×

Zenei top 5 a Beatles-től a Beatles-ig
Benedek Szabolcs válogatása
Benedek Szabolcs
2018 // 12. 06

A történelem és a Beatles iránti kultikus rajongása közismert, ezért sem meglepő, hogy Benedek Szabolcs zenei inspirációs listájára nemcsak albumok, hanem a hazai Beatles-kutatás kiadványai mellett olyan kultúrtörténeti relikviák is felkerültek, mint a Tesla.

A kérés úgy szólt, hogy nevezzem meg az öt leginspirálóbb zenei élményemet. Nem árulok el nagy titkot azzal – elvégre számtalan tanúbizonyságát adtam –, hogy zeneileg sovén vagyok. Nem mellesleg kritikus rajongó. Kaptam már ismeretlenektől fölháborodott leveleket, miszerint ha tényleg annyira szeretem a Beatlest, hogy veszem a bátorságot egyik-másik produkciójukat, netán cselekedeteiket kritizálni, avagy egyszerűen bírálatot mondani róluk. Majd ha én is fölnövök hozzájuk, stb… De hát a Beatles-hez felnőni nem lehet – mondanám, ha fanatikus lennék. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani a helyzetet, mint amikor, mondjuk, egy irodalomtudós belehabarodik valamelyik író műveibe, és ennek hatására beleássa magát nemcsak az illető írásaiba, hanem az életébe is. Ám ott nem csupán aranyat lel. Elvégre mindnyájan esendőek vagyunk. Emberek. Hála Istennek.

Abbey Road

Nemcsak a családi legendárium emlegetni szokott része, hanem konkrét tény, hogy mindjárt a születésem után Beatlest hallgattam. Aminek az volt az oka, hogy egyedüli lemezként az Abbey Road volt meg odahaza, mármint az albérletben, úgyhogy anyám azt tette föl pihenés gyanánt szoptatás és pelenkázás között. Egyike volt az első Beatles-lemezeknek, amelyeket a hetvenes évek elején hivatalos úton Magyarországon forgalomba hoztak. Indiai nyomás, vaskos, hajlíthatatlan műanyag, ma is megvan, és bár erősen serceg, még dübörög rendesen. A szakirodalom és a rajongók körében a banda legjobb albumának szokás tartani. Én nem tartok számon se legjobb albumot, se legjobb számokat, egyszerűen szeretem. Ahogyan a többit is. Ja, és az már tényleg a családi legendáriumhoz tartozik, hogy apám akkor kérte föl anyámat ismerkedés gyanánt egy műegyetemi bulin, amikor a DJ (korhű nevén: lemezlovas) föltette a Here Comes The Sun című számot. Természetesen erről a lemezről.

Beatles-biblia

Tíz-tizenegy éves koromban már túl voltam a mesekönyveken, de az ifjúsági regények és a Régi magyar mondák se kötöttek le mindig. Más olvasnivalóra vágytam. Ekkor akadtam rá a szüleim polcán Ungvári könyvére. A második kiadásra, amely az eredeti után tizenkét évvel, Lennon tragikus halálát követően jelent meg. Az ilyenre szokás mondani, hogy ronggyá olvastam, de hát tényleg sokat forgattam, aminek persze az is az oka, hogy akkortájt más magyar nyelvű Beatles-szakirodalomhoz nemigen lehetett hozzáférni. Hamarább ismertem az együttes sztoriját, mint a zenéjét. Később beszereztem a további kiadásokat is: a kultikus eredetit, amely még akkor jött ki, amikor a banda létezett, aztán az 1993-as utánnyomást, meg hát öröm és büszkeség, hogy 2011-ben közreműködhettem az eredeti szövegnek az új kiadáshoz való javítgatásában – Ungvári annak idején a korabeli brit sajtó híradásai nyomán írta meg monográfiáját, azt pedig tudjuk jól, hogy a bulvárban nem minden valós. Mindenesetre a Beatles-biblia is inspirált abban, hogy később én is írtam Beatles-könyveket.

Tesla

Apámnak volt egy csehszlovák orsós magnója. Egyik első fizetéséből vette. Elegáns, fát utánzó küllemű volt, és noha csupán monóban, de elég jól szólt. Én már a kazettás világban szocializálódtam, úgyhogy azok a hatalmas szalagok nekem is a múltat jelentették, mindazonáltal elismerő csodálattal tekintettem rájuk. A legjobban az tetszett, hogy mivel a magnó oldalanként két-két sávot is tudott rögzíteni, egy orsóra több órányi felvétel fölfért. Ami persze a hátrányát is jelentette, hiszen nem volt egyszerű egy-egy dalt megkeresni, még úgy se, hogy volt rajta egy mechanikus számláló, amelynek állásából apám a szalag papírdobozának hátuljára följegyezte a legjobb számok elérhetőségét. Ráadásul a szalag elején lévő dalok kicsivel lassabban szóltak rendes tempójuknál, mivel a motor nem bírta kellő sebességgel megpörgetni az akkor még csak az egyik orsóra nehezedő szalagmennyiséget.

Az egyik ilyen szalagon, összesen nyolcórányi időtartamban a Beatles majdnem összes nagylemeze megvolt. Apám az egyik ismerősétől kapta – hogy amaz honnét szerezte be a hetvenes évek elején, arról nincs tudomásom. AHelp! és Let It Be hiányzott, de a Fehé r Album se volt meg teljes terjedelmében. Erről a szalagról hallottam először Beatles-felvételt, stílusosan az első nagylemez(Please Please Me) első dalát (I Saw Her Standing There), ahogy McCartney beszámol: one, two, three, four!... Később, az egyre rendszeresebbé váló hallgatások idején az Ungvári könyvében lévő diszkográfiából próbáltam beazonosítani, hogy melyik lemez melyik dalánál tartok. A kedvenceimet (akkor még voltak) pedig kimásoltam kazettára, hogy könnyebben és gyakrabban tudjam őket hallgatni. Ezek voltak a hősidők. Utána jöttek a butikokban vásárolt jugoszláv nyomású lemezek, később CD-k, mp3-ak, most meg újra a vinyl. Semmiféle más technika nem tudja visszaadni a vinyllemez életerős hangját.

Ében

Először Paul McCartney-t láttam a saját két szememmel, Bécsben, a Stadthalle színpadán 2003. május 14-én. Másnap pedig Budapesten. Némi csalódást okozott, hogy ami Bécsben spontánnak látszott, arról Pesten kiderült, hogy egy másodpercről másodpercre megírt koreográfia része: ugyanazok a mozdulatok és ugyanazok a kiszólások mindkét este. Igazság szerint az akusztikus részt kicsit untam is.

Mire ezek a sorok megjelennek, túl leszek a hatodik McCartney-koncertemen. Tizenöt év alatt három stadion- és három arénabuli. A műsor javarészt ugyanaz volt. Münchenben viszont, amikor az Olimpiai Stadion művészbejárójánál álldogáltam szokás szerint autogram reményében, Sir Paul az autóból kihajolva rám köszönt. Ma is a fülembe cseng és látom magam előtt, ahogy széles integetés közepette ideordítja, hogy „Hello!”. Aztán megállás nélkül továbbhajtatott.

Ringo kétszer: egy kissé balul sikerült pesti buli (a csekély számú néző miatt a színpadot behúzták a küzdőtér közepére), valamint egy teltházas bécsi. Egy pesti kiállításmegnyitón találkoztam Yoko Onóval is. Ő is a sztori része.

Abbey Road

A világ leghíresebb zebrája a világ leghíresebb stúdiója előtt. Nincs perc, amikor valaki ne próbálná megismételni a lemezborítóról elhíresült átkelést. Közben a barátja fotózza. Utána cserélnek. Nem szívesen autóznék arrafelé, ennek ellenére soha nem hallottam egy sofőrt se dudálni vagy bármi módon türelmetlennek mutatkozni. Elvégre történelmi, kultúrtörténeti hely. A kerítés fala összefirkálva a rajongók üzeneteivel, az emberek pedig a rácsba kapaszkodva bámulnak befelé, hátha meglátják… Mint hajdanán, amikor ugyancsak ott álltak rajongók, és egyszer Lennon föl is hívott két lányt a stúdióba, hogy… mármint hogy az Across The Universe című számban háttérvokálozzanak. McCartney idén nyáron a stúdió udvarán adott ingyenes koncertet. Gyalog érkezett a helyszínre, de ezúttal nem mezítláb, hanem szandálban kelt át a zebrán.

Csak jelzem, hogy a lemezborítón látható buszmegálló ma is ugyanott van.

Leadfotó: Horváth Péter Gyula

Megosztás:

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs decemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben