×

Harminchat köbméter
Véssey Miklós
2015 // 04. 23

„Hungária körút, húszlakásos társas­ház, harmadik emelet. Óva­tosan nyitom a bejá­rati ajtót, mert nyiko­rog. Az elő­szo­bában sző­nyeg­ről sző­nyegre lépek, nehogy meg­hallják a lépteim. Kerü­löm a nap­palit, az üres fürdő­szobán sunnyo­gok keresz­tül. Az ágyra teszem a táskám, halkan felsó­hajtok. Nem vettek észre.”
Hungária körút, húszlakásos társasház, harmadik emelet. Óvatosan nyitom a bejárati ajtót, mert nyikorog. Az előszobában szőnyegről szőnyegre lépek, nehogy meghallják a lépteim. Kerülöm a nappalit, az üres fürdőszobán sunnyogok keresztül. Az ágyra teszem a táskám, halkan felsóhajtok. Nem vettek észre.

A gyerekszoba tizenkét négyzetméter, háromméteres belmagassággal: harminchat köbméternyi tér elvileg elég nagy ahhoz, hogy eldugjanak benne egy vékony füzetecskét. Nagy a tét: tizedikes vagyok, és a vékony füzetecske az ellenőrzőm, benne az osztályfőnöki rovó, amiért rágyújtottam a biciklitároló mögött. A beírásból persze kimaradt, hogy szerelmes vagyok egy Petra nevű lányba, aki megkért, hogy szökjek ki vele cigizni, valamint hogy a lányok közül Petrának nő a leggyorsabban a melle. A tizenöt soros kisregényben azt sem vázolta az ofő, hogy bár képtelen voltam letüdőzni a füstöt (csak kortyolgattam, mintha innék valamit), ez Petrát egyáltalán nem zavarta, és már majdnem megcsókolt, amikor észrevett minket a biosztanár.

Körbenézek, latolgatom az esélyeket. Hol keresnék utoljára a szüleim? A kályha mögött már kétszer megtalálták, és mindig a matrac alatt nézik meg először. Tapasztaltak, ismerik minden trükkömet. A rituálé általában a következő beszélgetéssel indul:

Mi volt az iskolában? Semmi. Jó, akkor mutasd az ellenőrződ, biztos alá kell írni valamit. Nem kell aláírni semmit. Bent hagytam a suliban. Elvesztettem. A múltkor mindent aláírtatok. Beszedte az ofő. Véletlenül a haveromét hoztam haza. Nem is használunk ellenőrzőt.

Kínos csend. Kis idő elteltével szüleim fáradtan egymásra néznek. Szavak nélküli harc ez, a tekintetek párbaja: ki kezdjen neki a nyűgös kutatómunkának? Aztán az egyikük feláll, elindul a gyerekszoba felé. Az ajtóból figyelem a történéseket, mérem az időt. Eddig két perc tíz másodperc a rekordjuk, mondjuk, akkor az ágyamon volt, és csak arra volt időm, hogy rádobjam a pólómat.

Ilyenkor minden saroknak, bútornak és poszternek különös jelentősége van. Azt már tudják, hogy a küszöböt el lehet mozdítani. Az asztal mögül kiesne, takarítás közben tologatják. A szőnyeg alól a kutya rángatná elő. A lámpaburában majdnem felgyulladt a múltkor. A szekrény sem jó, apukám a hétvégén akarja megszerelni az ajtaját, folyton nyitogatni fogja. Szörnyű, hogy egy tárgynak mindig lennie kell valahol.

Végül betuszkolom a legfelső polcra két mesekönyv közé, azokat már nem olvassa senki. Megjegyzem a címüket: a Világhíres Miklós, meg a Niels Holgersson kalandjai. Ezekre rá sem fognak nézni évekig.

Elégedetten lépek le a székről, talán még mosolygok is, aztán meglátom az öcsémet. Vigyorogva áll a fürdőszobaajtóban, és engem néz. A kezébe nyomok egy ezrest, de még így sem lehetek biztos benne, hogy nem nyom fel a kis korrupt.


Kilenc évvel később egy családi ebéden szóba kerül a régi lakás gyerekszobája. Azóta két költözésen is túl vagyunk, de mindenki pontosan emlékszik az elmozdítható küszöbre, az emeletes ágyra, a törött ajtajú szekrényre. Vitatkozunk, hogy az utóbbit ki törte be: a húgom biztos benne, hogy én dőltem bele részegen, én tisztán emlékszem, hogy az öcsém lőtte bele a focilabdáját, aki pedig esküdni merne rá, hogy törötten vettük. Épp magyarázni kezdem, hogy a múlt relatív, és hogy valószínűleg egyikünknek sincs igaza (kilenc év alatt bármilyen hazugságot bemesélünk magunknak annyira, hogy megcáfolhatatlan igazságnak tűnjön), amikor valami koppan az asztalon.

Az ellenőrzőm az. Felnézek, ott áll a polcon egymás mellett a Világhíres Miklós, meg a Niels Holgersson kalandjai, köztük keskeny hézag. A füzetecske kilenc évig préselődött a könyvek között, két költözést is átvészelt, de amikor a múlt relativitását említettem, nem bírta tovább, a mélybe ugrott. Nesze neked relativitás, itt van az összes aláíratlan karód.


•••


A régi lakásunk jelenleg egy multinacionális cég irodájának mellékhelyisége. A kályhánk helyén vécékagyló áll, a Guns N’ Roses poszterem helyett egy kézszárító gép lóg a falon. Mindez lényegtelen: még ha le is bontják a házat, az a harminchat köbméternyi tér ott fog lebegni egy helyben, és örökre a gyerekszobánk marad.

Helyek és tárgyak nem felejtenek.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben