Kérlelhetetlen ellenszegülés

Sallai Péter egyszer azt mondta nekem, hogy a black metal még korántsem merült ki, mint azt sokan mondják, sőt több benne a lehetőség, mint bármelyik másik könnyű­zenei irányzatban. Zenekara, a Bornholm tökéle­tesen alátámasztja ezt az állítást. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy négy év hosszú idő. A tagcserék és az általános underground zenekari (elsősorban erőforrási) problémák pedig tovább tetézik a nehézségeket. Főként akkor, ha arra gondolunk, milyen őrületes lemez­megjelenési dömping jellemzi korunk könnyű­zenéjét, így a metal világát is. Hétről hétre újabb zenekarok tűnnek fel, szinte átlát­hatatlan sűrűségű szövetté téve a zenei szcénát. Ez az intenzitás pedig sokszor az igazi értéket képviselő albumok és bandák eltűnésének esélyét erősíti.

De az erős szellemek nem tűnnek el, hovatovább akár ennyi idő után is ugyanazzal az erőbedobással és minőséggel térnek vissza, mint most, Inexorable Defiance című albumukkal. A mára megszilárdult és bevált felállás remek formát mutat a korongon, amelyet a külföldi kiadóval megtámogatott hangzás csak tovább fokoz. Már szinte hagyományszerűen magasztos borítóval találja szembe magát a hallgató az első találkozáskor, amely vörös színével, illetve az ezáltal teremtett ködből kiemelkedő sziklával és a rajta látható kevert lénnyel hasonló elköteleződést sugall, mint a korábbi felvételeken.

Ez az elköteleződés pedig a black metal „pogány” vonalához húz továbbra is, annak is a bajos műszóval élve „epikus” oldalához. Ennek kelléktára minden tekintetben felsorakoztatásra kerül; lágy, nem sietős szintetizátorfutamok a háttérben, valamint alapvetően középtempós melódiák, amelyek közösen idézik fel a múltba révedés romantikus hangulatát. A dalok a mára már védjegyszerű Bornholm-riffekből építkeznek, hol harci lázat, hol melankóliát, hol a kettőt együtt kiváltva a hallgatóból.

[youtube]http://youtu.be/g3piCNJElbc[/youtube]

Szerkezetét tekintve kevésbé sodró, sokkal inkább megfontolt lemez ez, amelyre az intro és az átvezető tételek csak ráerősítenek. Így összesen 44 percet kapunk, 11 dal tolmácsolásában, illetve egy bónusz számot, valamint a néhány évvel ezelőtti Bathory-feldolgozást is, a Valhallát. Ez utóbbinak a szerepe nyilvánvaló, hiszen csak a Turulheart gyűjteményen volt eddig hallható, azonban talán szerencsésebb lett volna újra felvenni, hiszen még az előző énekessel készült. Itt szeretném röviden kiemelni az egyetlen negatívumot, ami talán nem is igazi negatívum: az új énekes hangja bár a klasszikus black vonulatba illeszkedik, mégsem olyan hatásos, mint az elődé, néhol monotonitásba és egyhangúságba torkollnak az általa előadottak, de könnyen elképzelhető, hogy csak a következő anyagra fog teljesen beérni.

A szövegek szintén a már ismert módozatok szerint működnek: nemcsak a zenei megoldások, de a kapcsolt költemények is a letűnt, „pogány” világot idézik fel, harcokat és harcosokat, uralkodókat, egy olyan világot, amely már nem létezik, azonban adva van ez a zenei stílus, amely újra felszínre hozhatja a már elfeledett emlékeket. Talán ebben fogható meg a Bornholm és az Inexorable Defiance lényege: kérlelhetetlenül áll ellent két fronton; egyrészt az elveszettnek gondolt hagyományok mellett tart pajzsot, másrészt kardot ránt a metal modernizálódása ellen is. Ennek egyik legjobb példája a Walk on Pagan Ways néhány dallama, amelyek, mondhatni, „öregesek”, ha a metal világát nézzük, azonban új jelentéssel és élettel telítődnek meg az album hangsávjain.

Bővebben nem tartom érdemesnek kiemelni az egyes dalokat, hiszen mindegyik ugyanezt a hozzáállást hordozza magában. Ennek ellenére egyáltalán nem egysíkú a lemez, hanem különböző rétegek sokaságát tartalmazza, ahogyan elődei, az On The Way of The Hunting Moon és a March For Glory and Revenge mélyén is megtalálhatóak. Végeredményben nemcsak a Bornholm, de a magyar metal-világ 2013-ban eddigi legjobb lemezével találjuk szembe magunkat. Remélhetőleg a következő támadásra nem kell ilyen sokat várnunk.

Bornholm: Inexorable Defiance, NoisArt Records, 2013.
http://www.bornholm.hu