Az Elefánt idén márciusban jelentette meg második nagylemezét, a Gomolyt. Nagy várakozás előzte meg ezt az anyagot: tudja-e tartani a zenekar a szintet az ígéretes Vérkeringő után?
Idén márciusban megjelent az Elefánt zenekar régóta várt második nagylemeze, a Gomoly. A 2012-es, Kék szoba című EP debütálása után egy évet kellett várni a Vérkeringő albumra. Mint ahogy címe is árulkodik a táncos lüktetésről, úgy a hangulatok és stílusok keveredése jellemző a korábbi lemezre. Természetesen ezen a korábbi munkán megtalálhatóak azok a dalok és hangulatminták (Merengő I-II-II., Ízek és formák, November, Kedvenc felhőm), amelyek a Gomoly előzményének tekinthetők. Az új lemez mindenképpen egységesebb, inkább a szövegek formai és tartalmi jegyeire érvényes a lemezcímben megjelölt, ismét mozgalmasságot sugalló belső gomolygás.
A szövegek lelki vívódások kavarodását, parttalan helyzetek útkeresését járják körül, ezt támasztja alá a sokszor kijátszott, egymásra íródó rímek halmozása, amelyek hangalaki hasonlóságai elmossák a szavak közötti jelentéshatárt. Emellett a dalok sokkal szűkebb tereket jelenítenek meg, úgy is lehet mondani, testhez közelibbek (bordaközi rések, száj, nyelv, tüdő, könnycsatornák stb.) és ezek bomlanak tovább az érzelmi válságok és dilemmák felé. Az egyébként egységes, tizenegy számos lemezen találhatók kivételek, amelyek vagy zeneileg, vagy témájukban kicsit elütnek a többitől, de egyúttal éppen ezért enyhítik a lemez mély tónusú hangulatát (Cirkusz, Hinta, Szikra, Rejtő, Alszik, Folyó). Kivételt képezhet a punkos alapokra helyezett, odaszólós Fakard című szám egyértelműen kizökkentő jellege, ami a koncerteken biztosan nagyot fog szólni, csakúgy, mint a porszívózást humorosan átértelmező Por. Az album lelkületéből kiváló és egyben legfelszabadultabb szám, a filmzenei magasságokat megjáró Tizenhat igazi léleksimogató. Ezek mellett a Zúzmarás akusztikusan hangszerelt etűdje és a Vacak végtelenbe ringató, népzenei hajlításokkal tarkított siráma képezhet még kivételt.
Az ötletes dalszerkezetek, a zenei megoldások és az izgalmas, egyedi atmoszféra csábítanak minket az újrahallgatásra, miközben szépen lassan feldolgozzuk és felfedezzük a szövegek mögött bújó tartalmakat. Az albumkoncepció nagyon is él, a számsorrend további élményekkel gazdagíthatja a hallgatót. A lemezt csak ajánlani tudom, klubkoncerteken nagyon jól működik: erről a most következő fesztiválok valamelyikén pedig bárki maga is meggyőződhet. A Gomoly nem könnyű anyag, a számok súlyos léptekkel döngetnek rajtunk, de megéri, mert előfordul olykor, hogy „vackot alkot a vacak élet”.