×

Az ellentétek nagyregénye
Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok
Wéber Anikó
2015 // 04. 13

Több mint hatszáz oldalon keresztül, te­mérdek sze­replőt és cselek­mény­szálat felvo­nul­tatva meséli el Rakovszky Zsuzsa a konzer­vatívok és prog­resszívok között kiala­kuló ellen­tétet, ami a Tanács­köztár­saság idején kirob­banó erő­vel ébresz­tett fel min­den­kit mély álmá­ból. A hiányzó tanul­ság és állás­fogla­lás pedig arra kész­teti az olva­sót, hogy egye­dül illessze össze a regény szi­lánk­jait.
Több mint hatszáz oldalon keresztül, temérdek szereplőt és cselekményszálat felvonultatva meséli el Rakovszky Zsuzsa a konzervatívok és progresszívok között kialakuló ellentétet, ami a Tanácsköztársaság idején kirobbanó erővel ébresztett fel mindenkit mély álmából. A hiányzó tanulság és állásfoglalás pedig arra készteti az olvasót, hogy egyedül illessze össze a regény szilánkjait.

Rengeteg szereplőt vonultat fel, sok-sok elbeszélővel és cselekményszállal dolgozik Rakovszky Zsuzsa negyedik regényében, a Szilánkokban, amely a századfordulótól 1920-ig mutatja be egy képzeletbeli magyar kisváros – elsősorban az elit és az értelmiség – életét. Az írónő egyik célja, amelyet a Bárka Online-nak adott interjújában is elmond, a konzervatívok és progresszívok között húzódó ellentét bemutatása, amely éppen akkoriban indult, de hatásai a mai napig meghatározzák a társadalmi problémákat. „Gondoltam, kissé távolabbról visszatekintve talán tárgyilagosabban lehet beszélni róla, és megpróbálhatok egy bizonyos határig mindkét oldal képviselőinek a bőrébe belebújni, amennyire tőlem telik” – mondja, és ebből adódik, hogy a regényben nincs állásfoglalás, csupán szilánkok sokasága, amiket az olvasónak kell összerakni.

Nincs egyetlen biztonságot adó nézőpont sem, csak sok-sok E/1-es elbeszélő, akik saját múltjukból, kapcsolataikból, olvasmányaikból építik fel nézeteiket, eszméiket, amelyekért kiállnak és harcolnak. Rakovszky a Könyvhét folyóiratnak adott interjújában mondja: a Szilánkok cím utal arra, amikor a „klasszikus liberalizmus igazságosságra törekvő, nagylelkűen megértő szelleme” szétesett, a szereplők közül pedig „mintha mindenki egy szilánkot választott volna ki magának belőle, mondjuk, egyikük a hagyományőrzést, a másik a társadalomjobbítást”.

A regényben pedig tényleg egy-egy szemlélet, eszme kap „személyiséget”, és ezeken az alakokon sokszor érződik, hogy előbb volt meg az álláspont, amit majd képviselnek, és csak ezután rendeltek hozzá nevet, arcot, múltat, jellemet. Talán ebből adódik, hogy a karakterek egysíkúak, tetteik és gondolataik unalmasan kiszámíthatóak, és akkor sem tud velük azonosulni az olvasó, amikor magukhoz ragadják a szót, és az ő szemszögükből ismerheti meg a történéseket. Egyformán megtalálhatóak köztük a konzervatívok és a progresszívok, de mindannyian ironikus színezetet kapnak, ahogy egy-egy szemszögből megismerjük nevetséges túlzásaikat és hibáikat, majd hirtelen fordulattal szánandó, hányattatott múltjukat.

Van azonban valaki, aki a többi szereplő közül kiemelkedik, és majdhogynem a történet főszereplőjévé lép elő. Ő Emma, aki egyik csoporthoz sem tartozik igazán, és csak ide-oda sodródik közöttük. Őbenne ott van mindkét szemléletmód csírája – egyik neveltetéséből, másik természetéből fakadóan –, és mindkét oldalhoz erős érzelmi szálak is kötik: egyikhez szerelem, másikhoz családja. Ezért ő az egyetlen kapcsolódási pont a két tábor között. Mégis ő a legmagányosabb alak, aki úgy érzi, senkihez sem tartozik igazán.

Szintén ő az egyetlen, aki mindkét táborra egyfajta távolságból tekint, ezért kimondja azok tévedéseit, hibáit, nevetséges vonásait. Mintha az író szócsöve volna, aki ironikusan szemléli a körülötte élőket, akik egy-egy eszme bábjai – miközben magányából adódóan arra vágyik, hogy közéjük tartozhasson. Míg a többiek típusalakok, akik jellemváltozás nélkül alusszák át a háborút, addig Emma él és mozog közöttük, keresve önmagát, és megmentve az egész regényt. Talán az sem véletlen, hogy az ő története a zárlat az a szál, ami a legösszetettebb, legsokoldalúbb, és a legtöbb kérdést, dilemmát vetheti fel az olvasóban: azaz a legerősebb.

Emma történetén kívül egyértelműen a regény utolsó harmada hangsúlyos. Mintha a boldog békeidőkben mindenki csendesen várna és aludna: a szálak lassan, néha már-már unalmasan haladnak és gabalyodnak egymásba, komótosan készítve elő a terepet az első világháborúnak, amelyet aztán kirobbanó erővel követ a Tanácsköztársaság, az ébredés ideje. Itt válik minden előzmény érthetővé, valamint szörnyű tettek okává. Mintha még az egyes leírások is erőteljesebbek, sziporkázóbbak lennének a könyv korábbi részeihez képest, tele élettel és tűzzel. Az ellentétek ugyanis itt feszülnek igazán egymásnak, a karaktereket mozgató eszmék pedig itt érnek cselekvéssé.

A szilánkok azonban csak kis, éles darabkái a világnak. Nem lehet őket összeilleszteni teljes egésszé. Lyukak maradnak közöttük, még a regény végén is, hiszen az összegzés, a tanulságok és ítéletek elmaradnak. A szilánkok közti lyukak pedig arra ösztönzik az olvasót, hogy ő maga töltse ki őket saját értelmezésével.

Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok, Magvető, 2014.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben