×

Keltető a Katonában
Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei
Kiss Bernadett
2015 // 04. 17

Mások is leírták már, hogy ez a darab jó. De ennél érde­kesebb, hogy vajon miért játszik ma a Katona klasszi­kus Kurázsi mamát, illetve az, hogy a néző­téren két közép­iskolai osztály is bent ül.
Mások is leírták már, hogy ez a darab jó. De ennél érdekesebb, hogy vajon miért játszik ma a Katona klasszikus Kurázsi mamát, illetve az, hogy a nézőtéren két középiskolai osztály is bent ül.



A legtöbb kritikában elmondják, mi történik a darabban, de annak, aki olvasta a drámát – márpedig kötelező olvasmány, így azért a legtöbbünknek illett volna –, nem fog sokkal többet nyújtani az előadás, mintha leporolnánk és átpörgetnénk a régi diákkönyvtáras Brecht-kötetünket. Ugyanis a megszokott kreatív újítások, az a kis varázslatos, „katonás” mellékíz most elmarad. Ellenben egy igen korrekt, brechti hagyományoknak megfelelő előadást láthatunk, ami nem törekszik a darab modernizálására, átértelmezésére, felújítására, mondván, hogy erre nincs is szükség, hiszen a párhuzam a világ és a társadalom jelenlegi helyzetével gyakorlatilag magától értetődő. Ám az előadás felétől egy másfajta nézőpont is előtérbe került.



Amikor belépünk a nézőtérre, a színészek már a színpadon vannak, készülődnek, pakolásznak, próbálnak, így azonnal tudjuk, hogy elidegenítésből nem lesz hiány. Ahogy Fullajtár Andrea is mondja az említett interjúban, „a brechti színház eleve nem érzelmekre épít, hanem gondolkodtatni akar”, tehát ha nem azonosulunk a szereplőkkel, mert tudatosan közénk áll a színész. Objektívek maradhatunk, így könnyebben fedezünk fel párhuzamokat, és gondolkodunk el a mai társadalmat érintő kérdéseken. Ez az elidegenítési szándék végig érezhető: rögtön az elején az első kardalt követően a temérdek szinkronszerepéről ismert Rajkai Zoltán olyan modorosan, olyan rossz hangsúlyokkal szólaltatja meg az őrmestert, hogy csak hitetlenül hápogunk a nézőtéren. De aztán ez a fajta „ripacskodás”, ahogy a színész és a szerep maga is minduntalan átsejlik a karakter mögött, valamiféle koncepciót sejtet.



Az amúgy szinte mindig minimum briliáns alakítást nyújtó Fullajtár Andrea is kicsit hiteltelen az elején – olyan, mintha csak szöveget mondana, és nem éli igazán bele magát a szerepbe. Pedig egy olyan karaktert megformálni, mint az okos, gyakorlatias, független és ravasz Kurázsi mama, aki nem riad vissza bizonyos áldozatoktól sem, hogy elérje célját, jutalomjáték lehetne a színésznőnek. Végül azzá is válik, ugyanis az előadás végéhez közeledve egyre erősebb lesz a szerep, a színész pedig fokozatosan visszavonul, hogy a darab csúcspontján már csak Kurázsi mamát lássuk, és amit eddig megértettünk, most már érezzük is.

Az előadás másik meghatározó szereplője a néma Kattrint alakító Pálos Hanna, akinek igazán jól áll, ha nem beszél. Míg a Fényevőkben kifejezetten zavaró, közepes vagy inkább gyenge alakítást nyújt, a Kurázsi mamában ügyesen, kifejezően gesztikulál, és még ha kicsit eltúlzottak is a mozdulatai, maradandó, pozitív élmény őt ebben a szerepben látni.



A színészek a színpad szélén várakoznak belépésükre, végignézik egymás jeleneteit, zenekar híján pedig be-beugranak a hangszerek mögé is, így biztosítva a darab zenei aláfestését. A díszlet (Antal Csaba munkája) minimalista, ahogy annak lennie kell, és találó is. Ilyen az ekhós szekér, amely egy antik babakocsira hasonlít: fehérsége töretlen a mocskos háborúban eltöltött évek ellenére is; olykor a színpadon felbukkan kicsinyített, „játék” változata; ráadásul a gyerekbolond Kattrin időzik benne a leggyakrabban, akinek a béke a családalapítást jelentené, és akit halálakor anyja a szekér ponyvájával terít le. De találó a kukazsákra hasonlító ponyvák használata is sátor, illetve háztető gyanánt, mely remekül érzékelteti, hogy a háborúban az otthonunkból is bármikor szemétdomb válhat.

A darab abban sem tér el a megszokottól, hogy a mára kanonikus Nemes Nagy Ágnes-fordítás alapján készült, szinte szóról szóra mondják el a színészek a szöveget, ám szerencsére bizonyos nehezen érthető részeket átírták. (Például amikor az eredeti szövegben Kurázsi mama azt mondja a Stüsszi származásáról folyó diskurzus során, hogy „Falsch geraten. Ein Schweizer”, ami szó szerint körülbelül annyit jelent, hogy tévedés, svájci, viszont Nemes Nagynál ez úgy szerepel, hogy „Víz, víz. Svájci”.)



Mindent összevetve az előadás meglehetősen hagyományőrző, ami nem azt jelenti, hogy rossz, sőt tulajdonképpen jó, csak nehéz szabadulni a gondolattól: a Katonában ülünk, miért ilyen pőrén egyszerű ez a darab? Egyáltalán, miért így és miért most tűzi műsorára az amúgy kevés „középiskolás” darabot játszó színház a Kurázsi mamát?

Vajon mit gondol az a negyven, tizenhat év körüli tinédzser, akik ezt az előadást nézik? Elvégre ők jelentik azt a korosztályt, akiknek elkerülhetetlenül is (persze az adott iskola tantervének megfelelően) friss olvasmányélményeik lehetnek a drámáról. A háború valósága, a nyomor és politika hatása egy kisember életében gyakran csak olyan fogalmak, amiket megtanul, de nem tud megfelelően értelmezni. Valószínűleg nem ismeri az emberi természetet tizenöt-tizenhat évesen olyan behatóan, hogy megértse, hogyan korcsosul el a háború hatására. Ahogy Berzsenyi hazaszeretetét vagy Ábel és az erkölcs kérdését, a Kurázsi mama problémafelvetéseit is talán csak felületesen érti és érzi meg, a tankönyvek alapján számot ad róluk a témazárókban, és észre sem veszi, hogy ezek a fogalmak továbbra is üresek maradnak.



A Katona József Színház már négy éve működteti Ifjúsági Programját (IP), és jelentős hangsúlyt fektet a fiatalság terelgetésére és (nem csak drámapedagógiai) nevelésére, talán még többet is, mint némely középiskola. Ahogy Végh Ildikó, az IP létrehozója mondja egy interjúban a színházi nevelés szerepével kapcsolatban: nagyon fontos, hogy a fiatalok „olyan darabokat, előadásokat látnak, amikhez közük van, amik őket is érintik”. Ilyen például az Üvegfal mögött is, amelyben közvetlenül nem esik szó az aktuális politikai helyzetről, mégis vázolja azt, és tökéletesen, ugyanakkor természetes módon szemléltet olyan viselkedésformákat, amikkel nap mint nap találkozunk, és magunkon is felfedezhetünk. Ezeket kontextusba helyezi, hogy más szemszögből is végiggondolhassuk, saját szerepünk és viselkedésünk milyen hatást gyakorol vagy gyakorolhat a környezetünkre.

A Kurázsi mama elsődleges célközönsége talán nem a gyakorlott színházlátogatók, hanem a negyven tinédzser. Persze a felnőtt nézők is látják a párhuzamokat a kurrens politikai helyzettel, hogy újra meg újra eléneklik ők is a Nagy Kapituláció dalát. De a darabnak külön üzenete van az iskolás korosztály számára. Ha elvonatkoztatunk a brechti elidegenítéstől, ez tulajdonképpen egy középiskolai előadás. A díszlet egyszerű, a „színészek” a tornaterem szélén ülnek, külön zenekar nyilván nincs, vagy az is az osztályból kerül ki. A színház eddig aktivizáló, figyelemfelkeltő, kérdésfelvető szerepe mellett most egyfajta közösségvállalást is sugall a fiatalokkal, ami a darab végén nyer igazán értelmet. Amikor a fiatal és szerencsés néző ráébred, hogy tulajdonképpen ő is bármikor megismerheti a háborút.

Brecht egyfajta antifasiszta kiáltványnak szánta a Kurázsi mamát, válaszként arra, hogy Hitler ’39-ben bevonult Lengyelországba. Figyelembe véve, hogy mi zajlik az utóbbi időben Ukrajnában, a Katona nem is lehetne aktuálisabb. Ez a darab nagyon jó eszköz lehetne arra, hogy felhívja az emberek és különösen a némileg negligens fiatalság figyelmét: a háború, amit most a színpadon látnak, és amit visszafogott lelkesedéssel olvasnak, itt zajlik a szomszédban. Ezért jól meg kellene gondolnia mindannyiunknak, hogy elénekeljük-e a Nagy Kapituláció dalát, és hagyjuk-e, hogy a fejünk fölött döntsék el, merre toljuk az ekhós szekerünket. Mert pont úgy, ahogy a színpadon, a határ a háborúban is csak egy képzeletbeli vonal, amit bármikor át lehet lépni.

Összegezve tehát a Kurázsi mama nem kifejezetten „katonás”, de ettől még jól eltalált darab, és ha a pedagógiai szándékot, valamint a darabválasztás tudatosságát is figyelembe vesszük, kifejezetten pozitív élményt nyújt az előadás. Ahogy pedig a Katona egyfajta keltetőként próbálja életre hívni a következő évek gondolkodó, érdeklődő, szociálisan érzékeny új generációját, az figyelmet és elismerést érdemel.

Katona József Színház: Kurázsi mama és gyermekei (dráma)
Rendező: Zsámbéki Gábor
Bemutató: 2015. január 17.
Következő előadások: 2015. május 5., 18., 29.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben