×

Sci-fi mitológia
A walkür felújítása a Magyar Állami Operaházban
Péter Zoltán
2016 // 03. 23

Folytatódott Richard Wagner Ring-ciklusának felújítása a Magyar Állami Operaházban. A Wagner Napokon is rendszeresen fellépő külföldi énekesek hazai erőkkel kiegészülve színvonalas előadásban szólaltatták meg Wagner remekművét.
M. Tóth Géza Walkür rendezése A Rajna kincse tavalyi premierje után vizuálisan már nem mutatott fel semmi újszerűt. A sci-fi filmek világát idéző parodisztikus jelmezek ezúttal is jól szolgálták a történet deheroizálását. A vetített díszlet az első felvonásban felidézte a kispolgári lét és a fogyasztói társadalom kellékeit, majd az utolsó két felvonásban folyamatosan ismétlődő számkódok, geometriai alakzatokká rendeződő, majd szétbomló elemek teremtették meg azt a virtuális enteriőrt ami már a Rajnában is az istenek lakhelyét illusztrálta. A rendezés a romantikus hagyományokban gyökeredző wagneri mitológiát egy téren és időn kívüli futurisztikus világba helyezte. A vetített animáció azonban az első felvonás után elveszítette jelentéshordozó funkcióját és puszta dekorációs elemmé egyszerűsödött.



A Rajna kincse egy bevásárlóközpontban ért véget, A walkür elején pedig Sieglinde bevásárlásból tért haza – mintha a történet ott folytatódna, ahol az előestében abbamaradt. Siegmund raszta hajával, öltözékével és gitárjával csöves hippinek nézett ki, aki kívüláll a társadalmi konvenciókon. Hunding öltönyös, aktatáskás üzletemberként lépett színpadra. Ebben a kontextusban a vérfertőző testvér-szerelem az elembertelenedett konzumvilág kötöttségei alól való szabadulásként értelmezhető. Annak fényében, hogy korábban a rendező kifejtette, hogy a Ring-ciklust a kapitalizmus kritikájaként fogja értelmezni mindez túl didaktikusnak hatott.

Az animációs képsorokkal terhelt első rész után a második és harmadik felvonásban gyakorlatilag az üres színpadé volt a főszerep – az előadás eszköztelenségében már-már a félig szcenírozás határát súrolta. A halott hősöket megjelenítő szado-mazo bőrszerkóban táncoló félmeztelen férfiak tovább fokozták a rendezés iróniáját, akárcsak a futurisztikus lila ruhában megjelenő walkürök csapata. Wotan és Fricka színpadi megjelenítése minden pátoszt nélkülözött: a főistenre Hunding is csak megvető legyintéssel tekint a második felvonás végén, majd kisétál a színpadról. Az istenek kicsinyesek és esendőek.



A rendezés legnagyobb gyengesége, hogy nem sokat törődött a szereplők összetettebb jellemzésével - egyedül Wotan alakja volt árnyaltabban ábrázolva - és a bennük dúló szélsőséges érzelmek hatásosabb megjelenítésével. Márpedig a társadalomkritika, a hatalom és az anyagi javak utáni gátlástalan küzdelem mellett a tetralógiában jelen van egy emberibb, gyengédebb szál is, amely a szeretet, a szabadság és boldogság utáni vágyról szól. M. Tóth Géza rendezése azonban sajnálatosan átsiklott efelett. A rendezői koncepció szempontjából ez érthető, ugyanakkor sokat elvett Wagner zenedrámájának összetettségéből.

Ami a zenei megvalósítást illeti sok panaszra nem lehet okunk. Sümegi Eszter Sieglinde-ként is egyenletesen magas színvonalú alakítást nyújtott. Éneklésének nagyfokú drámai izzása, szép dallamívei ezúttal sem okoztak csalódást. Linda Watson is erős színpadi jelenségként, nagy profizmussal énekelte Brünhildét. Erőteljes, sötétebb színezetű szopránja ideális választás a germán hősnő szólamára. A második előadáson bemondták, hogy az énekesnő az influenza tüneteivel küzd, ez azonban szerencsére nem látszott alakításán. Németh Judit ezúttal is nagy stílusismerettel, precizitással és kiváló artikulációval énekelte Frickát.

Siegmundot Kovácsházi István végig egyenletesen magas színvonalon és üzembiztosan formálta meg vokálisan. Azonban Sümegi Sieglinde-je mellette éneklése érzelmileg kifejezéstelenebbnek hatott. Tomasz Konieczny Wotanjánál hangilag minden bizonnyal létezik nagyobb volumenű alakítás, hangszíne se olyan sötét, mint amit megszokhattunk ebben a szerepben, de a lengyel énekes olyan kidolgozott szerepformálással és kulturált énektechnikával formálta meg a főistent, ami emlékezetessé tette alakítását. A szereposztás gyenge pontjának Andreas Hörl Hundingját éreztem. Basszusa gyakorlatilag az egész előadás alatt baritonális színezettel, erőtlenül, sokszor kellemetlen hangszínnel szólt. Éneklése nélkülözte szólama gondosabb kidolgozását.



A walküröket megszemélyesítő énekesnők együttese (Wittinger Gertrúd, Bátori Éva, Fodor Beatrix, Vörös Szilvia, Várhelyi Éva, Kálnay Zsófia, Gál Erika, Fodor Bernadett) nemcsak jól szólt, de Venekei Marianna koreográfiáját is precízen kivitelezte. Halász Péter jól ismeri a partitúrát, határozott elképzelése van a darabról, mindez precíz és fegyelmezett zenekari hangzást eredményezett. Ugyanakkor kétségtelen, hogy nem mindig volt képes a maga teljességében megragadni A walkür zenéjének nagyfokú drámai feszültségét.

A walkür premierrel elérkeztünk a Magyar Állami Operaház új Ring-ciklusának „félidejéhez”. Ezután még két bemutató lesz hátra és végre teljessé válik A nibelung gyűrője tetralógia. Valószínűleg a Siegfried és Az istenek alkonya esetében sem számíthatunk már jelentősebb változásokra az előadások látványvilágát, a rendezői koncepciót illetően. Ugyanakkor a négy darab együttes megtekintése nyilván egymáshoz viszonyítva is értelmezi, árnyalja majd a színpadon látottakat.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben