×

Szerelem a nagyvárosban
Új Bohémélet-rendezés az Erkel Színházban
Péter Zoltán
2016 // 04. 04

Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán Bohém­élet-rende­zése az 1937-es pre­mier óta mit sem veszí­tett vará­zsából, ugyan­akkor joggal merül­hetett fel a közön­ség és a szak­ma részé­ről is az igény a darab újbóli szín­padra állítá­sára. Így az Andrássy úton futó régi ren­dezés mellé egy új pro­duk­ció is szín­padra került az Erkel Szín­ház­ban Bohém­élet 2.0 címmel.
A színház nem múzeum – hangoztatják időről időre a kritikusok és a rendezők, ugyanakkor tény: az operajátszás sajátossága, hogy a népszerű darabok színpadra állításait olykor évtizedeken át nem cserélik le. Különösen igaz ez a Bohéméletre. Puccini remekművét nemcsak Budapesten, hanem számos más dalszínházban még ma is évtizedes rendezésekben tekinthetjük meg. Természetesen a szép kiállítású régi előadások mára sem veszítettek varázsukból, és ugyanúgy igényt tart rájuk a közönség – ezt felismerve dönthetett úgy az Operaház vezetősége, hogy nem a közel nyolcvanéves, Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán nevével fémjelzett Bohémélet helyett, hanem mellé érkezik a darab új interpretációja az Erkel Színházba.



Az új bemutató lényegében Damiano Michieletto pár éve a Salzburgi Ünnepi Játékokon debütált rendezésének átvétele. A fiatal olasz rendező modern környezetbe helyezi a történetet, megfosztva azt minden romantikus vonásától, a maga lehangoló szürkeségében ábrázolva a nyomort, miközben a nézők a fogyasztói társadalom kritikáját is megkapják. A második felvonás utcai forgatagában Parpignol egy szuperhősszerű alak, aki a róla mintázott játékfigurákat árulja, miközben a gyerekeket a Mikulás és rénszarvasai szórakoztatják. A karácsonyi vásár egy pláza ünnepi forgatagát idézi a bevásárolókocsikat tologató, vásárlási lázban égő tömeggel. A történet szereplői pedig mai fiatalok, akik tengnek-lengek a nagyvárosban, raktárépület-szerű albérletekben ütve tanyát, vagy éppen lerobbant, külvárosi városrészekben vállalnak alkalmi munkát. Mimi és Rodolfo találkozása se idillikus szerelem első látásra. A lány félénk és bizalmatlan, szemmel láthatólag megrémül a férfitől első találkozásuk alkalmával, ami csak jobban felkelti annak érdeklődését. A kulcs elvesztése Rodolfo által manipulált – a zsebébe rejti váratlan látogatója kulcscsomóját – ürügy Mimi marasztalására.



Michieletto azonban nagyrészt betartja az eredeti színpadi utasításokat: a rózsaszín főkötőt ugyan giccses kalappal, a kályhát gázzal működő hősugárzóval, Mimi gyertyáját (füves) cigarettával helyettesíti, de mindezzel nem dolgozik erősen a szöveg és az eredeti szerzői szándék ellen. A mai kornak megfelelően helyettesíti a modern nagyvárosi miliőbe jobban illő kellékekkel a szövegkönyv eredetileg megnevezett tárgyait. Ezeknek a funkcióján azonban nem változtat, és a színpadon nagyjából az a történet játszódik le, amit Puccini és librettistái megálmodtak. A rendezés hatásosan teremti meg a reménytelenség atmoszféráját: a rendező a színészvezetésre és a részletek kidolgozására is igyekezett odafigyelni, ami végeredményében egy gördülékeny, működőképes előadást eredményez. Az énekesekre se lehet sok panaszunk.



Boncsér Gergely érces tenor hangon énekli végig az előadást, miközben igyekszik szerepével érzelmileg is azonosulni. Sajnos azonban színészileg nem sikerül neki meggyőzően megformálnia a fiatal, szerelmes művész alakját. Sáfár Orsolya Mimije színészileg hatásosabb, színpadi megjelenését tekintve is alkalmas a szerepre, szopránja végig biztos technikával szól. Éneklése azonban kevésbé árnyalt, szerepformálása egysíkú. Haja Zsolt határozott színpadi jelenléttel, szép bariton hangon adja elő Marcellót – az övé színészileg és vokálisan is az est legkidolgozottabb alakítása. Szakács Ildikó szemmel láthatóan jól érzi magát Musettaként: természetesen mozog a színpadon, hihetően játssza el a figurát, miközben korrektül énekel, és végig biztos pontja az előadásnak. Schaunard szerepében Nagy Zoltánt láthatjuk-hallhatjuk: baritonja jól érvényesül, karakterformálása is meggyőző. A Colline-t alakító Kiss András jelentős basszus hang birtokosa, szépen adja elő a Kabát-áriát, és végig egyenletesen énekel. Az énekkar színvonalas teljesítményt nyújt, Kovács János irányítása alatt pedig a zenekar is precízen, összeszedetten játszik inkább a zene verista vonásait emelve ki és háttérbe szorítva a líraiságot.



A zenei megvalósítás kisebb hiányosságai ellenére a Bohémélet 2.0 jól sikerült, színvonalas előadás. Nagyon más, mint a nyolcvanéves operaházi előadás, valószínűleg nem is lesz ilyen sokáig műsoron, de mindenképpen érdemes látni a darabot ebben az új, modern köntösben is.

Megosztás:

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben