Huncut rókusságok

Weöres Sándor Priapos című könyve keletkezése után fél évszázadig nem került kiadásra, ám nem is a nagyközönségnek, hanem a feleségnek, Károlyi Amynak készültek ezek az erotikus versek. Most először jelentek meg nyomtatott betűkkel, a Helikon kiadásában.

A Weöres-életmű ma is nehézkesen lel termékeny visszhangra az értelmezők körében. Noha az átlagolvasó számára mindig is létezett Weöres Sándor mint költő, író, közismert művei által korántsem jellemezhető, skatulyázható be. A hangsúlyeltolódást épp az okozza, hogy Weöres költészetét leginkább a Bóbita, a Rongyszőnyeg és A teljesség felé kötet által ismerik és ítélik meg az olvasók, ám líratörténeti szempontból ezek nem olyan innovatív és jelentős darabok, mint más, kevéssé ismert versei. Nehéz kiragadni az életműből az értékesebbjét, mert ezek nem adott időszakokhoz köthetők (bár a Tűzkút kötetet sokan kiemelik), az irodalomtörténészek időnként mégis megpróbálják elhelyezni a kánonban, néhol „A szerepekre bomló én költészete” fejezetbe kerül (Kulcsár Szabó Ernő), másutt „A századközép irodalma” fejezetbe (Gintli Tibor–Schein Gábor), vagy Karinthy Frigyes, Szathmári Sándor, Hamvas Béla és Szentkuthy Miklós munkásságával rokonítják (Grendel Lajos). Született néhány Weöres-monográfia is az elmúlt évtizedekben, még a költő életében Tamás Attiláé (1978), Bata Imréé (1979) és Kenyeres Zoltáné (1983), ám ezután csaknem két évtizednyi szünettel későbbi Schein Gábor vékony kötete (2001) vagy Nagy L. Jánosé (2003). Nemrég, a 2013-as centenáriumra pedig Kenyeres Zoltán és Harmath Artemisz Weöres-könyve jelent meg. A legújabb Bartal Mária műve (2014), amely Weöres Sándor mítoszpoétikája felől közelíti meg az életművet.

E felsorolást tekintve úgy tűnhet, hogy Weöres megtalálta értelmezőit, hiszen monográfiák is születtek írásairól – azonban ezek a szerzők kevéssé reagálnak egymás kutatásaira, nincs összkép, így máig nem alakult ki Weöres megnyugtatóan körülhatárolt irodalomtörténeti pozíciója. Az sem javít a recepció helyzetén, hogy a teljes életmű kritikai kiadása nem történt még meg, az Elhagyott versek (részben) kiadatlan anyaga is csupán a 2013-as centenáriumra jelent meg, a levelezés pedig a mai napig nincs feldolgozva. Ráadásul Weöres örökösei nem túl együttműködőek, például a Digitális Irodalmi Akadémiára sem engedték a verseket felkerülni, s az interneten máshol sem nagyon találhatók meg. Ez pedig az első problémával függ össze, hogy vajon miért csak a fent említett műveket ismerik sokan.

A Priapos című kötet elkészülte után ötven évig nem került kiadásra. Mivel Weöres felesége, Károlyi Amy halála előtt hozzájárult, hogy a neki készült versek („Bókusnak Rókus”) fakszimile kiadásban megjelenjenek, így 2001-ben nyomdába került a ciklus eredeti formájában, ami annyit jelent, hogy a kézírásos kockás füzet másolatai olvashatók az akkor kiadott kötetben, amelynek ajánlójában Mészöly így fogalmazott: „huncut hadüzenet a képmutatásnak”. A Priapos című, negyven versből álló ciklus 1950 szeptemberében született, amelyről így írt Károlyi Amy: „Weöres Sándor Priapos címmel írta e gyűjtemény verseit, a magyarázó alcímet én illesztettem hozzá. Mészöly Dezső 2000-ben írt szíves ajánlásával nyújtom át az olvasónak e művészi játékot, játékos művészetet. Fogadják szeretettel.” E könyv most először kerülhet az olvasók kezébe nyomtatott betűkkel, új dizájnnal a Helikon kiadásában: Tillai Tamás tervezésében, Orosz István illusztrációval. Ahogy az előző kiadás borítója, ezé is vörös, amivel nyilván az erotikához kíván kapcsolódni, csakúgy, mint a rajta látható kép (a háromszög közepén álló földműves fallikus szimbólum). Az illusztrációk meglehetősen triviális jelképeket variálnak, a kötéstábla és a védőlap szívekkel van mintázva – az Orosz–Tillai-párostól ennél sokkal kreatívabb megoldásra számíthatnánk, bár a könyv védőborítóján (fülszöveg helyett) látható Weöres-rajz kárpótol minket.



Az illusztrációk egyszerű tollfirkák képzetét keltik, olyanokét, amelyek unalmas iskolai tanórákon születnek: a képből elkülönül egy emberi test kontúrja, amely általában üres, fehér, a háttér pedig kipöttyözött/csíkozott részeket kombinál, ámbár mindemellett az éles vonalvezetésű grafikák rájátszanak az antikvitás vázaképeire jellemző stilizáltságra is. Weöres e kötetében az antik görög–római hagyomány nyomai éppúgy fellelhetők, mint Boccaccio, Janus Pannonius vagy akár a magyar népi rigmusok, népdalok közege. A gyűjtemény inkább tematikai szempontból tarthat számot érdeklődésre, mintsem hogy kimunkált verssorok, formai bravúr töltené meg, a rímpárok humorosak, de általában nevekkel operálnak („Házasságig szűz lesz Irén, / fehér seggel ül jóhirén,” vagy „szénán fekszik nénja, Málcsi, / gyógyítja a doktor bácsi”). A kötetet egy szonett nyitja, amelyet Weöres Borsos Miklósnak ajánlott („Sziklazúzó Miklós mester”), ebből az derül ki, hogy Borsos készített egy ékszert Amynak, s a vers afféle fizetségként funkcionál ezért.

S kicsoda Priapos, miért ez a ciklus címe? Görög termékenységisten, mezei és kerti istenség, akinek áldozáskor nem csupán terményadományokat vagy állatokat ajánlottak fel az emberek, hanem verseket is – az első priaposzi költemények áldozati epigrammaként születtek. Priapos figurája idővel groteszkké vált, az ösztönök, az érzéki élvezetek istene lett, s ennek fényében a versek is obszcén, alantas, pornográf hangot ütöttek meg. Nem előzmények nélküli a magyar költészetben az ilyen mű, már Janus Pannonius is írt hasonlókat, Arany például priapi verseknek nevezte a sikamlós, pajzán költeményeket. E hagyomány folytatójaként határozza meg saját verseit Weöres a címadásával. „Mind illetlen versezet, s ládd, mégsem ledér dalok” – írja az első versben, és ezt a két sort láthatjuk a hátsó borítón is. Weöres a kilenc múzsát prostituáltként mutatja be A Jaki című versében (Erató például „lepkeszoknyás kéj-csiszáló: / »Gyere, hozd a kis billédet, / tudom én, hogy mi kell néked.«”), de gyakorlatilag minden más nőt is: a Priaposban a nők a puszta élvezet céljából mindig engednek a csábításnak. A könyvecske negyven erotikus költeménye ugyanarra a formára épül: rövid, párrímes versek, általában nyolc szótagos sorokkal. Szókincse érdekesebb a formai jellemzőinél, a szeretők aktusára páratlan mennyiségű direkt kifejezést vagy körülíró utalást, hasonlatot használ.

A Priapost a Szerelmes verseim című kötet követte néhány hónappal ezelőtt, amely szintén a Helikonnál jelent meg Orosz István rajzaival. Ennek a borítója kék, s egy hattyú tükröződik rajta. Több, eddig hagyatékban kallódott verssel együtt összesen hatvanöt költeményt tartalmaz. A Priapos bizonyára nagyobb érdeklődésre tart számot, főleg a fiatalok körében – egykori irodalomtanárom folyton azzal buzdított az ehhez hasonló szövegek olvasására minket (bár ejtett is át sokszor), hogy csak ennyit mondott: „korhatáros”.

Weöres Sándor: Priapos, Helikon, Budapest, 2014.

Az írás az MTA–ELTE Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport Kultúraalkotó médiumok, gyakorlatok és technikák (TKI01241) projektjének keretében jött létre.