×

Mesebeli koncert hab nélkül
Szeder-koncerten jártunk
Szarka Károly
2016 // 03. 10

Még el sem kezdődik a Szeder-kon­cert, akad, akit máris fel­kavar. Még­hozzá azokat, akik végül nem tudnak eljönni: miért ilyen kései az idő­pont, meg amúgy is, miért kez­dőd­nek álta­lában éjszaka, a meg­hir­de­tett idő­pont­nál is később, és érnek végét még lehe­tetle­nebb idő­pon­tokban a hét­köz­napi kon­certek?
Még el sem kezdődik a Szeder-koncert, akad, akit máris felkavar. Méghozzá azokat, akik végül nem tudnak eljönni: miért ilyen kései az időpont, meg amúgy is, miért kezdődnek általában éjszaka, a meghirdetett időpontnál is később, és érnek végét értelemszerűen még lehetetlenebb időpontokban a hétköznapi koncertek nálunk, ahol az ember hajnalban kel, korán reggel autóba vagy buszra száll, óvodába viszi a gyereket, és legkésőbb kilenckor már egy irodában ül.



Az én helyzetemet ebben a pillanatban sem gyerek, sem polgári állás nem nehezíti meg, a koncert kapcsán a Facebookon panaszkodókkal mégis mélyen együttérzek. Korán kelni én sem szeretek, legalábbis akkor nem, ha keveset aludtam. A zenekar első, Hab a tetején című lemezének egyik emblematikus száma, a Lazsa-dal viszont éppen a fenti munka vs. szórakozás dilemmához vezető kortünetek ellen lázad. A reggeli metrózás, a sietve bekapott falatok és a „papírkávé”, a meetingek, a business looking, a pörgés és az idegtépés ellen.

Lehet, hogy a mindenkori szervezőknek és a mindenkori zenekaroknak valóban érdemes lenne megfontolniuk a munkahely-kompatibilis és családbarát kora esti koncertkezdéseket, bár a műfaj hagyományosan mégiscsak az éjszakához kötődik. „Ez nem színház, bazdmeg”, mondta egy zenész ismerősöm pár éve, miután a zenekar késését megelégelve néhányan elindultak haza, és visszakérték a belépőjegy árát. Akárhogy is, a fél tízes kezdés és az egyórás időtartam még barátinak tekinthető, utóbbi pedig még egy kicsit kevésnek is tűnik.



Szeder-Szabó Krisztina és zenekara a Budapest című, francia nyelvű sanzonnal indít, ami egyébként saját szerzemény. Budapest neve ebben a dalban Büdapestnek hangzik, vagy még inkább Párizsnak, és ahhoz az atomszférához, amit rögtön a koncert elején megteremt, tényleg nem árt éjszakának lennie, bár a tökéletesen steril Gödör Klubnál hangulatosabb nagyvárosi lokált is el lehetne képzelni helyszínnek. A Reggeli dalnak a rügyező fákkal meg a kávé illatával viszont már mindegy, hogy hol és mikor szólal meg, vagyis nyilván reggel, elsősorban az ágy mellől, és természetesen ébredés után kellene, hogy jól induljon a nap.

A már említett és szintén elhangzó, az okostelefon-nyomkodás, az egész napos rohangálás és a mindentevés helyett a pihenésről, sorozatnézésről és popcornevésről álmodozó Lazsa-dallal ellentétben ez egy pozitív, tettvágytól sugárzó, életigenlő, derűsen ébredős dal. És akkor jön a kurta farkú Tündérdisznóról szóló ballada a maga varázslatos, mesebeli világával, egy olyannal, ami mégiscsak a mi földhözragadt világunk, és amiben mi magunk, a pénzéhes és sikerorientált emberek válunk disznókká, pénztárcánk pedig malacpersellyé. Aztán ott van a melankolikus, de a végén mulatósba átcsapó Őszi dal és az Alessandro Baricco regénye ihlette, azonos című Tengeróceán.



A népzenei, vagy ha jobban tetszik, világzenei elemekkel teletűzdelt, ennek ellenére (vagy ezzel együtt) modern és könnyed muzsika ritmusát a dobos, Szabó Sipos Ágoston, valamint a nagybőgős, Gyáni Marcell adja, Bakai Márton pedig hegedül, néha hosszabb szólókat előadva. A produkció veleje az énekes-gitáros Szeder-Szabó Kriszta különleges hangja és előadói tehetsége, amely a csütörtök esti szerény létszámú hallgatóságnál komolyabb figyelmet érdemelne. Bár pont annyian vagyunk, hogy egy intimebb térben is működhetne a dolog. Na jó, működik azért így is.

A folkos, sanzonos, jazzes hangzású, akusztikus alapú zene, a frontleány életigenlése és a Lukácsházi Lucával közösen írt szövegek nem túl harsány, mégis markáns humora a hazai mezőnyből leginkább a Specko Jedno zenekarra és Rutkai Borira emlékeztet, anélkül, hogy epigonnak tűnne. Az első lemezen szereplő vagy arról lemaradt dalok mellett jönnek vadonatújak is a készülő albumról. Egy kicsi lányról szólnak, meg egy piros kabátos lányról, és nagyjából ugyanazt közvetítik, mint a korábban hallott dalok: menekülni kell, és van is hova menekülni a világ zaja elől, néha pedig éppen a zajra, az önfeledt mulatozásra van szükség.

Feldolgozást is kapunk a végére, a legendás Kex együttes Elszállt egy hajó a szélben című dalának felfrissített változatát. A hab a tetején viszont elmarad, a végig kulturáltan üldögélő közönségből senki nem tapsolja vissza a zenekart, és ez a passzivitás a mindennapi rohanással egyetemben mintha ugyancsak kortünet lenne. Szolid taps jutalmazza tehát a rövidke koncertet, senki nem kiabálja, hogy „vissza, vissza”, sajnos én is néma maradok, pedig szívesen hallgatnám még tovább. A kollektív bűnösség érzésével a lelkemben indulok haza, de azért előtte megbeszéljük a mosolygós Krisztával, hogy nemsokára interjúzunk egyet.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben