×

A kérdezés élménye
Bartha István: Homo blogger
Bornemissza Ádám
2018 // 03. 28

Ókori görög gondolkodók Badacsonyban, Nietzsche és Jézus a budapesti aluljáróban – végre valami, ami nem Amerikában esik meg. Kedélyes beszélgetések komoly témákról, irodalmi fikció, hit, filozófia. Nem sok mindez egyben? Ugyan, pont befér az első és a hátsó borító közé.

Vérbeli laikus, ha a könyvesboltban a filozófia polca elé téved, azonnal nagyívű kerülőt tesz, és csak a szeme sarkából vet rémült pillantást e tudomány súlyos traktátusainak papírmázsái felé. Azt nem tudom, hogy Bartha István Homo blogger című kötetét melyik polc kínálja a boltokban (a napokban jártam egy nagy könyváruházban, ott semelyik sem kínálta), ugyanis mind az irodalom, mind a filozófia vagy a teológia állványán elhelyezhető – éppen ezért mindhárom halmazból ki is lóg. Irodalmi filozófia, netán filozofikus vallási irodalom? Ez csak a szavak meddő csűrése-csavarása, mindenki belátása szerint döntsön, ha mindenképp dönteni akar. A lényeg nem ez, hanem a gondolatok, azok megfogalmazása, a képzelet és a szavak általi adni akarás.

Bertha István evangélikus lelkész, ezért nem meglepő, hogy adni szeretne az olvasónak. Adni az élményből, az elmélkedés, a gondolkodás öröméből. Bölcselkedésre csábít, „szellemi tökölésre” (Tatár György) inspirál, és ennél többet talán nem is vágyhat egy szerző. Minden mondat felett elmélázhatunk, ízlelgethetjük az értelmezés végtelenjét – akár tudorai vagyunk az eltelt évezredek bölcseletének, akár nem, akár van vallásunk, akár nincs. Ebben látom a kötet nagy erényét: követhető, érthető, lendületes, gondolat- és kérdésébresztő. Képes azt a könyvesbolti félelmet a hozzám hasonló laikusokban, műkedvelőkben élménnyé transzformálni. A kérdezés élményévé.

Az első ijedség, miszerint most minden oldalon valami olyat olvasok, ami sürgős lexikonlapozgatásra kényszerít, hamar feloldódik. Bőséges jóindulattal is csupán átlaghoz közelítő filozófiai tájékozottsággal is jól követhető a szöveg, köszönhetően a párbeszédes formának, illetve a könnyed, hétköznapi hangvételnek. És ez nem mondható bevett gyakorlatnak a filozófiatörténetben. Platón dialógusai óta mintha bezárta volna a filozófiai írás a kapukat az egyszerű beszéd orra előtt, mindezt a megfogalmazás sebészi pontossága érdekében. Aki már vívott heroikus küzdelmet Kanttal, tudja, milyen ez. Én a kanti kritikákról nemes egyszerűséggel visszapattantam, hiába minden elszántság, dac, célzóvíz, nyers izomerő.

A kötet bevezetőjében a könyv születését meséli el egy dialógus, amelynek egyik szereplője maga a szerző. Kiderül, hogy régóta dédelgetett-csiszolgatott szövegek ezek, tíz éve egy magánsokszorosítást is megértek. Ezután Parmenidész és Theaitétosz diskurál a világ mibenlétéről és a „minden Egy” gondolatáról. Ugyan a valóságban nem egy időben éltek, de a mai Badacsony lejtőjén egy kancsó bor mellett láthatóan kellemesen töltik a délutánt.

A harmadik részben Jézus és Nietzsche fut össze a budapesti metróban, éppen a sokat idézett falfirka előtt. Az előző rész „minden Egy” gondolatát folytatva a szerző megkísérli közelíteni egymáshoz kettőjük nézeteit az egyén önmegvalósítása, boldogsága tekintetében. Végtére is teljesen jogos az írói fikció: mindkettőjüket annyiféle módon értelmezték már, legjobb, ha maguk rendezik el a dolgot. Szép példa ez a párbeszéd arra, hogy az elsőre teljesen ellenkező beállítottságúnak tűnő felek milyen tisztelettel és egymás iránti érdeklődéssel képesek vitázni. Talán nem is csoda, ha eredményre jutnak. (E párbeszéd érdekessége, hogy eredetileg a szerző szakdolgozataként született – merne-e bármelyikünk ilyen formabontóan szakdolgozni?)

A negyedik rész az alcíme szerint egy didaktikus, morbid komédia. A lassacskán egymást felörlő házastársak, a köztük felnövő kamasz sorsa tisztán mutatja, milyen törékeny holmi az élet. A szétcsúszott család tagjai erőszakos haláluk pillanatában találkoznak az Úrral, aki rávilágít elfuserált életük hibáira, és a belátó, megbánó, a megbocsátást megtanuló lelkek visszatalálnak egymáshoz, a boldogsághoz. „Micsoda szépelgés”, mondhatnánk, meg hogy „ilyen nincs”. Talán valóban nincs. De igény az lenne rá. Az Úr „kiokosítja” az embert – ehhez persze szükséges a párbeszéd, szükséges, hogy az ember meghallja a hangot. És ha a halálában meghallja, korábban miért nem? Megúszhatna egy sor rettenetet – és ez már csak mint puszta üzlet is megfontolandó.

A Homo blogger olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek világlátástól függetlenül mindenkit érdekelnek, amelyekről mindenkinek van véleménye, sejtése, elképzelése vagy valamiféle igaznak vágyott válasza. És hozzá rengeteg kérdése, amin elmerenghet akár egy kancsó badacsonyi mellett, akár a metrón utazva, akár az Úrral beszélgetve. Bárhogy is, több lesz, mint puszta üzlet.

Bartha István: Homo blogger, Orpheusz, 2017.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben