• Egy felszarvazott lelkész története

    Verdi Stifelliója a Magyar Állami Operaházban

    2013.06.21 — Szerző: Péter Zoltán

    Az idei Verdi bicente­nárium alkal­mából az Opera­ház két koncert­szerű elő­adás erejéig tűzte műsorra a mester ritkán játszott, talán kevésbé jól sikerült, ám annál több figye­lemre méltó rész­letet tartal­mazó operáját, a Stiffeliót. A darabot az utóbbi évtize­dekben több neves külföldi dalszín­ház is bemu­tatta, az Opera­ház pedig a második elő­adást a Verdi-ritka­ság Feszti­vál záró esemé­nyének szánta.

  • A Stifellio nem tartozik Verdi legismertebb operái közé, ám az utóbbi évtizedekben több külföldi operaház is műsorra tűzte, és nem egy cédéfelvétel készült belőle neves előadóművészek (többek között Placido Domingo, José Carerras) közreműködésével. Magyarországon azonban eddig még csak koncertszerűen adták elő: elsőként Szegeden a kilencvenes évek végén, illetve az idei színházi évadban a Magyar Állami Operaházban.

    Az opera korántsem sorolható a Verdi-remekművek közé: a szövegkönyv alapjául szolgáló dráma gyenge és kevésbé hatásos operaszüzsét kínál, a dramaturgiai gyengeségeket pedig tovább fokozta, hogy a cenzúra megcsonkította a darabot. Ennek következtében az néhol nehezen értelmezhető: a szövegkönyvíró Piave kénytelen volt laikus barátot, hitszónokot faragni az eredeti lelkipásztorából. Ez viszont teljesen értelmetlenné teszi a záró jelenet, amikor Stiffelio a híveknek olvas fel a Bibliából, hiszen egy laikus ezt nem teheti meg.

    [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=TSmLu7ZJa1w[/youtube]

    Az opera elsősorban a házasságtörésről és megbocsájtásról szól. Stifellio, a nagy tiszteletnek örvendő hitszónok hosszabb útjáról hazatérve megtudja, hogy felesége, Lina megcsalta őt. Az asszony apja már a cselekmény kezdetén rájön lánya tettére, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a történtekről Stiffelio ne szerezzen tudomást, a csábítót pedig párbajra hívja. Stifellio a párbaj közben mégis rajtuk üt, és mindenről tudomást szerez. Linna iránt azonban mind apja, mind férje megenyhül, a felháborodott apa pedig végez a csábító Federicóval.

    Ahogy ez a fentiekből kiolvasható, az alaptörténet eléggé vérszegény és hatástalan, a zenéből pedig hiányzik a nagy Verdi-operák minden egyes pillanatát uraló drámai hatásosság, érzelemgazdagság. Ez nem jelenti azt, hogy a Stiffolióban nincsenek jobban sikerült részletek, melyek miatt érdemes meghallgatni a darabot. Ilyen többek között a második felvonás bevezetője és kvartettje, amelynek zenei kifejezőereje jócskán meghaladja a korábban készült Verdi-operák bármelyikét. A kórusjeleneteket ugyan nem sikerült elég hatásosan kiviteleznie a zeneszerzőnek, ahogy a zenekari hangzásból is többnyire hiányzik a kellő drámai lendület, de a címszereplő és a női főszereplő zenei jellemzése hatásosra sikerült.

    [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=BgP71YC24p0[/youtube]

    Héja Domokos vezénylése ezen erények ellenére nem tudta maradéktalanul megmutatni e zenében rejlő finom érzelmi árnyalatokat. A zenekar kiegyenlítetten és összefogottan szólt, nem hiányzott belőle a drámai lendület sem, de nem volt meg benne az olaszosan áradó muzsika egyénített kivitelezése.

    Mindemellett a címszerepet éneklő Kiss B. Attila tenorja nem mindig szólt tisztán, tele volt intonációs pontatlanságokkal: szólama magasabb részei többnyire kifogtak rajta, de olykor a mélyebb regiszterekben is akadtak pontatlanságai, még ha kétségtelenül megérintette a szerep szellemisége.

    A női főszerepet éneklő Rálik Szilvia szopránja ezzel szemben olykor kissé éles volt, de minden erőlködéstől mentesen, hajlékonyan és tisztán szólt. Technikailag kifogástalan énekét dinamikailag is szépen árnyalta, bár nagyrészt a jól bevált énekesi kliséket alkalmazta, ezzel együtt is magával ragadó alakítást nyújtva. Remekbe szabott teljesítményt nyújtott viszont Kálmándi Mihály Stankar szerepében. Nagy indulati kitörésekkel, de a finomabb lelki árnyalatokra is érzékenyen énekelt. Karakteres alakítása kétségtelenül az előadás legjobb teljesítménye volt.

    Mindent összevetve átlagos előadást hallhatott tehát, aki ellátogatott június 1-jén az Ybl-palotába; érdemes volt megismerkedni a mester eme operájával is, amely közvetlenül a nagy mesterművek (Rigoletto, A trubadúr, Traviata) előtt született, s amelyben Verdi elsőként próbálkozott meg egy újszerű, a korábbi hagyományoktól eltérő zenei nyelv kialakításával.

    Guiseppe Verdi: Stiffelio
    Magyar Állami Operaház, 2013. június 1.
    Karmester: Héja Domonkos
    Librettó: Francesco Maria Piave

  • További cikkek