×

London aljas utcáin
Andrew Hulme: Hó az édenkertben
Csiger Ádám
2015 // 04. 16

A tavalyi Cannes-i Fesztiválon az Un Certain Regard szekcióban vetített Hó az édenkertben egyszerre bűnthriller és művészfilm, noha egyiknek sem hibátlan.
A tavalyi Cannes-i Fesztiválon az Un Certain Regard szekcióban vetített Hó az édenkertben egyszerre bűnthriller és művészfilm, noha egyiknek sem hibátlan.



A helyszín London, ahol a főhős, Dave munka és kilátások híján igyekszik bedolgozni magát nagybátyja drogüzletébe. Első küldetése alkalmával egy vagyont érő kábítószer-szállítmányt kell célba juttatnia. Rutinmunka, de elviszi magával legjobb barátját, a pakisztáni Tariqot. Eltesz egy adagot a drogból, társa pedig később nyomtalanul eltűnik, és minden jel arra utal, hogy megölték. A rázós kezdet ellenére Dave-et beavatják a bűnszervezet belső köreibe, neki azonban egyre kevesebb kedve van a gengszteresdihez, hisz nem nehéz gondolatban összekötnie barátja eltűnését saját lopásával. Olyannyira kísérti a tragédia, hogy érdeklődni kezd Tariq vallása, az iszlám iránt, de mihelyst azt hiszi, hogy kiszállt a bűnözésből, rögtön visszahúzzák.

A felütésről a havervígjáték (buddy movie) műfaja juthat eszünkbe, és nem csak a „furcsa pár” különböző etnikuma okán. Dave-ről a Taxisofőr mizantróp Travis Bickle-je és a Sebhelyesarcú becsvágyó Tony Montanája ugorhat be, az optimista Tariq pedig olyan mellette, mint az utóbbi gengszterfilmklasszikus együgyű mellékhőse, Manny Ribera. Dave nihilista, borúlátó, ezért is követné bácsikáját az alvilágba. A film zsánere ezen a ponton thrillerbe megy át. Az ilyen műfajú mozik bonyodalma általában vagy egy rosszkor, rossz helyen lévő kisember (underdog) balszerencséje, vagy pedig egy átlagember határsértése, kísértésbe esése, majd elbizakodottságával és felelőtlenségével kiérdemelt kálváriája. Ezúttal mindkét főhős thriller-protagonista: Tariq ártatlanul, sőt jó természete miatt jut balsorsra, Dave pedig amatőr, kezdő bűnöző, aki még a törvényen kívüliek szabályait is figyelmen kívül hagyja.



Ebben az artmozikra szabott thrillerben az alkotók művészfilmes stíluseszközökkel teremtenek feszültséget. A főhős kezdeti elidegenedettségét, közönyét visszafogott rendezés adja vissza: olykor késleltetve, mintegy mellesleg tudunk meg kulcsfontosságú részleteket (pl. Dave lopása). Drogfüggőségét, majd későbbi összeomlását, zaklatott lelkiállapotát és bűntudata miatti számvetését hirtelen flashbackekkel és flashforwardokkal, ellipszisekkel és szubjektív víziókkal ábrázolják. A fenyegető atmoszférához, amit a suspense teremt, illik a film hektikus történetmesélési stílusa is. Még egy MacGuffin (itt ismeretlen tartalmú táska, amit hősünknek kell leszállítania) ravasz használatára is látunk példát, ráadásul ezúttal a bűnthrillerekben gyakran megjelenő karmikus bűnhődéstörténet – a határsértő kálváriája – illik a film vallási vonatkozásaihoz (ilyesmire utal a cím is, benne az édenkert szóval). Az opusz hitelessége is fokozza a feszültséget: az akcentusok fülsértőek, a színészek nem hasonlítanak topmodellekre, a karakterek esendőek, a Dávidok nem győzik le a Góliátokat (gondoljunk a pakisztáni végzetére). Rögrealista a rasszizmus és az idegengyűlölet ábrázolása is: a maffiózóknak Tariq idegen, Dave viszont vérrokon, így előbbi hal meg utóbbi helyett, noha ártatlan.

Tariq egyben komikus másodhegedűs (sidekick) is, halála pedig nem fordulat, hanem a cselekmény elején jelentkező bonyodalom, ugyanakkor annak szokatlanul tragikus. Megváltoztatja a főhős életét, ahogy egy jó bonyodalomnak, katalizátornak kell, de Dave számára innen már visszatérés nincs, Tariq halála véglegesnek tűnő pályára állítja, elmérgesíti a protagonista és az antagonista nagybácsi viszonyát, mintha csak egy olyan filmírói csavart látnánk, ami jellemzően a cselekmény második felében fordul elő. Ennek megfelelően e (bűn)film gyorsan át is megy thrillerből drámába. A történet továbbra is végződhet morális bukással járó bosszúfilmként, aminek köszönhetően nem vész ki belőle a feszültség, de nem is marad benne sok. A katartikus zárás a műfaji- és a művészfilmek kedvelőit egyaránt jutalmazza, viszont az antihős protagonistára olyannyira ráfér a jellemfejlődés és a megváltás, hogy nem nehéz kitalálni: a történet második fele a gyökeres életmódváltásáról fog szólni.



Az alkotás fő hibája, hogy furcsamód épp akkor válik együgyűvé, didaktikussá és szentimentálissá, amikor zsánerdarabból artisztikus drámába fordul. Stilisztikailag végig következetes a mű, de ahogy a hős jó útra tér a film második felében, úgy kezd el hibázni Andrew Hulme rendező. A cselekmény leül, Coelho munkásságát idézően bugyuta dialógok tűnnek fel. A londoni keresztapát, azaz a gengszterfőnök nagybácsit alakító Martin Askew játéka alapján nem téveszthető össze Robert Carlyle Begbie-jével a Trainspottingból, B-filmbe illő munkájára ráadásul az is ráirányítja a reflektorfényt, hogy benne a mozi társforgatókönyv-íróját is tisztelhetjük. A cselekmény hűen követi a forgatókönyvírás tankönyvi szabályait, de a történet előrehaladtával egyre kevesebb eredetiséggel szolgál, és közben elunjuk a művészfilmes fényképezést is. A Hó az édenkertben végül kisebb csalódást okozhat, ugyanakkor kezdetnek nem rossz egy eddig főleg vágóként dolgozó rendezőtől. Soha gyengébb debütfilmet.

Pont: 7/10



Hó az édenkertben
(Snow in Paradise)
Színes, feliratos, angol thriller, 108 perc, 2015
Rendező: Andrew Hulmer
Forgatókönyvírók: Andrew Hulmer, Martin Askew
Zeneszerző: Kevin Pollard
Operatőr: Mark Wolf
Szereplők: Frederick Schmidt (Dave), Martin Askew (Jimmy), David Spinx (Micky), Aymen Hamdouchi (Tariq)
Bemutató dátuma: 2015. április 16. (Forgalmazó: Cirko Film)

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben