• „Mi voltunk az első generáció, aki megízlelte a szabadságot, és egy kicsit megőrültünk” – Nézzétek meg a BP Underground Elektronikus zenei epizódját!

    2019.09.24 — Szerző: Buzás Lelle

    A Telekom Electronic Beats fesztiválon láthattuk először a Koltay Anna és Turán Eszter rendezőpáros által jegyzett BP Underground dokumentumsorozat 3. epizódját, ami a ‘90-es és 2000-es évek Budapestjének elektronikus zenei közegét mutatja be. Volt mit nézni rajta!

  •  

    Koltay Anna és Turán Eszter
    Koltay Anna és Turán Eszter
    Fotó: Cseke Dorka

    „Minden művésznek, aki művésznek tartja magát, joga van szabadon alkotni, ideája szerint, mindentől függetlenül. Kommunisták vagyunk azonban, és nem szabad összekulcsolt kézzel állni, és hagyni, hogy a káosz alakuljon ki. Rendszeresen irányítanunk kell ezt a folyamatot, és meg kell határoznunk annak eredményét.” (Lenin)

    Egy rétegkultúra bemutatása a laikus szemeknek nem a legegyszerűbb vállalás – főleg, ha egy olyan megosztó stílusról van szó, mint az elektronikus zene. Bár ez a szcéna is ezerarcú, a legtöbb embernek mégis ez a három dolog ugrik be először, ha az elektronikus zenére gondol: agyvakaró hangok, stroboszkóp és füst. Amellett, hogy ezek a jelzők a magyar undergroundra is igazak, mégis van egy különleges adalék, ami megfűszerezi az országokon átívelő zenei forradalmat: ‘89-ben lehullott a vasfüggöny, és egy egész generáció nyakába szakadt az addig ismeretlen szabadságérzet. Mit csinál egy gyerek, ha egy ismeretlen dologgal találkozik? Hát megkérdezi a szüleit, hogy „anya, most mit kell csinálni?” – na, ezt nem tudták megtenni a ‘70-es, ‘80-as évek csemetéi, így maguknak kellett kitapasztalni ezt az új világot. Hirtelen nem volt már Nyugat, amit simán le lehetett koppintani kulturálisan úgy, hogy arra senki sem jött rá. Meg kellett találniuk a saját hangjukat.

    A pesti fiatalok között kialakuló kaotikus hangulat és az újonnan létrejött fővárosi szubkultúra előtt tiszteleg Koltay Anna és Turán Eszter a BP Underground névre keresztelt dokumentumfilm-sorozatának harmadik epizódjában, ami az elektronikus zenét és annak minden ágazatát mutatja be mérnöki pontossággal. Az alkotópáros 2017-ben indította útjára szerelemprojektjét, ami még abban az évben debütált első részével, ami a város hardcore/punk, míg 2018-ban bemutatott második felvonásában a hiphop-arcát fedte fel a nézők előtt. Az idei film – csakúgy, mint az ezt megelőző kettő – a szubkultúra meghatározó figuráinak segítségével kalauzol bennünket a legfontosabb zenékkel a korszellemen át, miközben minden ágazatot és kulthelyszínt megismerünk. Olyan helyeken járhatunk a majd’ másfél órás törióra alatt, mint az FMK, a Tilos az Á, a Kultiplex, a West Balkán, a Trafó, a Zöldséggyümölcs és a Merlin, majd végigkísérhetjük az Ozora, a Frankhegy, az Alkotótábor kialakulását és ezek fénykorát.

    Bár lehetetlen az egész közeget bemutatni, hiszen a rendszerváltás utáni időszakban Dunát lehetett rekeszteni az előadókkal, kísérletezőkkel és alkotó szellemű fiatalokkal, akik munkája mind hozzátett egy kis részletet a mai Budapest elektronikus zenei arculatához, a dokumentumfilmben felvonultatott harminchárom figura szubjektíven, a teljesség igénye nélkül, de mégis elég átfogóan mutatja be, ki mit csinált az elmúlt évtizedekben muzikális fronton a városban.

    „Veszélyes, vad és fantasztikus időszak volt. Mindenki mindig Londont leste, de a Tilos szellemisége, Palotai és azok a – simán ki merem mondani – forradalmi DJ-k, akik ezt ügynek tekintették, becsempészték a progresszív dolgokat a budapesti bulikba” – nyilatkozta Turán Eszter az Electronic Beatsnek adott interjújában. Hogy átérezzük ezt a féktelen vadságot, jó néhány féltve őrzött és esetenként komikumba hajló archív felvétellel is elrepít minket a film a korszellembe: ilyen a Három Kívánság műsorban felbukkanó Dr. Beat vagy a Hét című TV-műsor zenéje, amik mind a szintipop gyöngyszemei.

    A személyes történeteken és a DJ-k visszaemlékezései alapján ugyanúgy ott lehetünk a híres Tilos-partikban, átélhetjük a korai Ozorát és a szinte törzsies (f)elszabadulásra hajazó hullámait, megérhetjük, mekkora jelentősége volt a Future Sounds of Budapest sorozatnak a következő generáció zenészeinek kinevelésében. Megismerhetünk szerény, karakán, hangos, de mindenekelőtt tehetséges és alázatos embereket, akik hangot adtak a ‘90-es, 2000-es évek szabadságmámorában úszó fiataljainak.

    Koltay Anna és Turán Eszter
    Koltay Anna és Turán Eszter
    Fotó: Cseke Dorka

    Turán Eszter rendező/producer

    A Magyar Filmakadémián szerezte meg diplomáját, és 2004 óta díjnyertes filmeket készít a Moviebar Productions társaság tagjaként. Tudását produkciók széles skáláján kamatoztatja, európai sorozatoktól kezdve a legismertebb márkák tévés reklámjain is tetten érhetjük keze nyomát, miközben a BP Underground dokumentumfilm-sorozat (egyik) ötletgazdája és rendezője is. Emellett első játékfilmjét készíti a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.

    Koltay Anna rendező

    Miután megszerezte mesterszakos diplomáját kommunikációs szakon Magyarországon, Londonban a College UCK média és újságírás szakát is elvégezte. 2012 óta dolgozik az MTV magyar állami csatornáján különféle pozíciókban: számos, politikai kérdésekkel, valamint szórakoztató tartalommal foglalkozó műsor riportere és bemondója. 2016 óta a Magyar Televízió Kulturális Osztályának állandó műsorvezetője és szerkesztője. A BP Underground megalkotásával szerencsére összekapcsolta mindkét szenvedélyét: a magyar undergroundot és a dokumentumfilmeket.


  • További cikkek