• Száraz toroknak üres korsó

    (avagy a cipész, meg a kaptafa...)

    2012.03.11 — Szerző: Tóth Kata

    A darab erede­tileg vígjáték, van is benne humor, bár szolid, ennyi móka a híradó­ban is akad. A ren­dezés, mint emlí­tettem, jó szót nem érde­mel. Van mégis vala­mi, ami miatt érde­mes végig­ülni ezt a két és fél órát, ez pedig a színé­szek munkája. Az elő­adás tipikus pél­dája annak, hogyan képes a társu­lat össze­fogása meg­men­teni egy halálra ítélt pro­duk­ciót úgy, hogy annak végén méltán dübö­rög­jön a taps.

  • 2012. február 24-én mutatták be a kecskeméti Katona József Színházban Kliest Az eltört korsó című művét. Kár volt - és mégsem.

    Forgách András író, forgatókönyvíró, dramaturg, műfordító: tehát nem elsősorban színházrendező (noha több előadást rendezett már). Ez, vagy inkább az ebből fakadó hiányosság sajnos üvölt a színpadról. Az indokolatlan jelmez-, kellék- és díszletelemekről, a hosszú és gyötrelmes üresjáratokról, a színészek által önerőből megoldott kilátástalan helyzetekről. Iskolai székek, bárszékek, trónszékek, biliárdasztal, bárpult, pulpitus, lépcső, kanapé, könyvek, kijáratok, bejáratok, fényes szalagfüggöny, diszkógömb. Mi ez az egész? Nem vicces, nem szép, nem praktikus. Cserébe viszont tükrözi, milyen estére számíthatunk…

    A történet egyszerű és vitathatatlanul tanulságos. Egy családi ereklye eltörését jelenti be a bíróságon Márta asszony, felvonultatva az ügyben érintett összes személyt, akik megpróbálják rekonstruálni az eseményeket, közben azt látjuk, hogy a valódi bűnös hogyan próbálja az igazság nevében leplezni tettét. A darab eredetileg vígjáték, van is benne humor, bár szolid, ennyi móka a híradóban is akad. A rendezés, mint említettem, jó szót nem érdemel. Van mégis valami, ami miatt érdemes végigülni ezt a két és fél órát, ez pedig a színészek munkája. Az előadás tipikus példája annak, hogyan képes a társulat összefogása megmenteni egy halálra ítélt produkciót úgy, hogy annak végén méltán dübörögjön a taps. Mindenkit illet az elismerés, néhány kiemelkedő alakítást azonban megjegyeznék.

    Porogi Ádámot (Ruprecht), a Kaposvári Egyetem hallgatóját vizsgaelőadásaiból és apróbb kecskeméti szerepeiből már jól ismerjük, és nagyon szeretjük. Megformált karaktere még nem egyértelmű, mert beszédstílusa változó, összességében azonban szórakoztató, mindemellett rendkívül ígéretes tehetségnek bizonyul. Egyébként a színház irányítóinak, Cseke Péter direktornak és Réczei Tamás művészeti vezetőnek nagyon jó szeme, füle és orra van ahhoz, hogy megtalálják azokat az embereket, akik javunkra válhatnak.

    Zeck Juli egészen meglepő módon új oldalát mutatja Évi szerepében. Ő az, aki fajsúlyosabb pillanatokkal is megajándékozza a közönséget, és sokat emel a színvonalon. Az előadás „biodíszletekkel” is dolgozik. Néhány színész állandóan jelen van, egy mukkot nem szól, áll és néz. „No de mekkora is volt az az odaállás…” Az egyetlen indokoltan állandó figura a Ferencz Bálint alakította Írnok, aki igazi Fényesség. Akármi történik, beszédes arcára pillantva pontosan tudjuk követni az eseményeket. A szerep láthatóan nem kihívás számára sem, de feltűnően jó, és minden mozzanatával a produkció megmentésén fáradozik. Ez egyéni siker, csak őt dicséri.

    Kőszegi Ákos (Ádám bíró), aki magához képest fél-, az előadás intenzitásához mérve teljes gőzzel játszik, és a második felvonásban az egész társaságot gatyába rázó Pogány Judit (Brigitte) azok a nevek, akik előre biztosítják az előadás el- és befogadhatóságát. Miattuk, értük mindenki szerethetőnek fogja ítélni a látottakat. Ezt hívhatjuk stratégiának, ügyeskedésnek, mézes madzagnak, attól még működik, őket legalább nem a kereskedelmi csatornák napi sorozataiból ismerik a nézők (és ezzel nem az ilyen műsorokban szereplő színészeket minősítem, hanem a fogyasztókat, akiknek csak erre van igényük...).

    Nincs botrány, nincs öncélúság, nincs polgárpukkasztás, tehát semmi olyasmi, ami miatt szokás elmarasztalni az alkotókat, de ez azért baj, mert ha volnának, akkor legalább lennének gondolatok a produkció mögött. Az előadás nem fog látványosan megbukni, de biztosra veszem, hogy senki nem fog róla beszélni, nem fog rá emlékezni. És hogy ez elfogadható-e manapság, van-e értelme ennyi pénzt, energiát fordítani egyszer használatos, eldobható bóvlikra, azt ítélje meg az, aki erre jogosult. Végül javasolnám, hogy a suszter maradjon a kaptafánál, a korsó meg addig járjon a kútra, amíg még megteheti...

    Heinrich Von Kleist: Az eltört korsó
    Rendező: Forgách András
    Kecskemét, Katona József Színház, 2012. február 24.

    A képek forrása: http://hu-hu.facebook.com/kecskemetikatona

  • További cikkek