Test által homályosan

Van, aki szokatlan családregénynek nevezi, van, aki európai megbocsátás-történetnek; Marcel Proust főművét éppúgy megidézi, mint Bartis Attila Nyugalmát – a Belém az ujját mégis egyedi és karakteres mű, ami a nőiesség természetes hangján keresztül nyilvánul meg. Csobánka Zsuzsa első regénye sodróan szenvedélyes könyv, s a társas lét legfontosabb, sokszor meg sem fogalmazható kérdéseit tükrözi – a test által, homályosan.

A Belém az ujját sokféleképp besorolható, de a családregénytől, azt hiszem, távol áll a szöveg – legfeljebb családregény-fragmentum lehetne, ám ebből a szempontból sem igazán áll össze regénnyé, hiszen nem rajzolódik ki benne egy (generációkon át) végigkövethető életút. Csobánka Zsuzsa műve töredékességében emlékeztet Proust tudatfolyam-regényére, csak jóval rövidebb kivitelezésben, kisregény formában. A kötet impressziókon, képeken, kisebb történeteken keresztül ismerteti egy fiktív család életét, elemei pedig sokszor asszociatív módon, mozaikszerűen épülnek egymásra – a szöveg így inkább fizikai és érzelmi hatások krónikája, s szereplőit a test emlékezete alapján mutatja be. Mégis, talán így pontosabb képet kapunk róluk, mintha mindennapjainkat tárnák elénk részletesen, szigorúan kronologikus sorrendben. Csobánka Zsuzsa költőként debütált, s ezt érezni is lehet a köteten, hiszen akarva-akaratlanul magával hozza a versalkotási folyamat jellemzőit: helyenként annyira lírai a szöveg, hogy a narratív szerkezet teljesen lehullik róla, csupán az érzetek, a képek és a metaforák maradnak.

A könyv ugyanakkor vázat is kapott: negyvennyolc fejezetre oszlik, és részletes kapcsolati térképpel is rendelkezik – ide átlapozgathat időnként az ember, hogy biztosan tudja, ki kinek a kicsodája. Utóbbi olyan, mint egy nyomtatott közösségi háló, még a mellékelt fantomképek is a facebook-profilra emlékeztetnek.

A szerző erős idézettel indít, amiben szerepel szabad ég alatti szex, teherbeesés, halál is. Már-már ponyvaszerűen drámai felütés, de a szerző érdeme, hogy ezután kézben tartja az eseményeket, elkerüli a túl kiszámítható megoldásokat, és meg tudja őrizni a kezdeti feszültséget. A Belém az ujját központi figurája egy férfifaló nő: Muterka, Martin nevű szereplő anyja. Muterka nem egy átlagos otthon kötögető, főző, mosó, takarító asszony, ám ő sem úszhatja meg a hétköznapok monotóniáját – a regényben így sokszor feltűnnek az együttélés jellemző hordalékai, mint a mosás, a varrás, a főzés vagy a szemfesték lemosása. A Belém az ujját ettől is női kötet, ám nem feminista vagy günokritikus felhangokkal, hanem természetes módon az. Ahogy Bartis Attila írja a fülszövegben: „Természetesnek lenni annyi, mint hitelesnek lenni. […] Az irodalomban pedig hitelesnek lenni a legnehezebb.”

Csobánka Zsuzsa többször is gondosan részletezi, hogy miben különbözik egy szerető a feleségtől, és miért marad a férfival a megcsalt nő. Regénye, ha tetszik, megbocsátás-történetként, vagy egy kapcsolat gyászmunkájaként értelmezhető, ami a szenvedésnek is többletet, értéket ad. Hiszen a női szeretők „nem ismerik a párna szagát, sem a lábét, ha éjjelre bebüdösödik, nem tudják, melyik seb honnan való. Az asszonyok a sebekre hiúk. Ismerik mindet, tudják, mikorról való, vagy honnan, olyan esetleges. Miközben a tortát sütik, az jár a fejükben, honnan ez a bizalom, miért e rettegés tőled, élet, honnan az erő, ami mégis itt tart, és azt mondatja, jó, minden a lehető legjobban van.”

A szöveg nem lesz közönséges a szexuális aktusok és szokások leírásaitól, de még az időnkénti trágárságtól sem, mindezek csak mélyítik hitelességét. Az elbeszélő ironizálva önkritikus – egy maszturbáció utáni orgazmust például így ír le: „Az isten olyan, hogy ilyenkor eloldalog, ezt már nem akarja látni. Aztán az ajtóból mégis visszafordul, emlékezzen arra, mi az az emberi.” Az arc, a test, a csontok, a nedvek, a sebek, az alakok leírása állandó motívuma a regénynek, a fiatal és öreg test szembeállítása, az idő múlásának a testen való bemutatása is igen erős jellemzője a szövegnek.

A szerző időnként rendhagyó, a hagyományos prózára nem feltétlen jellemző stíluselemeket is bevet. Ilyen például a nagybetűk használata, amelyeket nemcsak főnévből személynévvé avanzsált szavaknál használ (Nagyapa, Mama), hanem a tagmondatok elején is, mintegy elválasztani kívánva egymástól azokat – ezzel olyan érzetet kelt, mintha verssorokat olvasnánk, amelyek között kimaradt az Enter. A költőiséget tovább erősíti az olyan sorokkal, mint a „Mégsem illik meglesnem magunkat”, „ágyékba horpadó férfi”, „Ki kéne bolondulni innen”. Az utóbbi sor egyébként konkrétan poétikai intertextus, a Kemény Istvántól származó idézetnek Csobánka ismétléssel ad hangsúlyt.

A Belém az ujját-ban gyakori momentum a visszautalás és a visszacsatolás is – ilyenkor az elbeszélő munkájába bevonja az olvasót, a szöveg működését magyarázza vagy dramaturgiai utasításokkal kíséri a történetet.. Például itt: „Már tudjuk, a lába szétnyílt, de azt nem, a nőé vagy a férfié.” A regény ettől néha egészen színpadiassá válik: „Erősen képzeljük mindketten, a gerince még emlékszik az enyémre, jó. Csere. Összegömbölyödöm, fészkelődik, nehéz.” A háttér bemutatása, a kontextusépítés olyan közbevetésekkel valósul meg, hogy egészen pontos, már-már filmszerű képet kapunk az eseményekről, például, amikor egy focimeccs kommentárjai szövődnek bele a fejezetbe. Máskor csak egy-egy apró aforizma vagy furcsa mondás miatt torpan meg az olvasó: „úton lenni boldogság”, „Hontalan férfit ne engedj be a házba.”, „A szerelem egy répa, ami hóemberre vár.” A szerelem különféle definiálásai egyébként is érdekesek: „a szerelem üres tér, a szerelem átcsatangolt kialvatlan éjszaka […] meztelen és bőrszínű”, „A szerelem hétköznap.”, „A szerelem lát.”, „A szerelem virrasztás.”, „A szerelem szerelem, a szobában alvó test erről álmodik.”, „Egy elmesélhetetlen történet, amire majd egészen másképp emlékszel vissza.” A regény utolsó mondatai rímelnek erre: „Legalábbis így emlékszem, aztán ki tudja. Talán másképp volt. De hazudni sose akartam.”

Ám mégis, ha valakinek azt mondja az ember, hogy szereti: „azt jelenti, hogy melletted döntöttem. Hogy nem akarok neked fájdalmat okozni, ezért fel sem merülnek kérdések. […] És akkor eszembe sem jut, hogy másik bőrért nyúljak.” Ezzel együtt vagy ezzel szemben a Belém az ujját fő kérdése: „Jó lenne tudni, mettől meddig gyávaság a szeretet.”

Csobánka Zsuzsa: Belém az ujját, Jak–Prae.hu, 2011.