Világbéke lazacokkal

Nem baj – ez itt a kulcsmondat. Nem baj, ha olykor eszünk egy kis lazacot. A lazac egészséges, jó az íze, és különben is, a maci is szereti. Lehet, hogy már vacsoráztunk, hogy már nem vagyunk éhesek, de egy kis lazac biztosan nem árt meg. Jólesik, és kész. Ahogy jólesik olykor egy olyan film is, mely könnyű ízeket tartogat, nem terheli meg a gyomrot, és bár szükség nincs rá, de – nem baj, nem válik a kárunkra. Igazán vékony ez a mezsgye, hiszen kevés a „pont jó”, az igazán könnyed felhőcske, inkább idegesítő éretlenségek vagy komolykodó romantikák szoktak születni. A Lazacfogás Jemenben az a fajta romantikus film, mely épp ezen a furcsa határon mozog.

Itt aztán összegyűlik mindenféle népség. Kapunk egy „nagyon brit” állampolgárt, aki igazán magának való, szabályos polgári életet élő biológus figura, és éppenséggel jól ismeri a lazacokat. Jön mindjárt egy ambiciózus és dinamikus „nagyon titkárnő”, aki persze rendkívül csinos is, és éppen egy arab sejk legújabb igényeit próbálja kielégíteni: a horgászatot. Pontosabban az arab kiválóság képtelen ötletét, hogy lazacokat telepítsenek Jemenbe, mely a sivatag kellős közepén található. Az arab vezető tiszta lelkű és mélyen hívő figura, aki a kultúrák közti békét és kapcsolatokat tartja szem előtt. Egy valódi idealista, aki a horgászatot, bár képtelen ötlet, az egyetemes értékekre hivatkozva kívánja meghonosítani az arab országban. Ekkor felbukkan egy törtető és szarkasztikus nőszemély, az angol miniszterelnök kommunikációs vezetője, aki lehetőséget lát a tervben, és a brit kormány sikere érdekében támogatni kezdi a sejk törekvéseit. Aztán ott van még egy fiatal hősi katona, a „titkárnő” szerelme, aki a brit erők oldalán Afganisztánba indul a haza szolgálatára. Közben a „titkárnő” és a „biológus” összekerülnek a munka során, és egyre több időt töltenek együtt, egyre többet utazgatnak, és azok a makacs szálak egyre jobban összegabalyodnak. Még jó, hogy közben lehet egy kicsit horgászni.

Innen nézve valószínűleg tökéletesen érdektelen zagyvaságnak tűnik a film története, mintegy felesleges időtöltésnek. Lazacok meg horgászás – hol itt az igazi romantika, a megható történet, a helyzetkomikum? Szépen, ügyesen eldugva a horgászgatások és utazgatások közé. Lasse Hallström, a Csokoládé rendezője jó aránnyal keveri a hangulatokat és az érzelmeket, olyan igazi hagyományos módon meséli a történetet. Nincs itt semmi meglepő, semmi különleges, és olykor az unalom határán álldogálunk, de még akkor sem vész el a báj, ami miatt jólesik odafigyelni. Igazán idealista mesét láthatunk, tele világbéke iránti vággyal, a szerelem határtalanságával, halakkal, de mindezt meg lehet emészteni, mert rendezőnk szeretettel közelít a szereplőihez, így mi is szeretni tudjuk őket. Ez a legfontosabb: egyszerű, kedves karaktereket nézünk, nem tökéletes szobornőt, nem álomférfit. Embereket, akiket rokonszenves színészek keltenek életre.

Ewan McGregor kedves jelenség az unalmas brit biológus szerepében, egész emberien szerencsétlenkedik, és nem próbál meg nagyot játszani. Emily Blunt (a „titkárnő”) üdítően hat egy bájos, de egyáltalán nem tökéletes nő szerepében. A két színész ügyesen játszik együtt, de messze nem alakítanak emlékezeteset, nem emiatt fogunk rájuk emlékezni. Kristin Scott Thomas viszont egész önfeledten komédiázik a kommunikációs nagyasszony szerepében, ellenszenves figuráját a paródia határáig elviszi, megnevettet, de nem játssza túl a szerepét.

Szükség volt erre a filmre? Nem, talán nem, de ha már elkészült, nem árt vele senkinek. Az biztos, hogy nem emlékezetes darab, de valahol egészen jó érzés egy egyszerű, kicsit rózsaszín, kicsit sablonos mesét nézni. Van, amikor nem vágyunk semmi nagyra, csak azt mondjuk: van valami könnyű, ami jó is? Igen, van, a Lazacfogás Jemenben éppen ilyen. És nem baj, ha olykor ilyet látunk, hogy aztán ismét nekimenjünk valami igazinak, szépnek és elgondolkodtatónak.

Lazacfogás Jemenben (Salmon Fishing in the Yemen)
Rendezte: Lasse Hallström
Színes, feliratos, angol romantikus vígjáték, 2011.