© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Fiatalság, bolondság – mértékkel
Rising stars-koncertsorozat a Müpában
A Rising Stars elnevezésű koncertsorozat keretében március 5-én este négy fiatal zenész látogatott hazánkba, hogy bemutatkozhasson a magyar közönség előtt a MÜPA színháztermében. Az Európai Hangversenytermek Szövetsége által szervezett program Európa neves koncerttermeiben biztosít fellépési lehetőséget a kivételes tehetségű fiatal zenészek számára.
A Rising Stars elnevezésű koncertsorozat keretében március 5-én, csütörtökön este négy fiatal zenész látogatott hazánkba, hogy bemutatkozhasson a magyar közönség előtt a Művészetek Palotája színháztermében. Az Európai Hangversenytermek Szövetsége (ECHO) által szervezett program Európa neves koncerttermeiben biztosít fellépési lehetőséget a kivételes tehetségű fiatal zenészek számára.
Az est első részében Omo Bello nigériai születésű, Franciaországban élő szopránt hallgathattuk meg, zongorán kísérte őt a magyar gyökerekkel is rendelkező Clément Mao-Takács. A cellulárisbiológia- és genetikai tanulmányait az éneklés miatt hátrahagyó Omo Bello pályamódosítási döntését hamar igazolta az élet. Számos énekversenyen szerepelt kiválóan: legutóbb a Párizsi Nemzetközi Operaversenyen hozta el az első díjat, valamint a közönségdíjat és a Francia Opera-díjat. Korábban drámai szerepeket is megformált már, énekelte a Figaro házasságának Grófnőjét és Donna Anna szerepét a Don Giovanniból. Ennek tudatában joggal vártunk sokat egy huszonnyolc éves énekesnőtől, hiszen e szerepeket általában tíz évvel idősebb, érettebb és tapasztaltabb kollégákra szokták bízni. Sajnos várakozásunk nem igazolódott be, kissé csalódnunk kellett.
A koncert témája izgalmas vállalkozás (A bel canto tegnap és ma), ugyanakkor hálás és hálátlan feladat is egyszerre. Pergolesi Ha szeretsz című dalával kezdődött az est, majd Bellini és Donizetti dalai következtek. Az átlagos nézőnek ezek az alkotások többnyire az újdonság erejével hatottak, és így különösen érdekesek lehettek. Mindig szép számmal akadnak azonban a közönség soraiban olyanok is, akik gondolkodás nélkül lecserélték volna ezeket Donizetti és Rossini ismertebb, slágerszerű dalaira.
Az ilyen exkluzív műsor nagyon bátor vállalás volt Omo Bello részéről, talán túl bátor is. Másképp érezhettünk volna, ha az énekesnő gigszerektől mentesen énekli végig az estét. Sajnos ez nem így történt, talán nem voltak teljesen egészségesek a hangszálai, vagy csak különösen fáradt volt a hangja. A nem túl hosszúra komponált dalok töredezettségét erősítette hangjának olykor finoman érces hangzása. A magasról indított dallamívek többször alulintonáltra sikerültek, amelynek oka részben a sokszor előforduló, bátortalan hangindítás volt.
Az est azonban mindezek ellenére is nagy élményt jelentett. A hallgatóság az üde melódiák által egy tavaszi francia mezőre repülhetett, és a műsor előrehaladtával magunk is szerelmesek lettünk egy alpesi pásztorfiúba vagy pásztorlányba. Omo Bello az érzelmi színeket dicséretesen váltogatta, és igyekezett minden egyes pillanatban szoros kapcsolatban maradni a közönséggel. A kevesebb mint félháznyi nézősereg hálás is volt emiatt, és a többszöri visszatapsolás után ráadásszámok következtek. Elsőként az Oh, mio babbino caro, Puccini Gianni Schicchi című operájából, amely, finoman szólva, nem illett bele a műsorba, és teljesen megzavarta a kialakult idilli, bukolikus hangulatot.
A fiatal szopránt zongorán kísérő Clement Mao-Takács csodálatos partnernek bizonyult. Finom, de érzelmekkel és élettel teli zongorajátéka sokat hozzátett a bel canto dalokhoz. Egyénileg játszott zongoradarabjai közül kiemelkedett Respigni Éji zene című műve, amelyet megható lágysággal, cimbalomszerű hangzással interpretált.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=f7sTI6h81CU[/youtube]
A koncert második felében hegedűre és zongorára írt művekből hallhattunk kettőt, Michael Petrov csellista és Ashley Fripp brit zongorista előadásában. Az elsőként előadott Stravinsky szerzemény, az Olasz Szvit az est fénypontja volt. Michael Petrov csellójátékából rengeteg elfojtott feszültség sugárzott, ugyanakkor ki is tudott engedni, a feszes ritmusok váltakoztak a lágy, keserédes dallamokkal. A duó minden perce izgalmas volt: Ashley Fripp zongorista a legnagyobb profik nyugalmával adta meg a szvit stabilitását, máskor játékosan ismételt meg dallamíveket.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=oUqzMQ8IJ-M[/youtube]
A második mű (talán még nagyobb sikere lett volna a párosnak, ha ez hangzik el előbb) Debussy zeneszerzéstanárának, Césár Franck-nak az egyik legismertebb alkotása volt. Ez az A-dúr szonáta műfajának egyik népszerűbb darabja. A műben előforduló sok hangnemváltás még izgalmasabbá teszi a szonátaforma egyébként is változatos világát, a záró rondóban pedig Franck egyik legfülbemászóbb dallamát hallhattuk.
Az est második részében zenélő két művésznek nagyobb sikere volt, mint Omo Bellonak, pedig eredetileg ő számított az esemény húzónevének. Petrov és Fripp műsorválasztása tökéletes volt: nem kockáztattak, és talán jól is tették, hiszen a koncertsorozat célja éppen az, hogy fiatal művészek fellépési- és koncerttapasztalatot szerezzenek, és erre az ismert (és általában jobban sikerült) művek interpretálása nyújtja a legjobb lehetőséget, az ismeretlenebb alkotások népszerűsítése a közönség körében pedig egy másfajta misszió feladata.
.
Művészetek Palotája, Rising Stars-koncertsorozat
Omo Bello: A bel canto tegnap és ma
Közreműködtek: Clément Mao-Takács, Michael Petrov, Ashley Fripp
Az est első részében Omo Bello nigériai születésű, Franciaországban élő szopránt hallgathattuk meg, zongorán kísérte őt a magyar gyökerekkel is rendelkező Clément Mao-Takács. A cellulárisbiológia- és genetikai tanulmányait az éneklés miatt hátrahagyó Omo Bello pályamódosítási döntését hamar igazolta az élet. Számos énekversenyen szerepelt kiválóan: legutóbb a Párizsi Nemzetközi Operaversenyen hozta el az első díjat, valamint a közönségdíjat és a Francia Opera-díjat. Korábban drámai szerepeket is megformált már, énekelte a Figaro házasságának Grófnőjét és Donna Anna szerepét a Don Giovanniból. Ennek tudatában joggal vártunk sokat egy huszonnyolc éves énekesnőtől, hiszen e szerepeket általában tíz évvel idősebb, érettebb és tapasztaltabb kollégákra szokták bízni. Sajnos várakozásunk nem igazolódott be, kissé csalódnunk kellett.
A koncert témája izgalmas vállalkozás (A bel canto tegnap és ma), ugyanakkor hálás és hálátlan feladat is egyszerre. Pergolesi Ha szeretsz című dalával kezdődött az est, majd Bellini és Donizetti dalai következtek. Az átlagos nézőnek ezek az alkotások többnyire az újdonság erejével hatottak, és így különösen érdekesek lehettek. Mindig szép számmal akadnak azonban a közönség soraiban olyanok is, akik gondolkodás nélkül lecserélték volna ezeket Donizetti és Rossini ismertebb, slágerszerű dalaira.
Az ilyen exkluzív műsor nagyon bátor vállalás volt Omo Bello részéről, talán túl bátor is. Másképp érezhettünk volna, ha az énekesnő gigszerektől mentesen énekli végig az estét. Sajnos ez nem így történt, talán nem voltak teljesen egészségesek a hangszálai, vagy csak különösen fáradt volt a hangja. A nem túl hosszúra komponált dalok töredezettségét erősítette hangjának olykor finoman érces hangzása. A magasról indított dallamívek többször alulintonáltra sikerültek, amelynek oka részben a sokszor előforduló, bátortalan hangindítás volt.
Az est azonban mindezek ellenére is nagy élményt jelentett. A hallgatóság az üde melódiák által egy tavaszi francia mezőre repülhetett, és a műsor előrehaladtával magunk is szerelmesek lettünk egy alpesi pásztorfiúba vagy pásztorlányba. Omo Bello az érzelmi színeket dicséretesen váltogatta, és igyekezett minden egyes pillanatban szoros kapcsolatban maradni a közönséggel. A kevesebb mint félháznyi nézősereg hálás is volt emiatt, és a többszöri visszatapsolás után ráadásszámok következtek. Elsőként az Oh, mio babbino caro, Puccini Gianni Schicchi című operájából, amely, finoman szólva, nem illett bele a műsorba, és teljesen megzavarta a kialakult idilli, bukolikus hangulatot.
A fiatal szopránt zongorán kísérő Clement Mao-Takács csodálatos partnernek bizonyult. Finom, de érzelmekkel és élettel teli zongorajátéka sokat hozzátett a bel canto dalokhoz. Egyénileg játszott zongoradarabjai közül kiemelkedett Respigni Éji zene című műve, amelyet megható lágysággal, cimbalomszerű hangzással interpretált.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=f7sTI6h81CU[/youtube]
A koncert második felében hegedűre és zongorára írt művekből hallhattunk kettőt, Michael Petrov csellista és Ashley Fripp brit zongorista előadásában. Az elsőként előadott Stravinsky szerzemény, az Olasz Szvit az est fénypontja volt. Michael Petrov csellójátékából rengeteg elfojtott feszültség sugárzott, ugyanakkor ki is tudott engedni, a feszes ritmusok váltakoztak a lágy, keserédes dallamokkal. A duó minden perce izgalmas volt: Ashley Fripp zongorista a legnagyobb profik nyugalmával adta meg a szvit stabilitását, máskor játékosan ismételt meg dallamíveket.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=oUqzMQ8IJ-M[/youtube]
A második mű (talán még nagyobb sikere lett volna a párosnak, ha ez hangzik el előbb) Debussy zeneszerzéstanárának, Césár Franck-nak az egyik legismertebb alkotása volt. Ez az A-dúr szonáta műfajának egyik népszerűbb darabja. A műben előforduló sok hangnemváltás még izgalmasabbá teszi a szonátaforma egyébként is változatos világát, a záró rondóban pedig Franck egyik legfülbemászóbb dallamát hallhattuk.
Az est második részében zenélő két művésznek nagyobb sikere volt, mint Omo Bellonak, pedig eredetileg ő számított az esemény húzónevének. Petrov és Fripp műsorválasztása tökéletes volt: nem kockáztattak, és talán jól is tették, hiszen a koncertsorozat célja éppen az, hogy fiatal művészek fellépési- és koncerttapasztalatot szerezzenek, és erre az ismert (és általában jobban sikerült) művek interpretálása nyújtja a legjobb lehetőséget, az ismeretlenebb alkotások népszerűsítése a közönség körében pedig egy másfajta misszió feladata.
.
Művészetek Palotája, Rising Stars-koncertsorozat
Omo Bello: A bel canto tegnap és ma
Közreműködtek: Clément Mao-Takács, Michael Petrov, Ashley Fripp
