Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Hazahívó

    2015.04.17 — Szerző: Antalovics Péter

    Fiatal szerzőket bemutató rova­tunkban ezúttal Anta­lovics Pétertől közlünk verset, aki a magyar költé­szet napján vehette át a Makói Medá­liák-díjat

  • már majdnem arcomra fagyott önmagam ellen irányuló,
    cinikus félmosolyom. aztán egyszer csak veled ért
    véget az ősz és veled kezdődött a tél. senki sem kérdezett,
    pusztán észrevettük: elég érettek vagyunk, hogy kezeljük
    egymást. azt hittem, írni csak fájdalomból lehet, de gyanú-
    san boldog vagyok mostanság. bármikor is legyünk együtt,
    valami hiányérzet azért még mindig megkörnyékez. leginkább
    a hiány hiánya – mindjárt rámfagy ez az eddig ismeretlen
    póz is, amelyben elalszunk – különös, hogy nem kényszeredetten.
    érzem az alvást, érzem az ébrenlétet és a könnyű biztonság
    takaróját – puha és érzékeny, amilyen az arcod reggel. azt hittem,
    írni csak fájdalomból lehet, és most alakod felett figyelem a napot,
    ahogyan felkel, míg szobánk megtelik lassú légzésünkkel.
    tudod, különös számomra ez a szerep: feladni nyugtalanságom,
    elfogadni a hiány nélküli teret. ritkán feltörő álmaimba száműztem
    önmagam ellen irányuló, cinikus félmosolyom. árnyékok félelmeim,
    amelyeket, ha mellkasomra hajolsz, felold hűs homlokod. legyél ott-
    honom, hozzád akarok hazatérni; megnyugszom, ha melletted alhatok.

    .

    Antalovics Péter (1993), Újvidéki Egyetem, BTK, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék. 2010 óta ír, szinte kizárólag verseket. Publikált a Hídban, a Kilátóban, a Sikolyban. A Híd Kör tagja. Első kötete Örökszoba címmel jelent meg a Forum Kiadónál 2014-ben.

  • További cikkek