• Tintin is, meg nem is

    2011.12.05 — Szerző: Szövényi-Lux Balázs

    Varázslatot vártam, olyan élményt, ami elfeledteti koromat, és gyermeki lelkesedéssel tudom követni szeretett figuráimat a kalandok során. Az egyetlen gond, hogy úgy tűnik, az egykori legnagyobb mozimágus elfelejtette azokat a varázsigéket, amikkel anno életet lehelt Indiana Jones vagy E.T. nevű figuráiba.

  • Lassan mindegy, milyen témához nyúl Steven Spielberg, a végeredmény nem egy eredeti mű, hanem valamelyik korábbi szuperprodukciójának utórengése lesz. Ez a helyzet a Tintinnel is.

    A belga születésű Hergé (1907–1983) az európai képregény-irodalom egyik legjelesebb alakja. Életműve nem túl szerteágazó, inkább egyetlen sorozat köthető hozzá, de ez épp elég is ahhoz, hogy kellő elismeréssel beszéljünk róla. Ugyanis az általa megalkotott Tintin-karakter, és a hozzá kötődő kalandok egész más stílust képviselnek, mint az akkor népszerű tengerentúli vetélytársak. Tintin nem szuperhős, kalandjait nem örökös harag és bosszú vezérli. Nem gyilkos, nem földönkívüli, nem sebzett lovag. Egy bátor, fiatal újságíró, aki egy-egy cikken dolgozva izgalmas és veszélyes események közepébe kerül. És mert nincs fontosabb, mint az igazság kiderítése, ellenségei gyorsan szaporodnak, így előbb-utóbb az életével játszik, mikor beleássa magát egy különös eset feltárásába.

    Hergé remekül értett a történetszövéshez, és felejthetetlen karaktereket teremtett. Talán nem túlzás, ha stílusát Rejtő Jenőhöz hasonlítjuk: bár mindketten egyedit alkottak, közös vonás, hogy különc figurákat hoztak létre, jellegzetes humorvilágot is teremtve. Hergénél ez a humor a burleszkfilmek világát idézi, de rengeteg szójáték, sőt angolos vicc is előfordul írásaiban. Rajzai ugyanakkor önmagukban is kifejezőek, sokszor szavak nélkül nevettetik meg az olvasót. Tehát egy egyedi életművel, egyedi hangulatú képregénnyel van dolgunk. Igen, talán a legfontosabb leszögezni: a Tintinek mindig rendelkeznek egy sajátos bájjal, hangulattal, és ez nem választható el a tényleges cselekménytől.

    E sorok írója a Tintin-képregényeken nőtt fel (igaz, idegen nyelven olvasva őket), így mikor kiderült, hogy film készül belőlük, mindjárt jött az öröm, amit a kétkedés követett. Mégis ki az, aki képes kellő tisztelettel és kreativitással mozit faragni a Hergé-sorozatból? Steven Spielberg, ki más! Mivel a rendező jóval ismertebb, mint a fent említett író, ezért legyen elég annyi, hogy életműve alapján szinte evidensnek tűnt a választás, ráadásul ő maga is nagyon szerette a sorozatot. Ám sajnos látnunk kell, hogy az egykori mester mára igazából iparossá vált, aki saját sablonjait ismételgeti, rutinból dolgozik. És mikor kiderült, hogy végül nem is élőszereplős, hanem a ma divatos motion capture technikával készülő animációs film készül, nem maradt más, mint reménykedni: talán így is teljes értékű alkotást láthatunk.

    Varázslatot vártam, olyan élményt, ami elfeledteti koromat, és gyermeki lelkesedéssel tudom követni szeretett figuráimat a kalandok során. Az egyetlen gond, hogy úgy tűnik, az egykori legnagyobb mozimágus elfelejtette azokat a varázsigéket, amikkel anno életet lehelt Indiana Jones vagy E.T. nevű figuráiba. Új filmjéből pont a rá jellemző egyedi húzások, a tökéletes időzítések hiányoznak. Azt kétségtelen, hogy a látvány remek, az animáció elsőrangú, vagyis a film technikailag nagyon magas szintű alkotás. A 3D használata pedig kivételesen jól sikerült, nem lóg ki a cselekményből, a történetet szolgálja. Ám az, hogy végül egy animációs film született, csapdába kergette az alkotókat. Bizonyosan nem tudták eldönteni, hogy mégis milyen korosztálynak készüljön a film. Végül az a hamis felfogás dominált, hogy egy rajzolt alkotás célközönsége a gyerek. Emiatt a film első fele nemhogy nem izgalmas, de egy felnőtt néző számára kifejezetten unalmas lehet. Tintin végig hangosan gondolkodik, a könyvtárban ülve a kutyájának olvas fel – akár egy Disney-rajzfilmben. Rettentő didaktikus a cselekményszövés, nincs feszültség, hiányoznak a stílusos csendek. De még így se mondható, hogy félresikerült lenne az adaptáció. A játékidő felében tényleg sikerült átmenteni valamit Hergé stílusából, és a karaktereket is egész jól eltalálták. Pontosabban Haddock kapitány, Tintin legfőbb társa az, aki igazi színt, ízt visz a filmbe. Mikor a történet felénél felbukkan, olyan, mintha a képregényből lépett volna ki. Amikor szerepel, akkor tényleg a Tintin adaptációját nézzünk, akkor működnek a poénok, és minden a helyére kerül. Andy Serkis, aki mimikáját adta hozzá, kitűnő munkát végzett. Itt érződik igazán, mi lett volna, ha a többi alkotó is igazán beleadja magát. Lehetett volna egy egyedi és sokat emlegetett kalandfilm. De Spielberg nem csinált mást, mint amikor elővette Indiana Jonest negyedszer is: saját bevált elemeit felhasználva családbarát, könnyed szórakozást hozott össze, újdonság és varázslat nélkül. Azt meg csak halkan jegyzem meg, hogy több történet elemeit keverték össze, így olykor olyan érzésünk lehet, mintha csupán sablonok sorozatát látnánk.

    Egész kellemes szórakozás a Tintin kalandjai, de mégsem az a „nagy” élmény, ami lehetett volna. Remek jelenetek vannak benne, jó érzés nézni, de sem az igazi Mozimágusból, sem Hergé-ből nem kapunk eleget.

    Tintin kalandjai (The Adventures of Tintin: The Secret of the Unicorn)
    rendező: Steven Spielberg
    színes, magyarul beszélő, amerikai–új-zélandi–belga animációs film, 96 perc, 2011 (InterCom)

  • További cikkek