Rokokó ünnep

Jean-Joseph Cassanea de Mondonville az 1700-as évek elismert hegedű játékosa és zeneszerzője volt, 1744-ben elnyerte a királyi kápolna alkarnagyi tisztségét, motettái és hegedűre írt darabjai mellett pedig operáival is nagy sikereket aratott. Az olasz zene – különösen Vivaldi – nagy rajongója volt és - elsősorban operái esetében - a francia barokk jellegzetes stílusát az itáliai zenével ötvözte. Kortársai nem is felejtették el felróni neki, hogy olasz mesterek nyomdokain haladva komponálta darabjait a zenés színházak számára. Mondoville összesen kilenc operát írt, de a korabeli kritikusok és zenei teoretikusok sohasem értékelték nagyra operaszerzőként, noha első színpadi művének - az Isbé nek a bukása után színházi szerzőként is jelentős közönségsikereket ért el. Tény, hogy Lully, Rameau vagy Charpentier mellett ma már nem emlegetik a francia barokk opera legnagyobb mesterként, ahogy az is kétségtelen, hogy a 274 év óta előadatlan Isbé táncokkal és zenekari közjátékokkal teletűzdelt, szenvelgő szerelmi történetét ma már nem lenne egyszerű szcenírozott formában úgy színpadra állítani, hogy az hosszabb ideig felkeltse a közönség érdeklődését. A MÜPA március 6-i előadása azonban bebizonyította, hogy a darab koncertszerű előadása ma is kellemes zenei élményt nyújthat a barokk zene szerelmeseinek.



Főként a darab zenekari részei villantják fel Mondonville sajátos stílusának eredetiségét. A műsorfüzet szerint a „táncosok számára színes, sokféle ritmussal tarkított balettek” „új köntösbe helyezték a népi dallamvilágot”. Emellett feltétlenül dicséretet érdemel a színes hangszerelés. Nemcsak a vonósok és a fúvósok, hanem még az ütőhangszerek alkalmazása is ötletes: a nagydob finom pergései, a csörgődob rázása, a triangulum csilingelése vagy az ujjcintányér csengése ugyanúgy fokozzák a rokokó játékosság könnyedségét, mint a fuvolák vagy a piccoló szólórészei. Az Orfeo Zenekar Vashegyi György irányításával – a kisebb egyenetlenségek ellenére is - igen magas színvonalon keltette újra életre ezt a sokszínű, remek muzsikát. Mondoville zenéjének elegáns játékosságát, szentimentális érzelgősségét vagy patetikus ünnepélyességét egyaránt jól érzékeltették. Szerencsére a Versailles-i Barokk Zenei Központ énekesei is végig nagy profizmussal abszolválták szólamaikat, még ha a kényesebb fülű régizene rajongók számára olykor minden bizonnyal kevésbé hathatott historikusnak előadásmódjuk.



A címszerepet alakító Katherine Watson csillogó, tiszta szopránjával, az apró lelki rezdülésekre is érzékeny éneklésével hívta fel magára a figyelmet. Chantal Santon-Jeffery szemmel láthatólag nagy élvezettel formálta meg a Kéj és Charite szerepét. A koncert-szerűség ellenére igyekezett színészileg is hatásosabb alakítást nyújtani, sajnos azonban koloratúrái nem csillogtak olyan szépen és nem peregtek könnyedén. Blandine Folio-Peres korrektül elénekelte A divat és Cephise szólamát. A Coridont alakító Reinoud Van Mechelen fényes tenorja eleinte talán kicsit bátortalanul indított, de aztán hamar belerázódott szerepébe. Hitelesen, minden regiszterben kiegyenlítetten formálta meg a szerelmes pásztor alakját. Thomas Dolié Adamas-t végig kimért, komoly figurának mutatta, szép, telt bariton hangon énekelve a szerepet. Alain Buet is biztos pontja volt az előadásnak, magabiztosan adva elő Iphis szólamát. Artavazd Sargsyan-ra se lehetett sok panaszunk, aki Tircis és Erdőisten kisebb szerepeit szólaltatta meg. A kórustablókat minden igényességük ellenére is igen magas színvonalon és érzelemgazdagon adta elő a Purcell Kórus.

Idillikusan stilizált pásztor szerelem, rokokó játékosság és már-már mozarti derű és könnyedség, mindenez igényesen, magas színvonalon kivitelezve. Aligha kívánhatunk volna többet egy kora tavaszi koncerttől. Kellemes szórakozásban lehetett tehát része annak, aki március 6-án ellátogatott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Szerencsére azoknak is lesz lehetőségük pótolni az Isbével való találkozást akik lemaradtak a hangversenyről, hiszen a darabból stúdiófelvétel is készült, ami hamarosan megjelenik majd CD-én. Vashegyi György francia barokk darabokat bemutató operasorozata pedig Jean-Philippe Rameau Naïs című darabjával folytatódik majd a MÜPA következő évadjában.