×

Nem mondjuk el senkinek
Rajko Grlić: Családban marad
Gláser Diána
2012 // 03. 23

A vígjáték szórakoz­tatá­sának egyet­len alapja a szexu­a­litás. Mi ez, ha nem az emberi nem kigú­nyolá­sa, le­nézése? Persze nem a puszta meg­jele­nítés jelenti a fő prob­lémát, hanem az arány­talan tömény­ség, a tény, hogy a humor, mint olyan kizá­rólag erre a témára korlá­tozó­dik. Még az erő­sebb ideg­zetű­eknek is bizo­nyára lehan­goló ez a, mond­hatni, válasz­tékos paráz­naság.
Rajko Grlić vígjátéka kiváló példa arra, hogy a művészi eszközök önmagukban képtelenek a csodára. Hiába a minőségi technika, a találó képek (fekete esernyők monoton vonulása a lépcsőn lefelé, fölülnézetből, mint a temetés komolyságának érzékeltetése; a város forgatagának karácsonyi hangulata, gazdagság és szegénység kontrasztja egy-egy tárgy ráközelítésével), hiába a pontos vágás, a váltakozó nézőpontok, a szokatlan szerkesztési mód, meglehetősen ütős témaválasztás hiányában csupán értelmetlen egyveleg látszatát jelenti ez a tömérdek munka a filmvásznon.

Habár a megbocsátás ábrázolása egy groteszk világban – ahol a férfi kettős, hármas életet él, ahol a részeg Braco (Bojan Navojec) saját spermáit adja a mesterséges fogamzásra váró testvérének, Nikolának (Miki Manojlović) – aktuális, érdekfeszítő lehetőségeket hordoz magában, a kidolgozatlanság, az egyensúlytalanság olyan kínos eredményekhez vezet, hogy a film vetítésekor többen elhagyják a nézőteret, és nem nevetnek a vígjátéknak definiált horvát–szerb alkotás egyetlen töredékpillanatán sem. Ez nyilvánvalóan egyfajta sikertelenség, hiszen a mű lényege megakad a befogadói közönség értelmezői szűrőjén.

A nem mindennapi családi történet egy meglehetősen pikáns fantáziájú festő édesapa halálos ágyától indul el, és két fiúgyermekének nem kevésbé megbotránkoztató házaséletét boncolgatja, ahol történnek megcsalások, nemzések ide-oda, családon belül és kívül. A cselekmény érdemi részét ezek a jelenetek alkotják, de a megbocsátás, a családban marad és az élet megy tovább üzenete csupán az utolsó záró rész néhány másodpercére szorítkozik. A kellemes őszi hangulat, a színes falevelek, az idilli séta a békességet hivatott megformálni, hiányzik azonban néhány láncszem ahhoz, hogy valóban a megbocsátás története kerekedjék felül.

A téma elnagyolását bizonyítja az aránytalanság. Amennyire lényegesnek vélte a rendező a szexuális kapcsolatok választékos megjelenítését, annyira hiányzik a lelki indíttatások filmbéli, képi felvázolása. A múlt titkai (ki kinek a borja, ki milyen problémákkal küszködik) ugyanis többnyire verbális úton, dialógusok formájában tárulnak elénk, vagy egy-egy szál hirtelen beemelésével (például Nikola második családjának megjelenítése). Nem tiszta a szereplők motivációja sem. Nikola ugyanúgy megtestesíti a prosztatarákban szenvedő áldozatot, mint a tenyérbemászó, undorító férfi alakját. Hasonló módon a szerényebb körülmények között élő fivér, Braco, aki szimpatikussága ellenére sem éppen makulátlan. Jó ötlet a különböző nézőpontok, az egyes szereplők egyéni perspektívájának ábrázolása (Marta, Annamarija, Nikola, Braco történetei), de éppen emiatt nem jut elég idő és odafigyelés a lelki vívódások kellő kibontására, éppen a lényeg morzsolódik szét. Kevesebb nézőponttal, a verbális panaszkodásokon túl, több képi vívódással talán szívünkhöz közelebbinek érezhetnénk a groteszk történet társadalmi fontosságát, amely a megbocsátó család, a család mint végső menedék, az újrakezdés lehetőségét hordozza. Hangsúlyozom, nem a történetet hiányolom, hanem az üzenet megfelelő, pontos kidolgozását.

Az egyébként fesztiváldíjakat is besöprő filmet az üzenet hiánya mellett a humor elmaradása miatt is meg kell torpedóznom. A vígjáték szórakoztatásának egyetlen alapja a szexualitás. Mi ez, ha nem az emberi nem kigúnyolása, lenézése? Persze nem a puszta megjelenítés jelenti a fő problémát, hanem az aránytalan töménység, a tény, hogy a humor, mint olyan kizárólag erre a témára korlátozódik. Még az erősebb idegzetűeknek is bizonyára lehangoló ez a, mondhatni, választékos paráznaság.

Inkább művészkedés, mint művészet. Káosz, kavalkád, amelyen nem segít az idillikus zárókép kellemes hangulata sem. Szereplők jönnek, szereplők mennek, titkok egymásutánisága torlódik fel, de még nevetni is elfelejtünk.

Családban marad (Neka ostane među nama)
Rendezte: Rajko Grlić
Színes, feliratos, horvát–szerb vígjáték, 2009.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben