×

A meg nem értett zseni
Abel Ferrara: Pasolini
Vass Éva
2016 // 03. 02

Itt egy újabb film, ami Pier Paolo Pasolini emléke előtt tisz­teleg. A nagy olasz ren­dező tra­gikus halá­lának negy­ve­nedik évfor­dulója alkal­mából Abel Ferrara vitte film­vá­szonra Pasolini életének utolsó huszon­négy óráját.
Marco Tullio Giordana 1995-ben elkészített Pasolini: Egy olasz bűntény című filmje után itt egy újabb darab, ami a tragikusan elhunyt olasz rendező emléke előtt tiszteleg. Abel Ferrara életrajzi drámája ismert biográfiai történetszilánkokkal tarkítva rekonstruálja Pasolini két utolsó, befejezetlenül maradt művét, az Olaj (Petrolio) és a Porno-Teo-Kolossal forgatókönyvét. Feltűnik a Furio Colombo által készített utolsó interjú, a Ninetto Davolival együtt töltött vacsora, Pasolini és édesanyja bensőséges találkozása, valamint a Giuseppe Pelosival (a vélt tettes, akit tíz év börtönbüntetésre ítéltek) töltött éjszaka Ostia tengerpartján. Nagyon érdekes paletta, különleges színekkel – Ferrarának mégsem sikerül emberközeli portrét festenie a „körkörös harcot vívó magányos költőről”: Pasolinije a jelenetek inkoheres összefűzésétől és a zavarba ejtően hamis, üres szituációktól fulladozik.



Igaz, a kezdés erős: Ferrara a Saló, avagy Sodoma 120 napja című híres-hírhedt, provokatív film képsoraival nyit. A Salót sokan tekintik a Pasolini-életmű betetőzésének, melyben a legkegyetlenebb őszinteséggel esik szó a hamis morálról és a hatalommal való visszaélésről. Miközben peregnek a kockák Pasolini utolsó filmjéből, egy interjút hallunk, melyben hitvallásáról, a művészet és megbotránkoztatás közötti kapcsolatról faggatják. Ezután felhangzik monológja, az Alberto Moraviának írott levél gondolatfoszlányai. Nincs sok esély rá, hogy a Pasolini életművét kevésbé ismerő néző képes bármilyen logikus egységbe foglalni a hallottakat a látottakkal, ugyanis miközben az író az Olaj című regényéről értekezik, Róma külvárosa elevenedik meg előttünk, ahol éppen bevetésre készülő prosti suhancok gyülekeznek. Így azt érezzük, hogy a csapongó történetvezetés és jelenetek közötti kapocskeresés elveszik az esélyt a filmélmény megélésétől.



Az alkotás hitelessége más szempontból is megkérdőjelezhető. A film megnézését követően ugyanis nem látjuk tisztábban sem Pasolini halálának rejtélyes körülményeit, sem bonyolult egyéniségéhez nem kerülünk közelebb. 1975. november 2-án reggel Ostia tengerpartján sétálók bukkannak rá az író-rendező felismerhetetlenségig roncsolt holttestére. A megelőző estét Pasolini egy tizenhat éves homoszexuális prostituálttal töltötte, akit még aznap éjszaka elfogott a rendőrség, mivel egy Alfa Romeóval száguldozott. Az autóban nem sokkal később megtalálták Pasolini iratait, így elég rövid időn belül sikerül Pelosiból kihúzni a vallomást, miszerint ő a rendező gyilkosa. Ferrara fel sem veti, hogy a botrányhős zseni meggyilkolása mögött politikai-ideológiai okok is húzódhattak, hatalmi összeesküvés áldozata is lehetett. Köztudott tény, hogy filmjei miatt több mint harminc polgári-cenzori perben kellett részt vennie vádlottként. Nem volt ez alól kivétel utolsó filmje, a Salo sem. Bemutatója hatalmas botrányt keltett mind a politika, mind az értelmiség köreiben. Pasolini elviselhetetlen nyíltsággal beszél e filmjében a totalitárius társadalmi berendezkedésekről, így talán nem is annyira véletlen, hogy a premier után halálos fenyegetések érték szélsőjobboldali szervezetektől, majd rejtélyes módon a kópia is eltűnt. Ferrara ugyanakkor nem tesz egyebet, mint visszanyúl ahhoz az egyre inkább valószerűtlennek tűnő hivatalos verzióhoz, miszerint a művészt a kiskorú Pelosi verte agyon. Az olasz társadalom véleménye nagyon megoszlott már ’75-ben is Pasolini halálát illetően: valójában szexuális bűntény vagy egy jól kitervelt politikai gyilkosság áldozata lett? A rejtélyes esetet még jobban felbolygatta Pelosi 2005-ben tett vallomása, miszerint a gyilkosságot nem ő követte el. Ferrara alkotása ezekre az eshetőségekre minimális szinten sem utal.



Ugyancsak kifogásolható a rendező-költőt alakító William Dafeo (Grand Budapest Hotel, Szakasz, Született július 4-én) játéka. A színészt a megtévesztésig sikerül „pasolinissé” maszkírozni, alakítása mégsem árnyalt, nem érezzük hitelesnek, izgalmasnak az általa megjelenített figurát. Hiányzik belőle az az érzelmi töltet, ami a valóságban nagyon is jellemezte a művészt. Pasolini erőtől duzzadó, provokatív, botrányokkal övezett géniusz volt a való életben, de a film csupán a komoly, mosolyra képtelen író és a fiatal suhancok közt otthonosan mozgó Pierito egyszerű kontrasztja körül forog. Dramaturgiailag úgy van felépítve az alkotás, hogy még Pasolini mélyenszántó, profetikus gondolatai is kioltódnak. Elég csak arra a jelenetre gondolni, ahol Pasolini hazatér szeretett édesanyjához: megfürdik, felöltözik, olvassa az újságot, rezzenéstelen arccal ajánl egy könyvet unokatestvérének, Graziella Chiarcossinak, majd visszavonul dolgozószobájába, ahol Eduardo de Filippónak címzett levelét komponálja. Egy idő után azonban a jelenetek üressége még Pasolini máig érvényes megállapításainak izgalmát (újrafelfedezés) is kioltják a nézőből. Sajnos Ferrara bicskája beletörni látszik az ígéretesnek tűnő koncepcióba.

Pont: 3/10

Pasolini
(színes, feliratos, francia-olasz-belga életrajzi dráma, 84 perc, 2014)

Rendező: Abel Ferrara

Forgatókönyvíró: Abel Ferrara Maurizio Braucci

Operatőr: Stefano Falivene

Producer: Thierry Lounas

Szereplők: Willem Dafoe (Pier Paolo Pasolini), Maria de Medeiros (Laura Betti), Riccardo Scamarcio (Ninetto Davoli) Giada Colagrande (Graziella Chiarcossi), Adriana Asti (Susanna Pasolini)

Bemutató dátuma: 2016. február 25. (Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben