×

Történelmi emlékezetvesztés
Barbet Schroeder: Amnesia
Csiger Ádám
2016 // 03. 11

Nem véletlen, hogy az Amne­siát Cannes-ban mu­tat­ták be: a het­ven­négy éves direk­tor, Barbet Schroeder tekin­télyes élet­mű­véhez méltó drámát ren­de­zett a né­metek náciz­mus­hoz való viszo­nyáról.
Ibizán járunk 1990-ben, közvetlenül a berlini fal leomlása után. Martha, a hetven körüli német nő egyedül él tengerparti nyaralójában. Épp hazahívják, de ő továbbra sem vágyik vissza Németországba. Rövidesen megismerkedik új szomszédjával, egy német fiatalemberrel, Jóval, aki azért érkezett Ibizára, hogy a pezsgő zenei színtéren beindítsa DJ-karrierjét. A nő titkolja, hogy német, angolul beszél a spanyolul még csak tanulgató fiúval. Az asszony hegedült korábban, így kapcsolatuk egyre szorosabbra fonódik. A fiú lépésről lépésre megismeri a nő múltját, Martha pedig szembenéz démonaival.



Az Amnesia szó a film közegében az éjszakai klub neve, ahol Jo beindítaná zenei karrierjét –valójában persze éppoly jelképes, mint a Phoenix bár című német film titulusa, ami a hősnője újjászületéséről, feltámadásáról szól. Az Amnesia ezúttal viszont nem a hősnő személyiségét jellemzi, hanem inkább arra utal, ami ellen lázad. Hamar kiderül, hogy Martha azért él Ibizán száműzetésben, és azért nem hajlandó németül beszélni, mert gyűlöli hazáját és honfitársait: nemcsak a holokauszt miatt, de azért is, mert szerinte az ország önkéntes amnéziát erőltet magára, megpróbálja szőnyeg alá söpörni a náci múltat.

Az Amnesia – hasonlóan a Phoenix bárhoz, ami ikerfilmjének is beillik – nem több, mint egy kiválóan megírt és eljátszott dráma. Kevés szereplős kamaradarab flashbackek nélkül, de előnyére válik, hogy nem színházban játsszák, mivel akkor mit sem látnánk Ibiza festői tengerpartjából. Mint a jobb drámákban, a főhősök ezúttal is egymás kiköpött ellentétei: Martha a múltban él, Jo pedig a jövő, aki csak anyja és nagyapja elmondásából ismeri a holokausztot – ők pedig egészen máshogy kezelték a II. világháború sokkját, mint az Ibizára emigrált nő. Marthába csak hálni jár a lélek, remeteként él, Jo anyja viszont orvos, aki épp fiát akarja hazacsábítani, hogy a külföldi karrier helyett ő is kivegye a részét Németország újjáépítéséből a fal leomlása után. Martha beteg, az anya viszont gyógyítani próbálja a múlt ütötte sebeket.



A karakterek tehát kidolgozottak és markánsak, sőt egyikükkel azonosulni is lehet. A közönség avatárja ebben a filmben a fiatal Jo, akinek már kora okán sem lehet olyan kiforrott személyisége, mint Marthának. A fiú keveset látott szemein keresztül ismerjük meg az idős nőt, aki viszont már traumával terhes, keserű életre tekint vissza. Ő a történet valódi főhőse és tökéletes drámai protagonista, pont azért, mert nincs rend a fejében. Két lábon járó bonyodalom, megoldásra váró probléma. Olyan szélsőséges, különc személyiség, hogy szinte már nem is életszerű, amivel rögtön felkelti a közönség figyelmét, viszont mégis hiteles figura, mert tragikus személyes motiváció mozgatja. A története nem szólhat másról, mint a gyógyulásáról, amit a fiú hoz el az életébe.

Martha a németek élő lelkiismerete, a film így közvetve azokról a stratégiákról mesél, amelyekkel a németek náci múltjukat kezelik. A jó drámát nem az teszi, hogy az egyik karakternek igaza van, a másiknak pedig nincs. Martha viselkedése a kezdetektől túlzónak tűnik, idővel azonban az is kiderül, hogy Jo nagyapja és anyja a másik végletbe csúsztak át, és az ők a teljes német népet képviselik a történetben. A jobb drámákban a karakterek konfliktusán keresztül ideológiák csapnak össze, ami az Amnesiáról is elmondható. Nem német film, francia–svéd koprodukció, viszont Schroeder anyai ágról német származású – a történet tehát önéletrajzi elemeket is tartalmaz.



A Phoenix bárral ellentétben az Amnesia viszont korántsem tökélyre csiszolt film. Az alakítások és a rendezés zökkenőmentes, nem úgy a dramaturgia. Az író-rendező a film utolsó harmadában hibázni kezd. Két jelenetet mintha tévedésből összecseréltek volna a vágás során. Előbb Martha rájön, hogy jóleső érzés újra németül megszólalnia és játszani a hegedűn, aztán pedig egy vacsora alkalmával konfrontálódik Jo anyjával és nagyapjával. Nem az a rossz döntés, hogy Martha jellemfejlődése nem egyik pillanatról a másikra, hanem fokozatosan következik be, és az sem hiba, hogy a film fináléja egy nagy és feszült végső összecsapás a karakterek között. A gond inkább az, hogy az előbbi jelenetben elkezdődött valami, aminek semmiféle hatása nincs az utóbbira. Ráadásul a korábbi szcéna elegánsabb finálé lett volna, mert dialógok helyett képekkel, veszekedés helyett nüanszokkal mesél.

De ez semmi ahhoz képest, hogy a film végül kis híján átmegy a Harold és Maude című klasszikusba, ami egy idős nő és egy fiatalember lehetetlen szerelméről szólt. Ezt a merész szálat Schroeder nem készítette elő, így vagy ki kellett volna hagynia a történetből, vagy az egész filmet erre felfűznie. Kevésbé kiforrott mozit rendezett, mint Christian Petzold, de nem sok hiányzott a remekműhöz – csak egy szigorúbb dramaturg vagy vágó.

Pont: 7/10

Amnesia

Színes, feliratos, svájci-francia filmdráma, 96 perc, 2015
Rendező: Barbet Schroeder
Forgatókönyvíró: Barbet Schroeder, Emilie Bickerton, Peter F. Steinbach
Fényképezte: Luciano Tovoli
Szereplők: Max Riemelt, Marthe Keller, Bruno Ganz, Corinna Kirchhoff
Bemutató dátuma: 2016. március 10.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Megosztás:

Konferencia

A gyerekirodalom nagykorúsítása

Program

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben