×

Haverrománc svéd módra
Roy Andersson: Egy galamb leült egy ágra…
Csiger Ádám
2015 // 03. 16

A tavaly Velen­cében Arany Orosz­lánt nyert Egy galamb leült egy ágra, hogy tű­nőd­jön a léte­zés­ről méltó záró­da­rabja Roy An­ders­son „élet” triló­giá­jának, amely ezzel a film­törté­net leg­jobb mes­ter­hár­masai közé került. Nincs hiány szür­reáliá­ból, gro­teszk­ből, kese­rűen (ön)iro­nikus filozo­fálás­ból ezúttal sem.
A tavaly Arany Oroszlánt nyert Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről méltó záródarabja Roy Andersson „élet” trilógiájának, aminek így a legjobbak közt a helye.



A svéd rendező egzisztencialista trilógiája természetesen nem sequelekből áll, hanem bevallott szerzői koncepció által összekötött mesterhármas. Következetes folytatásokból már csak azért sem állhatna, mert az egyes filmek sem pusztán néhány főhős történetét követik. Szkeccsekből épülnek fel, amelyeket nem elsősorban a cselekmény, sokkal inkább a filozofikus főtéma kapcsol össze, már-már antológia módjára. Igaz, a Dalok a második emeletről című nyitódarabnak ellentétben a Te, aki élsz című második résszel – van fő cselekményszála (gondoljunk csak az apára, akinek költő fia elmegyógyintézetben vegetál), műfajilag a komédia mellett a családi (melo)drámához áll a legközelebb.

Jelen filmnek is van fő cselekményfonala, ami talán a legmarkánsabb az egész trilógiában. Két gyászhuszárra emlékeztető házaló ügynök árul viccbolti termékeket minimális sikerrel. Bevallásuk szerint a szórakoztatóiparban dolgoznak, céljuk felvidítani az embereket, de ez nagyjából annyira sikerül, mint a Jó reggelt, Vietnam! rádiós műsorvezetőként felsülő hadnagyának. Felkopik az álluk, egyikük depressziós lesz, frusztrációjukban egymás idegeire mennek, végül összevesznek – a műfaj tehát havervígjáték és brománc. Filmünk szerzői műként persze e zsáneren belül a lehető legtávolabb áll egy hollywoodi buddy movie-tól.



E zsánerek konvencióitól eltérően a két főhős közt nincs markáns különbség, noha Andersson modern Don Quijoteként és Sancho Panzaként jellemezte őket. Letűnt kort, egy mind kevésbé versenyképes hivatást képviselnek: játékokkal házalnak, az embereket viszont az ilyesmi napjainkban (és pláne a fagyos Svédországban) érthető módon hidegen hagyja. „Az élet egy nagy vásár, veszel valamit, és megpróbálod eladni tízszer annyiért. Az egész világ felfogta, csak te nem” − mondja a Dalok a második emeletről apakaraktere a fiának (aki persze épp ezért van elmegyógyintézetben). A két árusnak sincs érzéke az üzlethez, kereskedőként antitalentumok, nem elég rámenősek ahhoz, hogy csurranjon-cseppenjen nekik valami „a nagy vásárban”. Szomorú bohócok, szánalmas kisemberek. Andersson filmjeinek megszokott hősei, így sorsuk is az ő híresen kiábrándult, pesszimista világnézetéből fakad. A komikusduó képtelen nevettetni, nem tudnak jó képet vágni „a nagy vásárhoz”, túl komolyan veszik magukat. Az akasztófahumoráról ismert író-rendező önironikus alteregói, ahogy az apátiába vonult költő is a trilógia nyitányában. A havervígjáték és a brománc ezúttal csak alibi, amely összefűzi a szkeccseket. És annak tökéletes, ráadásul az utazó ügynökök a road movie zsánerét is meginvitálják, ami szatirikus, szociokritikus társadalmi tabló felvázolására ad lehetőséget.

A cím sokatmondó: a direktor Bruegel Vadászok a hóban című festményét nevezte meg egyik inspirációjaként. Az író-rendező is madártávlatból ábrázolja társadalmunkat és az emberek napi rutinját. A felvevőgép egy szemlélődő, ágon ülő madár nézőpontját imitálja, hisz Andersson továbbra is statikus, hosszú, nagy mélységélességű totálokkal és részletgazdagon kimunkált jelenetezéssel dolgozik. Szabadon kalandozhat a tekintetünk, a rendező csak módjával tereli a figyelmünket. Nem érdekli, mit szeretnénk közelebbről is megnézni, figurái elvesznek a totálokban, amivel jelentéktelenségünkre mutat rá. Rejtett kamerának is beillő perspektívájából a magánéletünkbe kukkant bele titokban, véletlenszerűen. Nemcsak kontextusból kiszakított szcénáival helyezi más megvilágításba létünket, de azzal is, hogy gegjei révén modern korunkat veti össze barbár történelmünkkel. Humora filozofikus, ami így is van rendjén, hisz a jó vicc éleslátó, bölcs, valóságalapja van.



Andersson pesszimizmusát jól példázza a trilógia steril, monokróm színvilága, na meg a holtsápadtra sminkelt karakterek. Romero a Holtak hajnalában a plázák vásárlóit ábrázolta élőhalottként, Andersson már egész társadalmát lát(tat)ja ilyennek. A forma illik a tartalomhoz: nemcsak a direktor filozofálása (ön)ironikus, hanem filmjeinek stílusa is beillik a művészdrámák kifigurázásának, azok komédiaváltozata (a festményszerű snitteket Pálos Gergely és Borbás István fényképezték). A hóbortos és rezignált elbeszélés is humorforrás, és nincs hiány a trilógia korábbi részeit is átitató szürreáliából, abszurdból, groteszkből és tragikomikumból sem. A gegek ezúttal még kiforrottabbak, humoruk még fanyarabb, így a trilógiából ez a darab áll a legközelebb egy ironikus és kisrealista művészmozihoz. Andersson túl van a hetvenen, de ez csak az ötödik filmje, miután az 1970-es Svéd szerelmi történet és az öt évvel későbbi Giliap után negyedszázadig nem készített mozit, szerzői apátiába esett. E trilógia darabjai között hét-hét év telt el, becsüljük hát meg, hogy Andersson-opuszt láthatunk a mozikban.

Pont: 9/10

Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről (En duva satt pa en gren och funderade pa tillvaron)
Színes, feliratos, svéd–német–norvég–francia szatíra, 101 perc, 2014
Rendező, forgatókönyvíró: Roy Andersson
Zeneszerző: Hani Jazzar, Gorm Sundberg
Operatőr: Pálos Gergely, Borbás István
Szereplők: Holger Andersson (Jonathan), Nils Westblom (Sam)
Bemutató dátuma: 2015. március 19.
(Forgalmazó: Cirko Film)

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben