Skáldok elektromos gitárral

Nem vitás, hogy az elmúlt tíz év egyik legmeghatározóbb műfajává vált a viking metal a fémzenék berkein belül. A skandináv zenekarok által a mai napig (sokszor el nem ismerten) uralt színtér segítségével elterjesztett germán tematika nagyon gyorsan a csúcsra jutott, ami magával vonzotta az ugyanúgy hirtelen elfáradását is a műfajnak. Két típusba sorolhatjuk a vikinges formációkat: egyrészt léteznek a kezdő és középszerű, tehát felejthető zenét játszó alakulatok, és a stílust vagy meghatározó, vagy egyénien értelmező nagyobb formátumú előadók.

Az utóbbi kategóriába tartozik a nem éppen metálzenei életéről ismert Feröer-szigetekről származó Týr. Az 1998 óta működő, progresszív/viking metalt játszó kvartett lassanként a megkerülhetetlen kortárs gárdák közé nőtt fel. Muzsikájuk sajátosan értelmezi újra a viking metal fogalmát: nem black, death, heavy/power vagy thrash metalra építik rá a népzenei elemeket (és hangszereket), valamint a témát körüljáró dalszövegeket, hanem egy szokásos progresszív metal csapat felállásával játszanak népi dallamokat, mindezt sok csordavokállal, rengeteg mitikus témával, kiemelkedő minőséggel és megszólalással.





A címmel és a borítóval meglehetősen szoros koncepciót felvázoló albumtól azonban nem azt kell várnunk, mint a 2006-os Ragnarök kiadványtól. Ez utóbbi teljes terjedelmében a pogány skandináv mitológia világvége-kézpetével foglalkozik, a jelenlegi azonban csak két dalban (a kilencedik és tízedik: Nine Worlds Of Lore és The Lay Of Thrym) érinti a Thrym óriásról szóló monda cselekményét – ezek azonban hitelesen tárják elénk az említett mítosz eseményeit.

Apropó, borító. A mára európai hírűvé vált Havancsák Gyula által készített kép igazán impozáns látványt nyújt. A bal regiszterben látjuk a betört fejű, holt Thyrm óriást, jobbra tőle a diadalittas Thor istent, aki miután visszaszerezte a tolvaj óriástól varázserejű kalapácsát, kitöltötte rajta dühét. Thor remekül felismerhető a képen, nagy szakálláról, kalapácsáról és harci kocsijáról, amelyet egy pár kos von maga után.

Az album gerincét képviselő tíz dal között újra megtalálhatunk néhány feröeri dialektusban íródott tételt (Konning Hans és Ellindur Bóndi á Jaðri), amelyekhez a már megszokott módon angol fordításukkal együtt találhatóak meg a bookletben, segítvén az igencsak kevés ember által beszélt tájnyelven megszólaló mesék megértését. A megelőző hat dal kevésbé kapcsolódik a skandináv folklórhoz, sokkal inkább a metálzenészek által gyakorta propagált szabadságeszményt verbalizálják, lásd a Flames of The Free klipjét:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=6Lef-CitRnI[/youtube]

Természetesen megtalálható a kötelező lassú-melankolikus tétel is az albumon (Evening Star).

A korongon hallható zene az ismert Týr-elemekből épül fel: csordavokálok, népi dallamokon alapuló gitármelódiák, vaskos kísérő riffek, itt-ott néhány progresszív szóló, esetenként ikergitárral. Szellemiségében nem a korai albumok lassú, epikus hagyományához nyúltak vissza, hanem a legutóbbi, 2009-es anyaguk (By The Light Of The Northern Star) középtempóból inkább a gyors felé elhajló lendületéhez. Sajnos a megszokottnál is jobban a háttérbe szorult a basszusgitár, így amikor mindkét gitár kilép a ritmusból, és szólóba kezd, szinte elszáll az erő a dalokból, nincs meg a háttérben a basszus és a dob összjátéka, ami különben jellemezné az ilyen típusú zenét.

Ha pedig a fent említett tíz dal nem lenne elegendő, akkor a hallgató a limitált kiadás megvásárlása esetén kaphat két bónusz nótát. Az első az I című 1992-es Black Sabbath-klasszikus, a másik pedig a Rainbow 1976-os slágere, a Stargazer. Mindkettőt a valaha élt leghíresebb heavy metal énekes, a 2010. május 16-án elhunyt Ronnie James Dio jegyzi eredetileg, így a halála évfordulójához közeli időpontban megjelent album záró tételei képviselik a Týr tisztelgését az idol előtt. Mindkettőről elmondhatom, hogy igazán jól sikerült feldolgozások, modern köntösben szólalnak meg a klasszikusok, és Heri is egészen jól képes megközelíteni a Dio által kiénekelt dallamokat, ha nem is olyan tökéletesen – a célját így is eléri mindkét dal: méltó módon emlékezik meg az elhunyt mesterről.

A The Lay Of Thrym nem váltja meg sem a viking metalt, sem a Týr zenéjét. „Csupán” egy újabb igazán jól sikerült, a szó szoros értelmében vett sorlemez, amely folytatja az előző által lefektetett, gyorsabb, pattogósabb vonalat. Bár a magam részéről jobban kedveltem a lassabb albumokat, mint a 2006-os Ragnarök és a 2008-as Land, ezzel az iránnyal sem került sok időbe megbarátkozni. A lényegi elemek továbbra is megmaradtak: a múlt meséit és mítoszait idézik fel nekünk, zenével kísérve, épp úgy, mint ezer évvel ezelőtt tették ezt a skáldok a vikingek lakta északi világban.

Týr: The Lay Of Thrym, Napalm Records, 2011.