Nincs időd elolvasni? Vedd fel az olvasólistádra, és térj vissza a cikkhez később!

Az oldalon sütiket használunk a jobb működésért. Az olvasólista a sütik törléséig tárolja a mentett cikkeket.

OK
Olvasólista
  • Koncert és kincsvadászat

    Tizenkét szék a TRIP hajón

    2019.05.20 — Szerző: Karlócai Regina

    Rejtőbe oltott Dosztojevszkij – így jellemzik a 20. századi orosz irodalom itthon kevésbé ismert, ám annál briliánsabb regényét, a Tizenkét széket, amelyet Ilf és Petrov szerzőpáros jegyez, s amely most koncertszínházi előadásként elevenedik meg a TRIP hajó színpadán.

  • Koncert és kincsvadászat

    Számos izgalmas lehetőséget kínál, ha megpróbálunk színpadi műfajokat vegyíteni egymással: kaland és kihívás is a kapcsok és átjárók keresése, és mint minden kísérletezés, ez is rejt magában sok veszélyt és buktatót. A Tizenkét szék legfrissebb adaptációja arra tesz kísérletet, hogy egy izgalmas és fordulatokban gazdag történetet megidézzen a színpadon, mégpedig a színházi eszközök mellett a koncertekre jellemző megoldások bevonásával.

    A Tizenkét szék kalandokat sem nélkülöző története a 20. századi Oroszországban játszódik, ahol Klavgyija Ivanovna (Láng Annamária) a halálos ágyán bevallja vejének, Ippolit Matvejevicsnek (Hegedűs D. Géza), hogy a családi ékszereket annak idején egy szék kárpitjába rejtette. Az egyetlen bökkenő, hogy az említett szék már nincs a család tulajdonában, és nem mellesleg tizenkét darab van belőle, ki tudja, merre a nagy Oroszországban. A gazdagság ígérete azonban vakmerő vállalkozásra készteti a férfit, s mivel egyedül nem boldogulna, engedi társául szegődni a nagy szélhámost, Osztap Bendert (Vecsei H. Miklós).

    Az alkotók az eredeti regényt alapul véve egy olyan koncertszínházi előadást álmodtak meg, ahol a két műfaj kéz a kézben, egymást kiegészítve és támogatva, a műfajok közti határokat átjárva valósul meg – ahol a fordulatos cselekményt sajátos stílusú, ám mindenképp újszerű dalok egészítik ki. Ezt a kétféle minőséget már a színpadkép is erőteljesen megjeleníti: a teret keresztben kettéválasztó áttetsző függöny mögött a zenekar sejlik át hol erősebben, hol gyengébben, míg a függöny előtt zajlik a cselekmény, itt hangzanak el a prózai párbeszédek, és – ettől részben függetlenül – ugyanitt csendül fel időről időre az ének is. A dalok ugyanis bár tartalmilag illeszkednek a cselekményhez, és dramaturgiailag továbblendítik a történetet, nem ágyazódnak be az események láncolatába, sokkal inkább átkötő szerepük van. Az előadás nélkülöz bárminemű musicalszerűséget, az énekeket statikus, minimális mozgással megjelenő színpadképek kísérik. Olyan, mintha egy pillanatra megállítanánk a történetet, kilépnénk belőle, hogy bővebb magyarázatot kapjunk, mielőtt továbbmegyünk – mindezt koncertszerű, helyenként énekkari formában, miközben a háttérben hasít a rockbanda.

    Závada Péter, a dalszövegek írója kortárs, érvényes, magyar nyelvű számokat próbált írni, amelyek önállóan is megállják a helyüket, miközben a darab cselekményét is szolgálják. Hogy előbbi törekvés mennyire sikerült, azt majd eldönti az idő és a slágerlisták, azt viszont kijelenthetjük, hogy a történetmesélésre vonatkozó szerepüket betöltöttik. Sajátos megoldás egyébként az is, hogy az énekszövegek ki van vetítve a térelválasztó függönyre, mintha ezzel egy újabb művészeti ágat, az írott irodalmat akarnák megidézni, vagy – pragmatikusabb megközelítésben – a színpadi események csekély voltát igyekeznének elfedni. A kivetített szöveg egyébként helyenként eltér az elhangzótól, ám nem egyértelmű, hogy ez üzenetértékű alkotói szándék vagy puszta hiba.

    Az alakításokra nem lehet panaszunk, hiszen az előadásban a fentiek mellett olyan színészek bukkannak fel, mint Rába Roland vagy Bodóczy Zoltán, a briliáns megszólalásokat és a bravúros szerepváltásokat azonban háttérbe kényszerítik a zenei elemek. Az átélés helyett jellemzőbb a sztorizás, érintettség és bevonódás helyett sokkal inkább egy párbeszédekkel tarkított koncerten érezhetjük magunkat, ahol az alkotók elfelejtették pontosítani a műfaji kereteket.

    Az alapvető kérdésre tehát, hogy sikerült-e megvalósítani azt az összművészeti törekvést, amit a darab alkotói célul tűztek ki, nem lehet egyértelmű igennel felelni. Az előadásnak számos nagyszerű és rendkívül humoros pillanata van, a színészi játék – amikor épp akad – erős, pontos és hiteles, de mégis, ami ebben az előadásban a színház, az összességében alárendelődik a koncertnek. A cselekményt inkább elmesélik, mint eljátsszák, több helyen kissé elsietve, míg másutt – éppen a dalok miatt – majdnem az unalomig elnyújtva, az eredetileg izgalmas, ötletes megoldásokkal operáló történet pedig csak nyomokban tartalmazza azt a meglepetést, izgalmat vagy gondolatiságot, amit ígér – akár rejtői, akár dosztojevszkiji értelemben.

    Ilf/Petrov – Ratkóczi/Závada/Vecsei: Tizenkét szék
    A TRIP, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és az Ilfpetrov Zenekar előadása
    Szereplők: Hegedűs D. Géza, Vecsei H. Miklós, Rába Roland, Láng Annamária, Bodóczy Zoltán
    Zenekar: Ratkóczi Huba, Kolozsi Péter, Oláh Bence, Porteleki Áron
    Szöveg: Vecsei H. Miklós
    Dalszöveg: Závada Péter
    Zene: Ratkóczi Huba
    Dramaturg: Divinyi Réka
    Díszlet: Bartos Letícia
    Jelmez : Nagy Fruzsina
    A rendező munkatársa: Kónya Klára
    Rendező: Magács László
    Bemutató: 2019. április 17.
    Következő előadások: 2019. május 21., június 23., 24.

    Leadfotó: Kiss Zsuzsanna


  • További cikkek