×

Mike varázslatos világa
Steven Soderbergh: Magic Mike
Szövényi-Lux Balázs
2012 // 08. 31

Kizárólag nők­nek készült a Magic Mike? Nem, nem csak nekik, ugyanis leg­inkább meg­fele­lő humor­érzék, szokat­lanra nyitott­ság és érett­ség kell hozzá – még vélet­lenül sem a tini­lányok filmje ez. Vannak benne por­nog­ráf jele­netek? Nincse­nek, arányo­san, ízlé­sesen mutatják meg az intim vagy épp undo­rító helyze­teket is, de tizen­nyolc alatt így sem aján­lott meg­tekin­teni.
Mike nem kapott varázspálcát tizenegy évesen, és nem kereste fel egy ragyogó fehér bagoly leveleket hozva, hogy felvételt nyert egy rejtélyes, elitista varázslóképző iskolába. Ennek ellenére Mike úgy gondolta, ha már kitúrták a jövedelmező karrierprogramból, máshogy mutatja meg, hogy nem ér kevesebbet, mint a pöffeszkedő, lenyalt hajú kortársai. Csakhogy a jólelkű, ám nem túl leleményes Mike barátunk nem igazán találja a módját, hogy bizonyítson magának és az egész világmindenségnek, így jobb híján megelégszik a neve elé tehető „Magic” jelzővel, melyet főnökétől érdemel ki. A varázslatot pedig napról napra átélhetik a szórakozni vágyó, magányos vagy frusztrált hölgyek, mikor a színpadon a kékes-lilás fényekben letépi magáról az inget, társaival együtt vonaglásba és akrobatikus mozgásba kezd, végül leszakítja nadrágját is, hogy a káprázat egy világító fenék és miegyéb rázásával tetőzzön. Végül pedig megjön a megérdemelt jutalom, mikor a hölgyek tapogatása és ölelgetése után tangáját vaskosan kitömik dollárokkal – jó volt, Mike, szeretünk! És Mike hazamegy, a bútorok közé, melyeket ő maga tervezett, a lányok közé, akik nem akarnak belőle mást, mint a hús-vér varázspálcája nyújtotta örömöket, mert ő ennyi, egy élvezeti cikk, akit aztán el lehet dobni, magára hagyni. De jó is ez, ugye Mike, megvan a pénz, az autó, a varázslat is. Mi más kéne még, Mike?

Steven Soderbergh az a fajta különc tengerentúli rendező, aki a hollywoodi szabályokat sosem követte csukott szemmel, így műfajinak tűnő filmjeivel elismerő kritikusi bólogatást és hatalmas közönségsikert ért el. Nyert már Arany Pálmát, Oscar-díjat, készített Ocean’s-trilógiát, katasztrófafilmet, sci-fit, életrajzi eposzt, de háborús thrillert is. A sokféleségben viszont sosem tagadta meg önmagát, épp ellenkezőleg: minden művében érezni, hogy ezt valaki „más” készítette, igen-igen, ugyanazok a színészek, a sztori is ismerős, de valahogy mégis „más”. A kulcs pedig a mozival való játékban és a szemtelenül szabad képkezelésben, a formabontó vágásokban van – mintha csak Tarantinoról beszélnénk. Ám legtöbb társával ellentétben alkotásait – bármilyen gyenge is a forgatókönyv – egyfajta eleganciával tálalja a nézőnek, már-már esztétizál, ám legtöbbször sikerül elkerülnie az öncélúságot, a magamutogatást, és képes valóban feldobni egy középszerű történetet. A Magic Mike esetében is hasonlóképp történt, sőt még többet is kapunk, mint amit egy Chippendale fiúkról szóló, kis költségvetésű mozitól elvárnánk.

Mert igen, kedves hölgyek és urak, a film a vetkőző fiatalemberekről, az ő varázslatos, csillogó, ámulatba ejtő világukról szól. Vagyis: meneküljön, ki merre lát, gondolhatnánk, de legyünk csak kicsit megengedők és bizakodók. Ugyanis éppen a sokoldalú és igényes rendező a garancia arra, hogy nem csupán derékon aluli „állatkodást”, nem lassítva nyerítő versenylovakat fogunk látni. Persze, látunk azt is, ám sosem mutatnak többet annál, mint amit feltétlenül kell (szabad), és az igazság az, hogy minden egyes show, minden meztelen fenékrázás és ölelgetés olyan ötletes és már-már humoros, hogy – csak nem?! – remekül szórakozunk. Mert Soderbergh sosem engedi, hogy nézője rosszul érezze megát, akár a szép testek remekül koreografált táncát mutatja, akár a kulisszák mögé kalauzol, de – és itt jönne a lényeg – nem magasztalja fel a művarázspálcák és lila fények világát. Mert főszereplőnk, Mike valóban varázslatos, csakhogy a hatás mindjárt elillan, ahogy kilép az utcára, ahogy az átlagosok, a szeretetre vágyók közé kerül. Be sem meri vallani, de valójában ő is egy átlagos szeretetre vágyó, aki beleragadt a remekül jövedelmező, jó bulinak tűnő munkába, és kilépni onnan már rendkívül nehéz, meg kényelmetlen is. Pedig ott van benne a vágy, és ott a lehetőség, hogy kezdjen valamit ötleteivel, eredeti bútorterveivel. Ráadásul találkozik is egy helyes lánnyal, akinek ténfergő öccsét keze alá veszi, bevezeti a vaduló széptestek világába, miközben ő a kiegyensúlyozott, „normális” szőkeség felé kacsingat – kapaszkodni próbál valakibe. És ezt a Mike-ot Channing Tatum életszerűen, humorosan és egész emberien kelti életre. Amikor kell, kiválóan mozog és dülleszti izmos felsőtestét, amikor meg komolyodik a helyzet, szépen bizonyítja, hogy jóval több, mint egy díszesen felépített szobor, és képes érzelmeket is megjeleníteni. Bármilyen meglepő, tudunk neki drukkolni. A többi Chippandale fiú is jópofa, de korántsem olyan érdekes karakter, ők valóban inkább csak hatásos látványelemek. A show házigazdája, a nagyfőnök szerepében Matthew McConaughey viszont emlékezetesen játszik, hibátlanul ripacskodik és szórakozik – a hideg, embertelen varázsló tökéletes megjelenítője.

De akkor jöjjenek csak a legfontosabb kérdések és a rájuk adható válaszok! Kizárólag nőknek készült a Magic Mike? Nem, nem csak nekik, ugyanis leginkább megfelelő humorérzék, szokatlanra nyitottság és érettség kell hozzá – még véletlenül sem a tinilányok filmje ez. Vannak benne pornográf jelenetek? Nincsenek, arányosan, ízlésesen mutatják meg az intim vagy épp undorító helyzeteket is, de tizennyolc alatt így sem ajánlott megtekinteni. Végezetül: jó film Soderbergh legújabb darabja? Igen, jó, és még ha tökéletlen és kissé egyszerű is, de szórakoztató és jókedvre derítő kavalkád.

Képek forrása: port.hu

Magic Mike
Rendezte: Steven Soderbergh
Színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 2012.

Megosztás:

Pályázat

Az „Életem legfontosabb értéke” pályázat eredményhirdetése

Bővebben

Előfizetés

Tarts lépést a kortárs kultúrával!
A Kortárs folyóiratra a képre kattintva lehet előfizetni.

Ajánló

Megjelent a Kortárs novemberi száma

Bővebben

A lapszám letöltése pdf-ben