtagunkat, vagy ha képesek vagyunk eleget tenni azon kérésének, hogy szabadítsuk meg őt a földi élet fájdalmaitól?

    Génjeinkben a sorsunk

    Az előadás karakterei kellően kidolgozottak és árnyaltak. Néhányan képesek hátrahagyni addigi önmagukat és új életet kezdeni, mások a teljes megsemmisülésbe tartanak – sorsuk mégis összefűzi őket. A színészek egytől egyig nagyot alakítanak, holott – mivel a darab nagy részében csak ülnek egymással szemben, és beszélgetnek – szinte semmilyen külső eszközzel nincs lehetőségük lenyűgözni a közönséget, „pusztán” azzal, hogy mennyire képesek rezdüléseikben is hitelesen a felszínre hozni ezeket az átütő erejű, végzetbe sodró érzelmeket és lelkiállapotokat. Ágoston Katalin a gyökereiről mit sem tudó szolgálólány identitáskeresését tárja elénk, Gáspár Sándor egy apaként kudarcot vallott férfi útját járja be, Gáspár Tibor pedig azt mutatja meg, hogyan rombolódnak le szép sorjában az örök klasszikusnak hitt értékek egy lelkész számára. A színpad az utolsó percekben már csak anyáé és fiáé. Osvald, azaz Ódor Kristóf autentikus testi és szellemi leépülése elementáris erővel hat, Básti Juli pedig eddigi egyik legelsöprőbb színészi játékát hozza egy olyan anya bőrébe bújva, akinek a létező legkeserűbb gyötrelmeket kell kiállnia fia boldogsága érdekében.

    Génjeinkben a sorsunk

    A Kísértetek zsigerekig hatoló lélektana nem azonnal fejti ki hatását, viszont ott munkál a nézőben órákkal, sőt napokkal később is. Az – Ódor Kristóf szavaival élve – „lélekcincáló” előadás nagy erénye egyben bátorságát is mutatja: nem akar modern lenni, és ezzel képes megteremteni az igazi ibseni atmoszférát. Az eredeti mű végkifejletével ellentétben azonban nem hagyja kétségek között a nézőt, ami még drámaibbá teszi. Ibsen világában pedig nincs feloldozás: a „honnan jövünk” kérdése határozza meg, hogy kikké válunk.

    Henrik Ibsen: Kísértetek
    Centrál Színház
    Fordító: Kúnos László
    Rendező: Alföldi Róbert
    Díszlettervező: Kálmán Eszter
    Jelmeztervező: Szakács Györgyi
    Dramaturg: Alföldi Róbert
    Szcenikus: Barkovics Zoltán
    Súgó: Kántor Nóra
    Rendezőasszisztens: Hajós Eszter

    Szereplők: Básti Juli, Gáspár Tibor, Gáspár Sándor, Ódor Kristóf, Ágoston Katalin
    Bemutató: 2018. január 5.
    Következő előadások: 2018. április 18., 22., május 1., 7., 21.


  • További cikkek