Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Kényelemben a Dombon

    Modigliani a Várban

    2016.09.27 — Szerző: Fazekas Ildikó

    Blockbusternek tűnik, és valójában az is, de akár csak az álmodozó szemű, kecses nyakú, érzéki aktok okán is kihagyhatatlan az alcím nélküli Modigliani-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.

  • Kényelemben a Dombon

    Nem lehet úgy járkálni ma a városban, hogy néhány percen belül ne lássunk valahol egy jellegzetes Modigliani-arcot. Volt ez így korábban sok más neves festő kiemelt munkájával, és csak nagyon kicsit zavarba ejtő, hogy a Hősök tere helyett a Várba hívogatnak az óriásplakátok, a buszok és a metró hirdetései.

    A Modigliani-tárlat a főépület időszaki kiállítási térben látható, ahová belépve egészen könnyedén megfeledkezhetünk a Galériát meghatározó vörös márvány nyomasztó mivoltáról: a kiállítótér teljes falfelületét – padlótól plafonig – egybefüggő, étvágygerjesztően kellemes színek borítják, amitől a látogató az első pillanattól kezdve komfortosan érezheti magát. Az alapvetően szellős léptékű tárlat a frekventált időszakokban lehet zsúfolt is, így érdemes kellő időt szánni rá.

    A bejárat mellett egy nem megszokott életrajzi időszalagon nem csupán Modigliani életének fontos pontjait láthatjuk feltüntetve, hanem azoknak a kortársaknak és fontos személyeknek az életeseményeit is, akik hatással voltak a művész sorsára, és akikkel várhatóan a kiállítás során így vagy úgy találkozhatunk.

    A kiállítás első egysége Modigliani sokak által nem feltétlenül ismert fiatalkori szobrászambícióit mutatja be több más alkotó munkáival együtt. A főként afrikai maszkokhoz hasonlatos fej- és arcformákban nem feltétlenül lehet azonnal ráismerni a későbbi sajátosan hosszúkás, elnyújtott vonású portrék előzményeire.

    A kellemes karamellből szürkébe váltó falak mentén az életvonal helyett egy ábra középpontjába állítva láthatjuk Modiglianit és a köré sűrűsödő kapcsolati hálót – mint valami századfordulós közösségimédia-elemzés: ki kire hatott, kivel volt kapcsolatban, kik ismerkedhettek össze mások által. Ez a fotókkal bőven illusztrált térkép lehetne akár André Salmon több kiadást megélt életrajzának a függeléke is, hiszen az életrajzi regényben a szellemi áramlatok bemutatása mellett nagy hangsúlyt kapott Modigliani rendkívül kiterjedt ismerősi körének részletes bemutatása is.

    A Vissza a festészethez és Az avantgárd arcképfestője elnevezésű, kissé egymásba is keveredő szekciók néhány útkeresést reprezentáló rajz mellett már remek portrékat vonultatnak fel, köztük például az elegáns műkereskedő Paul Guillaume arcképét is.

    A korábban említett kapcsolatok fontossága a következő egységben is megmutatkozik, itt ugyanis több Léopold Zborowskit és feleségét ábrázoló portré mellett Chaim Soutine alkotása is feltűnik, akit Zborowski állítólag Modigliani kitartó kérlelése miatt támogatott csupán. Sőt a kapcsolatok fontosságát emeli ki az a reláció is, amelyben Modigliani és Picasso viszonyára történik utalás: Picassónak ugyanis birtokában volt egy kép Modiglianitól, ami kétségtelenül elismerést fejez ki.

    Zborowski biztosította a lehetőséget azoknak az aktoknak a megalkotásához is, amelyek buja vörös árnyalatú falakon kifejezetten intim kis körré sűrűsödnek. Ezeknek a hölgyeknek az arcát és testét láthatja az utca embere lépten-nyomon, és bár ebben a szekcióban érzékelhető a legtöményebben vibráló festői intenzitás, mégis itt hangzik el a kiállítás leglehangolóbb mondata: egy látogató ugyanis a gyönyörű, szinte sugárzóan érzéki Fekvő akt kibontott hajjal című képre bökve félhangosan, lelkesen megjegyezte: „Ezt láttam a plakáton!”, majd pillanatnyi megállás, hosszabb rátekintés nélkül haladt is tovább

    A Dél vonzásában elnevezésű lezáró szakasz újra kivilágosodó színű falára kivilágosodó alkotások is kerültek, és az itt látható képek mérete is mintha növekedne – mintha a betegsége elől az enyhülés reményében Nizzába költöző festő ecsetjére is napfény került volna. A finom kis grafikákon és portrévázlatokon egy-egy részlet – egy csokornyakkendő vagy ruhanyak – nagyobb kidolgozást kap, mint a főtéma: az arc és az annak karakterét adó álmodozó szem tartózkodó asszimetriája.

    A kiállítást záró, hatásosan elhelyezett Anyaság című kép mérete és a rajta szereplő két figura miatt is meghökkentő, miközben a többi portrénál jóval mélyebb pillantást enged a festő magánéletébe is.

    A kiállítás során több rövidfilm mutatja be a korabeli Párizs, a Montmartre és a Montparnasse világát, illetve egy jóval hosszabb film segít a látogatóknak elképzelni a környezetet, amelyben a döbbenetesen fiatalon elhunyt festő élt és alkotott. A Montparnasse forró órái – Modigliani élete, munkássága és végzete című alkotásban még Modigliani lánya is beszél édesapjáról.

    Modigliani
    Magyar Nemzeti Galéria, 2016. június 29. – október 2.


  • További cikkek