×

A feminista frázisok és a tőke harca
Elfriede Jelinek: Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszai
Varró Annamária
2012 // 01. 19

Mi történik akkor, amikor egy mára méltán klasszi­kussá vált szerző emble­matikus művét egy kortárs tovább­gondolja? Amikor Ibsen Nórája hatá­rozott mozdu­lattal becsapja a baba­ház ajtaját? Elfriede Jelinek drámája koránt­sem a fent emlí­tett darab tovább­írása vagy -gondo­lása, inkább radi­kális és tuda­tos lebontása.

Mi történik akkor, amikor egy mára méltán klasszikussá vált szerző emblematikus művét egy kortárs női szerző továbbgondolja? Mi történik akkor, amikor Ibsen Nórája határozott mozdulattal becsapja a babaház ajtaját? Elfriede Jelinek 1979-es drámája korántsem a fent említett darab továbbírása, még csak nem is puszta továbbgondolása, sokkal inkább annak radikális és tudatos lebontása.

A nők érvényesülésének lehetőségeit és társadalmi szerepvállalásuk szükségességét Henrik Ibsen tette aktuális – és saját korában meglehetősen vitatott – témává. Az azóta eltelt közel másfél évszázadban ez a kérdés tovább gyűrűzött immáron nemcsak a társadalom, hanem a politika és a gazdaság szférájában is. A felvetett problémák gyökere ugyanaz: mit kezdhet egy nő, miután elhagyja férjét és családját, képes-e önállóan, (férfi)segítség nélkül érvényesülni, megtalálni és megvalósítani önmagát, ahogy Jelinek Nórája is mondja a dráma elején, „tárgyból alannyá válni”? Habár a kérdések szinte nem is változtak az eltelt évek alatt, a válaszok és a megoldási lehetőségek radikálisan átalakultak: a darab legelső jelenetétől kezdve egészen az utolsó mondatig annak a fiktív nőképnek a tudatos lerombolása történik, amely az éppen aktuális és hatalmon lévő politikai irány nőmozgalmainak, vagy a feminizmus harcos ideológiájának szülötte.

Az osztrák szerző művének fordítása Ungár Júlia munkáját dicséri: a szöveg rendkívül nehéz, szinte az egész darab egymásra halmozott, olykor jelölt, de többségében jelöletlen idézetek sorozata. Természetesen az alapot Ibsen művei adják (különösen a címben is megjelölt két dráma, a Nóra, illetve a Társadalom támaszai című művek), de felfedezhetünk Freud-, Wittgenstein- és explicite megjelölt Hitler-idézetet is.

Nóra a női emancipáció és ezzel együtt a kapitalizmus áldozata lesz. Személye, egyénisége és identitása értéktelen, a kapitalista gépezet egy alkotóeleme, testének áruértéke van csupán. A dráma során a két legélesebben elkülönülő szólam is e köré csoportosul: az egyik oldalon az emancipálódó nőké, míg a másikon a tőke irányítóinak, a társadalom urainak, a maszkulin férfiaknak a szólama.

A történet rendkívül egyszerű, és tulajdonképpen teljesen lényegtelen: Nóra elhagyta férjét, munkát keres és önerőből akar érvényesülni, de egy gazdag és befolyásos üzletember szeretője lesz, aki úgy használja fel a nőt, és teszi prostituálttá, ahogy üzleti érdekei épp megkívánják. A darab lényege és esszenciája a dialógusokban, a vitákban, az egymás meg nem értésében és tudatos félreértésében keresendő. Kiválóan érzékelteti ezt a folyamatosan előkerülő mikrofon és fejhallgató, amely egyrészről felerősíti az egyes szereplők hangját, s ezzel együtt saját nézeteiket is, de egyszersmind süketté is teszi őket a külvilágra, az ellenérvek meghallására. A ma is aktuális kérdések sorról sorra váltják egymást, de egy-egy szituáció túlzottan hosszúra, és már-már unalmasra sikerült. Feltehetjük azt a kérdést, vajon alkalmas-e egy ennyire szövegcentrikus dráma színpadi játékra? Képes-e a néző több órán keresztül szinte minden egyes szóra és gesztusra – hiszen a metakommunikáció a darab egyik kulcsfontosságú komponense – ugyanolyan intenzitással figyelni?

Ha a színészi játékot vesszük figyelembe, akkor a válaszunk egyértelműen igen, hiszen egységesen minden szeplőre jellemző – a darab utolsó jelenetéig – a magas színvonalú színpadi alakítás. Kerekes Éva bravúrosan hozza Nórát, aki a darab legösszetettebb és legtöbb átalakuláson keresztülmenő karaktere. Mesterien formálja meg a tervekkel teli naivát, az öntudatos feministát, az infantilis szeretőt és a kegyetlen kurtizánt. Nemcsak folyamatosan új színben megszólaló hangtónussal, hanem aprólékosan kidolgozott mozdulataival, táncával (amely az ibseni tarantella-jelenet ironikus karikatúrája) és komikus tornagyakorlataival érzékelteti a különböző női szerepeket. De a virtuóz színészi alakítás végig jelen van Vajda Milán férfias és erőteljes Weygang konzuljában, a Debreczeny Csaba által megformált, rendkívül egyhangú Helmer karakterében is, Kerekes Viktória Lindénéjében, a munkásnők – Szandtner Anna, Kosik Anita, Kulcsár Viktória és Törőcsik Franciska – játékában, valamint a klasszikus női szólamokat megszólaltató, női ruhában megjelenő férfi színészek, Fila Balázs és Ficza István szerepeiben.

Zsótér Sándor rendezése – valamint az Ambrus Mária készítette díszlet és Benedek Mari jelmezei – mindvégig a két nem közötti áthidalhatatlan ellentétet közvetítik a közönség felé. A mozgatható díszleteken, kifogástalan öltönyökben pompázó férfi van a felső pozícióban, a lépcső tetején áll, és onnan ereszkedik le, vagy épp csak leszól a nőnek, és a rendkívül egyszerű ruhába öltöztetett nő hiába próbálja magát magasabb pozícióba feltornászni, mindig visszacsúszik a földre.

Habár Elfriede Jelinek szándéka szerint a dráma a húszas évek fasizálódó világában játszódik, a felvetett kérdések máig aktuálisak: de aktualitása ellenére befogadható-e ez a színpadra állított könyvdráma? Akik könnyed kikapcsolódásra vágynak, azoknak nem fog tetszeni az Örkény Színház előadása, de akik igazi intellektuális túlburjánzásra éhesek, azok nem fognak csalódni a posztmodern, minden ütőkártyáját kijátszó Nóra „történetében”.

Elfriede Jelinek: Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszai Rendezte: Zsótér Sándor
Örkény Színház, 2012. január 7.

Megosztás:

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben